Pesti Srácok

Valódi problémák megoldásához valódi politikusokra lenne szükség az Európai Unióban

null

Két aggasztó hír a balliberális brüsszeli Politicóból. Az egyik arról számol be, hogy Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök biztonságpolitikai főtanácsadója azt nyilatkozta, hogy egyelőre elhalasztják vadászrepülők, F–16-osok szállítását az ukránoknak. De Sullivan egyúttal „megnyugtat mindenkit”, hogy Biden elnök azért továbbra is indokoltnak tartja „tankok, gyalogsági harcjárművek, páncélozott szállítójárművek, tüzérség, taktikai légvédelmi rendszerek” szállítását. Ilyeneket egyébként több nyugat-európai ország is szállít már az ukránok részére.

BOTH HUNOR

Vagyis csak idő kérdése, hogy mikor jutunk el a vadászrepülőkig. A másik nyomasztó hír – szintén Politico –, hogy Kína fontolgatja, hogy – egyelőre – drónokat és lőszert küldjön Oroszországba az ukrajnai háború miatt, vagyis az eddigieknél nyíltabban kötelezné el magát az orosz–ukrán konfliktusban.

Mondanom sem kell, hogy mindkét hír pazar jövőt vetít előre. És talán éppen itt lenne az ideje, hogy a nyugat-európai politikai elit, Brüsszelestül, Strasbourgostól kijózanodjon, és elkezdjen béketárgyalásokat kezdeményezni a felek között, mert ez bizony jelenleg úgy néz ki, mintha vészesen rohannánk egy harmadik világháború felé.

PestiSracok facebook image

Talán jó lenne végre, ha amellett, hogy a nyugati világ vezető politikusai hetente megveregetik Zelenszkij vállát, és jogosan kemény mondatokat fogalmaznak meg az orosz agresszorral szemben, elgondolkoznának egy percre azon is, hogy az egyértelműen háborús tetteiktől – értsd: harckocsik, fegyverek szállításától – milyen eredményre számítanak? Vajon Vlagyimir Putyin meg fog hátrálni és az ukránok győzni tudnak ettől? Mikor állhat elő egy olyan helyzet, hogy Oroszország – tegyük fel – a vadászrepülők szállítását már háborús tettnek fogja értelmezni valamely tagállam vagy a NATO részéről? Tényleg abban bíznak az okos nyugati vezető politikusok, hogy ezt már biztosan nem merik az oroszok megtenni. Csak jelzem, hogy a háború elindításáról is ezt mondtátok.

Visszasírjuk Sárközyt és Merkelt

Azért azt is el kell mondani – elítélve az orosz agresszort –, hogy a mostani háború elhúzódása, és eldurvulása a nyugati világ, és benne az Európai Unió vezetőinek is a kudarca. Hiszen a háborúhoz vezető folyamatok nem egy-két nap alatt alakultak ki, hanem már évekkel korábban, amit Brüsszel, Berlin és Párizs nem vehetett elég komolyan. A konfliktus kitörése óta pedig épp az ellenkezőjét tették, mint amit a józan ész diktált volna.

Nem véletlenül emlegette a magyar miniszterelnök az orosz–grúz háborút 2008-ból, vagy a mostani háborút megelőző 2014-es krími orosz–ukrán konfliktust is. Hiszen mindkét esetben jó politikusi tárgyalásokkal lehetett végül eredményeket elérni, és a még súlyosabb konfliktust elkerülni. Két zseniális európai vezető kellett hozzá: Nicolas Sarkozy és Angela Merkel. Sajnos már egyikőjük sincs az európai politika élvonalában. De jelenleg nincs arra jel, hogy a mostani EU-s vezetők a konfliktus gyors lezárásán dolgoznának. Épp ellenkezőleg. Meg akarják jól büntetni Oroszországot. Amivel nekem semmi bajom nem lenne, ha nem félteném a gyerekeimet egy atomháborútól.

Mit várunk olyan politikusoktól, akik nyolc év késéssel ismerték fel a migráció veszélyét?

Sajnos Orbán Viktoron kívül már rég nincs hasonló kaliberű politikus Európában, aki pontosan felismeri a veszély mértékét, és megoldást is kínál a válsághelyzetre. Sajnos, ha a mostani átlag európai politikusokat nézi az ember, úgy érzi, hogy ezeknek végleg elmentek otthonról. Úgy beszélnek harckocsik, tankok szállításáról, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Holott ezzel csak további emberéletek kioltását segítik elő. Az európai vezetőknek nem ez lenne a feladatuk, hogy a háborút magukra rántsák, a választóiak végveszélybe juttassák, hanem az, hogy a békét előmozdítsák. Csak nehogy megint utólag legyenek okosak, mint a migráció ügyében. Ha valaki esetleg nem tudná, miről beszélek: 2023-ra jutott el oda a mélyen tisztelt és igen elfoglalt Európai Bizottság, hogy az Európai Unió külső határainak megerősítéséről, a migráció szabályozásáról és migránsok beáramlásának megállításáról beszéljenek végre. Kár, hogy nem 8 éve jutott eszükbe, akkor talán még életben lenne az a több ezer nyugat-európai honfitársunk, akik terrorcselekményekben haltak meg az elmúlt 8 évben. Na, de ha esztelenség volt a migránsok behívása, akkor mekkora „orosz rulett” – hogy stílszerű legyek – a háború felelőtlen támogatása az Európai Unió és a tagállamok részéről.

Sajnos a valóság az, hogy ezektől a vezetőktől ennyi telik. Amíg béke van, nincs világjárvány, nem ostromolják migránsok Európa kapuit, addig elketyegnek, elvitatkoznak az LMBTQ-jogokról, vagy a gyerekek lufifújásának szabályozásáról, zsebre vágják a katari üzletemberek millióit, de a mostani problémákhoz valódi, döntésképes politikusokra lenne szükség. Amiből nem dúskál Európa. Egy ilyet ismerünk, őt pedig Orbán Viktornak hívják.

A szerző a Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese

Vezető kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.