Pesti Srácok

Halálos kvótatánc

Halálos kvótatánc

Jó adag cinizmus és ijesztő embertelenség dereng a kötelező migránskvóták mögött. A bevándorlókból egyre kevésbé kérő országok szabadulnának a „fölöstől”. A migránspárti nagyok úgy akarják rásózni a beilleszkedni nem tudó és nem is akaró, az európai identitást elutasító embertömegeket a kisebbekre, hogy közben tovább hirdetik a multikulturális társadalmak dicséretét. Alkotmányos emberkereskedelem, államilag szervezett áttelepítési akció – borzalmas időkre emlékeztet ez a mentalitás.

Egymás husába beletépünk, s lehullunk az őszi avaron (Ady Endre)

A kötelező kvóta az önsorsrontó európai magatartás mérföldköve. Egyrészt a szűklátókörű bürokraták idiotizmusa, másrészről pedig a bevándorláspárti nagy országok furfangos elgondolása. Miközben a magyar nemzet (ön)sorsrontói, a baloldali politikai elitek szerint továbbra sincs kötelező kvóta, addig Németország és Franciaország már szabadulna sajátjaitól.

Visszataszító, képmutató politika.

PestiSracok facebook image

Jöjjenek hát a muszlimok, a nőket megvető gyökértelen tömegek, az európai szociális hálón élősködő gazdasági bevándorlók? Aztán osszuk szét őket – ki-ki vigye a választottjait? A „maradék” meg jöjjön hozzánk? A szolidaritás zászlaja alatt? Megáll az ész!

A kvótarendszer Magyarországot is bevándorlástól sújtott országgá teheti, bevezetése pedig újabb meghívót jelenthet a gazdasági migránsoknak.

De kukkantsunk be az uniós döntéshozatal mögé!

Először is, ha már van kvóta, akkor lesznek számok is; pontosan meg lesz határozva, hogy melyik tagországnak mennyi migránst kell befogadnia – ezen pedig bármikor lehet majd ad hoc módon változtatni. Az unió döntéshozatali mechanizmusa rendkívül bonyolult ugyan, de az a fajta logika egyértelműen kirajzolódik, hogy a nagyok mindig tudnak élni a helyzeti előnyükkel. Ebből következően, ha zokszó nélkül elfogadjuk a kvótarendszert, mint a migránsprobléma kezelésének kizárólagos voltát, akkor semmi nem garantálja azt, hogy néhány év múlva Magyarország is olyan bevándorlóországgá válik. Olyanná, mint azok, amelyek egyébként tárt karokkal várták (mostanáig) a muszlim tömegeket.

Valójában olyan problémákat lőcsölnének ezáltal ránk, amelyeket kőkemény vitákkal tudtunk csak ez idáig elkerülni. Hisz eddig az volt a baj, hogy kerítést építünk, hogy bevándorlásellenesek vagyunk, így xenofóbok, ezután pedig az lesz majd, hogy nem vállalunk szolidaritást a többi tagállammal.

Együk meg azt a moslékízű levest, amit ők főztek meg, és ami nekik már egyre kevésbé ízlik? No, nem! Mindezt úgy – maradva a hasonlatnál –, hogy mi szóltunk előre, vitatkoztunk és vállaltuk annak a véleménynek az ódiumát, ami szerint nem lesz finom ez az étek?

De komoly kételyeket vet fel a leendő gyakorlat is. Ki és kiket fog szétosztani? Lesz valamiféle minőségi válogatás? Ha Németország például majd rámutat, hogy

– akkor ezt nekünk el kell majd fogadnunk?

Agyrém! Egyúttal embertelen terv! Végtelenül cinikus hozzáállás.

Mindezeken túl ugyanakkor önsorsrontó magatartás, hisz miközben ilyen ostoba vitákat folytatunk, a migráció önmagától nem fog megállni. Sőt, a kvótarendszert könnyen meghívóként értelmezhetik majd.

De van itt még egy fontos probléma.

Esetleg kerítéseket építünk majd Európán belül, hogy ne menjenek vissza a beilleszkedni nem képes embertömegek Németországba?

Kínzó kérdés, igaz?

Egy azonban biztos: fel kell venni a kesztyűt és meg kell vívnunk a politikai küzdelmet ismét a migráció kérdésében. Ám most tényleg szerencsés lenne, ha ebben a harcban az ellenzék is a magyarok többsége és Magyarország nemzeti érdekei mellé állna.

Az első reakciók nem túl biztatók. Dobrev Klára szerint erről is Orbán tehet, a Párbeszédnek pedig fogalma sincs a kvótákról. A Jobbik az EP-ben megszavazta, az MSZP pedig azon gondolkodik, hogy mondjon-e egyáltalán valamit. Egyedül az LMP utasította el a kötelező kvótákat, a többiek vagy zagyvaságokat beszélnek, vagy hallgatnak, vagy még mindig tagadnak.

Európa és benne a nagyobb államok önsorsrontásának megakadályozására minimális hatásunk van, de a saját sorsunkról tudunk dönteni. Ezért lenne szerencsés, ha legalább ebben a kérdésben felsorakozna a hazai baloldal is.

Persze, ne legyünk naivok! A baloldal kívülről irányított politikai közösség, ez pedig meghatározta eddig és ezután is minden döntésüket.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.