Szent István a menőséget hagyta ránk: hospesek jöjjenek, ne migránsok!
„Mert az egy nyelvű és egy szokás szerint élő ország gyenge és törékeny” – ezt a nemcsak az Intelmekből, de a saját összefüggéséből is kiragadott mondatot hallgattuk hosszú éveken át félművelt, de egészen rossz szándékú kommunistáktól és globalistáktól. Ráadásul az eredetiben nem ország, hanem királyság szerepel. Mostanra viszont belátták, hogy még Szent István szavainak kiforgatásával se lehet rásózni a magyarokra afrikai meg dél-ázsiai analfabéta bevándorlók százezreit, úgyhogy felütötték a könyvet, és elkezdtek mást idézgetni, kicsipegetni belőle. Sok figyelmet így se érdemelnek, menjenek inkább olvasni, Szent István saját fiának címzett bölcsessége viszont számunkra is tanulságos.
Mielőtt a fontos dolgokkal kezdenénk foglalkozni, ne legyünk restek teli batyuval útjukra bocsátani a művelődni elküldött baloldaliakat! Hívjuk fel a figyelmüket, hogy István királyunk mindenek előtt intette fiát a katolikus hit megőrzésére!
„Akik ugyanis hamis hiten vannak vagy a hitüket nem teszik teljessé és nem ékesítik fel cselekedetekkel, minthogy a hit cselekedet nélkül halott, sem itt nem uralkodnak dicsőséggel, sem az örök országnak és koronának nem lesznek részesei.”
Nagy államszervező uralkodónk azt is fia lelkére kötötte, hogy szilárdítsa meg az egyházi rendet.
„És ha valaki eszelősségében eme Szentegyház tagjait, ha mégoly kicsinyek is, megbotránkoztatja, az evangélium tanítása értelmében méltó arra, hogy malomkövet akasszanak a nyakába és a tenger mélységébe vessék, azaz hogy eltávolítsák a hatalom méltóságából, és az igazak egyházán kívül a világi nyomorúságban vesztegeljen, mint egy pogány vagy adóbérlő.”
A globalisták, kommunisták meg mindenféle JóEnberek most elmehetnek átgondolni, hogy Szent István első két – tehát alighanem legfontosabb – intelme mennyire egyeztethető össze a woke-vakhittel, amelyért dolgoznak. Így, hogy letudtuk az amúgy teljesen fölösleges, semmire sem jó baloldalt, amely semmi olyat nem ad hozzá az életünkhöz és a civilizációnkhoz, amelyet más már ne adott volna hozzá, rátérhetünk a lényegre.
https://pestisracok.hu/csempeszaru-ocska-hamisitvany-ez-a-baloldalisag/
Szent István örökül hagyta nekünk a tudásimportot
Tanulni nem szégyen – sem saját tapasztalatból, sem idegenektől, sem baráttól, sem ellenségtől. Érdemes ezért éles szemmel figyelni, hogy kit érdemes a tudásával együtt importálni. Nincs baj az ilyen-olyan vendégmunkásokkal se, hiszen egy-két év múltán hazamennek, de a szalagmunkás GDP-pörgetésnél kurrensebb tudás behozása – na, az már sokkal izgalmasabb, és hosszútávon értékesebb.
HOSPESIdegen országbéli előkelő a középkorban, aki pénzügyi megfontolásból Magyarországra települt, és a király „vendégeként” védelmet, szabadságot, kiváltságokat élvezett. A hospesek hozták a maguk katonai, bányászati, mérnöki, borászati vagy más gazdálkodási, kézműves tudását, amely a befogadó Magyarország hasznára vált.
„Mert a vendégek, minthogy különféle tájakról és országokból jönnek, ennek megfelelően különféle nyelveket, különféle ismereteket és fegyveres erőt hoznak magukkal, s mindezek díszére válnak az országoknak, emelik az udvar tekintélyét, és elriasztják a külföldiek pökhendiségét. Mert az egy nyelvű és egy szokás szerint élő királyság gyenge és törékeny. Éppen ezért felszólítalak, fiam, jóakaratúan vedd gondjaidba és tartsd tiszteletben őket, hogy szívesebben maradjanak nálad, mint hogy máshol lakjanak.” (Szent István: Intelmek)
Ideje, hogy ne csak mi tanítsunk a világnak hasznos dolgokat, amikor egy-egy kataklizmánk után jól képzett embereink tömege menekül külföldre. Az olasz és a brazil foci, az egész világ vívása, de az amerikai tudományos élet sem tartana ott, ahol tart, ha nincs Trianon, második világháború, ’56 és kommunizmus, amelyek miatt okos, rátermett magyarok tömegei mentek idegenbe.
