Pesti Srácok

Gulyás Marci célja nem változott, csak ravaszabb lett

null

Olvasom a felháborodott cikkeket, és nyilatkozatokat, amelyek amiatt születtek, mivel Gulyás Márton diktatúrának nevezte Magyarországot egy svéd oktatóvideóban. Később aztán kiállt korábbi nyilatkozata mellett és megerősített, hogy szerinte 2010-ben sokkal jobb minőségű volt a magyar demokrácia.

Nem értem miért lepődtünk meg? Ez az ember másfél évtizede így vagy úgy, de bizonyíthatóan az amerikai baloldal zsoldjában áll, és különböző módszerekkel a magyar jobboldal ellen dolgozik. Mára nem dobál festéket, sokkal ravaszabban teszi a dolgát. De maradt ugyanolyan külföldről kitartott kommunista, mint volt és ugyanazok a céljai mint korábban voltak. Tanulság: nem érdemes legitimálni a tevékenységét!

Gulyás Márton, a Partizán alapítója egy pár hete előkerült svéd oktatóvideóban arról beszélt 2017 környékén, hogy 2010 óta az Orbán-kormányok leépítették a demokráciát. De azt is mondta, hogy hiába tűnik úgy, hogy Magyarországon demokrácia van, hiszen vannak választások, attól még egy elnyomó, autokrata rezsim uralkodik. A videóban rajta kívül olyan feketeöves Soros-ügynökök szólalnak meg, mint például Guy Verhofstadt és Judith Sargentini.

A szemkilövetés korszakában virágzott a demokrácia

PestiSracok facebook image

Gulyás a videó körüli botrányt követően azt mondta, hogy

Vagyis szerinte a szemkilövetések, kardlapolások, a 4-es metró körüli gigakorrupció, a külföldre fillérekért elherdált közvagyon, ami ugye jellemezte a Gyurcsány-Bajnai korszakot, sokkal virágzóbb demokráciát mutatott, mint most. Feltenném a kérdést, hogy miért lepődtünk meg ezeken a kijelentéseken? Ennyire feledékenyek lennénk? Miért gondoltuk azt egyáltalán, hogy Gulyás Márton középen áll, hogy mára független-objektív, jól fésült riporter lett? Azért, mert baloldali-liberális embereket is nehéz helyzetbe hozott már a kérdéseivel? Vagy mert jobboldaliak is jártak már a műsorában? Nem lehet véletlenül, hogy pont így vert át mindenkit?

Több mint 15 éve Soros zsoldjában

Szerintem attól mert más módszerekkel dolgozik, még ugyanolyan kommunista maradt, mint amikor festékkel dobálta a Sándor-palotát. Csak már kifinomultabban tart a célja felé. Az Origo összefoglalójából tudhatjuk, hogy Gulyás már Krétakörös színészként, is Soros-pénzekből, az Open Society 125 ezer dolláros támogatásából tengette napjait. 2012-től, a Hallgatói Hálózat által gerjesztett tüntetéshullám vezérarcaként tűnt fel. Utóbbi demonstrációkról is kiderült, hogy a Civil Kollégium Alapítványon keresztül a Soros-hálózatból érkezett amerikai trénerek tanították arra a tüntetés vezéralakjait, hogy hogyan kell hatékonyan nyomást gyakorolni, forradalmat csinálni. Szomszédainkban több helyen sikerrel mentek ezek a folyamatok végbe, és azért mert nálunk még nem sikerült, ne becsüljük le ezeket a módszereket. Néhány példa: Ukrajna, Macedónia, Georgia, Moldova.

A kommunista aktivista a HaHás bukást követően különböző provokációkkal hívta fel magára a figyelmet. 2015 augusztusában a velencei biennálén a magyar pavilon kiállítását megzavarta. Gulyásék a magyar kormány kerítésépítése ellen is agresszívan tiltakoztak, az olasz rendőrségnek kellett közbeavatkozni. 2017-ben pedig festékkel öntötte le a Sándor-palotát, ami miatt 300 óra közmunkára ítélték. Ebben az időben kezdte el gründolni a Slejm nevű YouTube-csatornáját, amelyről utóbb kiderült, hogy a finanszírozó Közös Ország Alapítvány mögött szintén ott volt a Soros-pénz az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű szervezeten keresztül. A Partizán mögött pedig maga is bevallotta, hogy ott van a „sor végén Soros György is”. Bele sem kezdek a felsorolásba.

Nos, ilyen előzmények után azt gondolni, hogy Gulyás Marci megváltozott, hogy Gulyás Marci most már nem kommunista, hogy Gulyás Marci most már nem Soros-ügynök, több mint naivitás. Gulyás Márton egy folyamatosan képzett Soros-ügynök. Aki most már sokkal rafináltabb, mint öt évvel ezelőtt volt. Rájött ugyanis arra, hogy a társadalom szimpátiáját sokkal jobban ki tudja váltani visszafogottabb módszerekkel, a kamera előtt egy szép stúdióban ülve, mint agresszív, erőszakos eszközökkel. Sőt Gulyás és a mögötte lévő profi kiképzők még ennél is okosabbat húztak. Rájöttek arra ugyanis, hogy a magyar társadalom akkor fogja aztán csak igazán elfogadni Marcit, ha jobboldali beszélgetőpartnereket hív be, és folytat le velük viszonylag korrekt beszélgetéseket. Vagyis ezáltal legitimálja a jobboldal az egykori festékdobáló műsorvezetői tevékenységét.

A svéd videó esete, és Gulyás reakciója is jól mutatja, hogy sem ő, sem a céljai nem változtak. A célja ugyanúgy az Orbán-kormány leváltása, az általa megfelelőnek tartott baloldal hatalomra segítése és a gazdái érdekeinek maximális kiszolgálása. Csak most még ravaszabban csinálja, mint évekkel ezelőtt. Ezért sem érdemes legitimálni a tevékenységét.

Vezető kép: Leveszik a bilincset Gulyás Márton (k) kezéről perének tárgyalásán a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2017. április 13-án. A bíróság gyorsított eljárásban közérdekű munka büntetéssel sújtotta a férfit és társát, aki április 10-én a Sándor-palota előtti tüntetésen az épületre festékes flakonokat dobott. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.