Amikor a Tisztelt Bíróság és az emberek igazságérzete egybeesik

Mint ismeretes, egy úriember (mi lenne más, esetleg állampolgár) két másik hasonszőrű társaságában nagyjából 140 kilométer per óra sebességgel száguldott, versenyezgetés keretében, az Árpád-hídon. Aztán, ahogy mondani szokták, elveszítette az uralmat a járműve felett, és az autójával megölt egy másik embert. Egészen pontosan agyonütött és széttépett. 140-nel még egy teniszlabda is nagyot üt, nem hogy egy másfél tonnás fémdarab. Ez mondjuk köztudomású, elvileg mindenki tudja.

A 140 km/órás sebesség az autópályán se kevés, ott azért lehet mégis ennyivel menni, mert ott kizárják a lehetőségét annak, hogy hasonló közlekedési esemény történhessen: senki nem jön szembe az autóssal, sem pedig oldalról, elvileg nincs gyalogos, biciklista, vadállat, csak esetleg egy olyan hülye, aki kétszázzal akar menni a többiek között. De lakott területen egyszerűen nem zárható ki, hogy valami nem úgy megy, ahogyan annak lennie kellene, és akkor az elszabadult autó egy ártatlan ember életének is véget vethet. "Elkövetőnk" tehát tudatosan versenyzett, még az is lehet, hogy teljesen józan volt, be sem volt lőve, teljesen az eszecskéjénél volt, amikor teljesen a szabad akaratából rátaposott a gázra, régen úgy hívták ezt, hogy "vissza háromba" érzés. Sem a saját élete nem érdekelte, sem másé. Az előbbi egyébként be is árazza a személyiségét, régen az ilyeneket helyből közveszélyesnek tekintették és egy zárt intézetben próbálgatták ki rajtuk a szárnyait bontogató pszichiátria kevéssé emberséges terápiás ötleteit. Képzeljük el a népség, katonaság reakcióit mondjuk 1880-ban, ha valaki egy négylovassal bevágtázik a tömegbe a főutcán és azért mert versenyez egy másikkal és nem azért mert megbokrosodtak a lovak. Szerintem a delikvens nagyon határozottan önbíráskodás áldozatává vált volna, és az akkori emberi jogokra érzéketlen hatóságok szerint is minden rúgás és pofon és kardlapozás jó helyre ment volna.

A mi emberünk már volt részese ilyen eseményeknek, de jogosítványa volt idáig. Tényleg igaz az, hogy mindenkinek lehet jogosítványa. Semmiféle felelősségérzet nem kell hozzá. Idáig a bírósági gyakorlat az volt és tán most is az, ha jól értem, hogy ha valaki gyorsan ment, nagyon gyorsan, sokkal gyorsabban, mint az adott helyen lehetett és gyorsabban, amit a fizika törvényei javasolnak a túlélés érdekében, akkor sem szándékos bűncselekményként tekintették azt, ha az illető balesetet okozott, hanem valamiféle gondatlanságnak. Veszélyeztetésnek, ami nem egyenesen és szükségszerűen vezet balesethez, hiszen a gyalogosok elugrálhatnak, a többi autós fékezhet, elránthatja a kormányt, nem kötelező jelen lenni, amikor valaki ámokfutásba kezd.

És ez itt a lényeg. Ha én rendszeresen száguldozok a városban, némelykor a megengedett sebesség háromszorosával és elég pénzem van ügyvédre és bírságra, meg hatszáz lovas autóra, esetleg kártérítésre, megemelt biztosításra, akkor statisztikailag nagyon brutálisan emelem annak a valószínűségét, hogy valakinek kárt okozok, valakit megsebesítek, megölök. És ezt, ha képes voltam kitrükközni, hogy legyen jogsim és pénzem a veszélykereső hobbimra, pontosan tudnom kell. Az ilyen ember teljesen tudatosan vállalja ezt a kockázatot, akkor is, ha túltoltan hisz a saját vezetési képességeiben, valójában a vakszerencséjében.

Amellett szeretnék érvelni, hogy a tudatos végletes gyorshajtás lakott területen tudatos veszélyeztetés, olyan cselekmény, amelybe az elkövető belekalkulálja mások sérülését, halálát, csak ez nem érdekli. Gyakorlatilag statisztikailag öl.Ezt ki lehet jogászkodni, de ez filozófiai, logikai értelemben tudatos emberölés, csak nem az emberölés a cél, hanem az a buli járulékos statisztikai vesztesége. Nem olyan ez, mint amikor az amerikai hadsereg belekalkulálja előre, hogy az adott terrorista likvidálása hány ártatlan áldozattal fog járni, hanem inkább olyan, mintha a körvadászaton a véletlenül eltalált hajtók is a terítékre kerülnének.

Tehát a magyar bíróság jelen esetben úgy ítélte meg, hogy az elkövetőnk nyilvánvalóan közveszélyes, hiszen a bűnismétlésétől lehet tartani. Nem hiába jöttek olyan hangok azonnal, hogy a letartóztatása jogellenes, hiszen nem szándékos bűncselekményről van szó, és tuti, hogy az illető most már nem fog többet száguldozni a városban. Gondolom az előző esetekben is pont ilyennel érveltek mindig. Miközben az elemi józan ész szerint, az utca embere szerint, azok szerint, akik a gyalogátkelőhely előtt állva épp látják, hogy valami rohadt nagy autó százhússzal elszáguld, ez szándékos bűncselekmény.

A tudatos, nagyon nagy mértékű, rendszeres, élvezeti célból űzött gyorshajtás statisztikailag gyilkosság. Csak emberi döntések vezetnek az egyes ilyen balesetekhez, olyan döntések, amelybe a kockázatokat az elkövetők beleszámolják. Itt az ideje, hogy a büntetésükbe is beleszámoljuk ezt. Főleg mert az Árpád-hídi gyilkos esetében a bíróság is elismerte a letartóztatással, hogy tudatos bűncselekményről van szó, nem a szó hagyományos értelemben vett balesetről. A másik két "versenyzőt" is rendesen meg kell büntetni, hiszen csak a véletlenen múlt, hogy ők ott és akkor éppen nem öltek meg valakit. A törvényi maximumot nekik. Ha a független magyar bíróság mindenféle kitalált emberi jogok esetén tud jogkiterjesztő és kreatív lenni, akkor itt az ideje, hogy a valódi bűnözőkkel kapcsolatban is felvillantsa ezt a tehetségét. Ez nem baleset volt, ez gyilkosság volt.

Vezető kép: Budapest, 2023. július 1. Az ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi az Árpád hídon 2023. július 1-jén. MTI/Mihádák Zoltán