Ők idehaza is megcsinálhatták volna a maguk és az ország szerencséjét, ha hagyják nekik. Az ilyen embereket itthon kell tartani, és még kell melléjük hozni ilyeneket külföldről.
De kiket? Például a koreai és kínai techvállalatok vagy német hadieszköz-gyárak idecsábítása nemcsak munkahelyek létrehozásáról szól, hanem a műszaki tudás importjáról is, így messzemenően helyes. Az elv azonban a napi életünk szintjén is aprópénzre váltható lenne, amelynek a hatását hamar megéreznénk. Nem óriási technikákra, tudományos vívmányokra kell gondolni, hanem olyasmikre, amikre máshol rájöttek, és itt is jobb lenne tőlük az élet. Lássuk, kiket hívna ma ide Szent István!
Alpesi sajtkészítők
Közszájon forgó vélekedés, hogy Magyarországon nem tudnak jó sajtot csinálni. Ez amúgy nem igaz, hiszen Székelyföldön például kiváló sajtokba ütközik az ember, de a csonkahonban is találni kiválót ebben a termékkörben (jellemzően piacokon), ráadásul nem is annyival drágábban, mint amennyivel különbek annál a fehér guminál, amire sok gyártó ráírja, hogy sajt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani a helyzeten. Elég abból, hogy ezen a kiváló adottságú földön hitványságot eszik a magyar! Kerítsünk olyanokat az alpesi vidékről – mindegy, hogy franciák, svájciak, olaszok, bajorok, osztrákok –, akik hajlandóak elengedni a lila tehén tőgyét, és eljönnek hozzánk, magyar vállalkozásokba isteni sajtokat érlelni!
Francia pékek
Végre, végre kezd leáldozni annak a másnap már magától széthulló, édes-habos, hófehér rüszmetegségnek, amit Magyarországon évtizedek óta félbarna kenyérnek neveznek, és amelyre rászoktatták az ország népét. Olyan mennyiségben bukkantak fel mostanra a kézműves pékségek meg az egyszerű piaci árusok rendes minőségű kovászos kenyerekkel, hogy arra már a boltoknak is reagálniuk kellett. Ma már sokkal jobb eséllyel lehet valódi kenyérhez jutni, mint mondjuk tíz éve, de persze innen is van feljebb. Aki járt már francia vidéken, az szembesült vele, hogy mit lehet kihozni egy-egy péktermékből. Ilyeneket akarunk enni itthon is! Párizsi „fiatalok” és Marseille-i narkókereskedők nem kellenek, de a francia pékek jöjjenek!
Olasz dizájnerek
Ki kéne találni, hol mutatna legjobban egy alig észrevehető, mégis szemmel kikerülhetetlen, decens trikolór a kifogástalan anyagú és színű ruhán? Skatulyából előhúzott küllemű politikai és gazdasági elitet szeretnénk? Olyan ízlésesen és vonzóan kéne becsomagolni egy-egy élelmiszert vagy bármit, hogy aki a kezébe veszi, máris az az érzése támadjon, hogy a nagybetűs Minőséggel áll szemben? A legegyszerűbb ételeknél is el akarjuk érni, hogy jó alapanyagokból, magas élvezeti értéken készüljenek el? A dolce vitát kell idehozni, amely szereti a szépet és a finomat, és elő is tudja állítani magának. Nekünk is állítsa elő, és tanuljuk meg tőle!
Spanyol sonkakészítők
Jamón mangalica – milyen ismerősen cseng, nem? A mangalica disznó gyakorlatilag azért létezik még egyáltalán, mert a rendszerváltás után, amikor csaknem eltűnt a fajta, egy spanyol családi vállalkozás rájött, hogy ebből remek sonkát lehet csinálni. Elkezdték hát a saját fajtáik mellé Magyarországról is vásárolni a disznót. Tudunk tehát idehaza prémium alapanyagot előállítani. A spanyolok viszont fel is tudják dolgozni prémium minőségben, nagy mennyiségben, aztán pedig el is tudják úgy adni, hogy abból a minőségének megfelelő presztízstermék legyen. Még durvább, hogy a spanyol mangalicasonka nívós és viszonylag drága termék, de még sokkal drágább a jamón ibérico de bellota, amely makkoltatott disznóból készül. Régebben nálunk is makkoltatták a kondákat, de aztán a modernitás teljesen eltüntette az elképzelhető legjobb minőségű disznóhúst az asztalunkról. Hát senki nem szólt ezeknek a buta spanyoloknak, hogy 2023 van, és ma már egyszerűen LEHETETLEN DISZNÓT MAKKOLTATNI?! Akkor jöjjenek ide, és csinálják meg nálunk is! Legalább nem kell Kasztíliáig kamionoztatni az élőállatokat.
Svéd rendszerezők
Ha bármit meg kell szervezni, ha be kell állítani az élet apró dolgait, hogy takkra működjenek, ha azt akarjuk, hogy mindig kéz alatt legyen, amire éppen szükségünk van, ha egyszerre akarunk magas hatásfokkal és kényelmesen élni, ha a legfelhasználóbarátabb rendszerekkel akarjuk körülvenni magunkat, ha logikusan és helytakarékosan, de közben hozzáférhetően és ügyesen akarjuk elrendezni a lakóterünket, akkor bizony a skandináv tudáshoz érdemes fordulnunk. Nekik az a hobbijuk, hogy mindenük ilyen. Nem lesz szép, ha ők csinálják, mert hát ne szépítsük, lelketlenül ronda lesz. De hatékony. A szépséget majd megoldják az addigra már szerződtetett olasz dizájnerek.
Amerikai úszóedzők
Már a rajtnál negyed testhossznyi hátrány – adottságként tekintünk erre, mert így van, amióta az eszünket tudjuk. Meg a fordulásnál a mi versenyzőnket faképnél hagyó amerikai, ausztrál, akármilyen úszó. Pedig volt ám valakink, aki tudott rajtolni: az amerikai iskolára váltó Hosszú Katinka. Tehát nem a magyarok születnek béna rajtkészülékkel. Aztán érdemes megnézni az okosan szintén az amerikai iskolára váltó Kós Hubert csodás világbajnoki győzelmét. 150 méterhez érve 30 centivel az amerikai előtt volt, de mire fordulás után feljöttek a víz alól, már Murphy volt előtte 20 centivel. Kós így is nyert, de mi lett volna, ha korábban megtanították volna fordulni, és nem kellett volna újra megcsinálnia azt a fél méternyi különbséget az utolsó ötvenen?
És ott van a híres formaidőzítés, amelyet állítólag csak nagyon ritkán lehet megcsinálni. Hosszú Katinkának mégis sikerült folyamatosan, és az átlagnál idősebb korában is végigverte a mezőnyt. Ha pedig arról van szó, hogy a sikeres ifiket kell átléptetni sikeres felnőtt sportolókká, akkor ott is van gond (és ezt már sok más sportágunk is magára veheti). Jöjjenek hát az amerikai úszóedzők! Cserébe küldünk magyar edzőket, akik megtanítják az amerikaiaknak a kifogások gyártását.
Lengyel történelmifilm-készítők
Lengyelország dicsőséges kora újkori történelme, vagy éppen a kommunizmus újra és újra feltépett sebei a rendszerváltás után? Teljesen mindegy, a lengyelek kiváló, érzelmeket felkorbácsoló filmeket tudnak csinálni mindegyikből, erős történettel, hatásos dramaturgiával, szép képpel, mozgalmas jelenetekkel. Hogy hogyan csinálják? Fogalmam sincs, nem értek a filmhez. Ők viszont láthatóan igen, és ebből egyenesen következik, hogy érdemes lenne megkérdeznünk őket. Hiszen itt vannak a szomszédban, nem is kell messzire menni. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes messzire is elmenni, hiszen a török és a koreai filmkészítők is mondhatnának néhány újdonságot a magyar filmeseknek.
A magyar vállalkozások pedig, akár állami segítséggel, fizessék meg ezeket a hospeseket és az ő értékes tudásukat! A nemzeti nagytőke egyszerre villanthatná meg az elkötelezettségét Magyarország sikere, menősége, illetve az igényesség mellett. A nép alig győzné felírni a piros pontokat ezért.
