"Senkiknek, nem fogom eladni magam!" - Egy éve hunyt el Wittner Mária
Milyen jellemzően ismerős Wittner Mária mondata. Húsz éve mondta nekem, az Ötvenhat arcai interjú kötetemben 2003-ban. Ilyen volt ő, az ötvenhatos forradalmár, a soha meg nem alkuvó, a halálra ítélt, az életfogytos, a hazafi, az antikommunista, az édesanya, az istenhívő, a bátor, az országgyűlési képviselő, az elveit meg nem tagadó, a moralista, az 52A559-es számú fogoly, aki jónéhány szabadságharcossal együtt a legtovább ült a börtönben. Tizenhárom év után 1970-ben szabadult a kalocsai női börtönből.
Egy éve távozott közülünk Wittner Mária, 1956 élő lelkiismerete. Pedig azt vallotta, hogy életre van ítélve, hiszen sok szabadságharcos rabtársát vitték el mellőle a bitófára, mint legjobb barátnőjét, Havrilla Bélánét, Sticker Katit. Katit sokszor emlegette, mert a kádári amnesztia ígéretében bízva ő is, akárcsak Mária hazajöttek Bécsből. Katalint ugyanabban a perben ítélték el, mint őt és Varga Jánost, de az ő halálos ítéletét végre is hajtották.
A Corvin-közi felkelők közül Katinak akasztófa jutott, végül Mária ,,megúszta" egy életfogytiglannal. Sajnos egyre kevesebben élnek az ötvenhatosok közül, akik nemcsak az igazat, de a valódit is el tudnák mondani. Ellenőrizve című könyvét ezzel a gondolattal ajánlotta nekem:
Stefka Istvánnak megtisztelő szeretettel ,,Soha nem engedhetjük meg, hogy mártírjaink áldozatát pénzzé váltsák az uzsorások"
Tudta, mindig is hangoztatta, hogy el akarják árulni, át akarják írni a szent, tiszta forradalmunkat. Még Göncz Árpád rabtársukban is csalódtak, mert elárulta őket, amikor 1992-ben köztársasági elnökként nem írta alá a diktatúrában nincstelenné, kifosztottá vált forradalmárok többletjáradékáról szóló törvényt. Nem véletlen, hogy 1992. október 23-án az idős szabadságharcosok kifütyülték a beszédét elmondani készülő Gönczöt, nem beszélve, hogy az igazságtételi törvény aláírásakor sem találta a tollát.
Wittner nem tudta elviselni a hazugságot. Felháborodott, amikor olvasta Eörsi István – aki 1956 miatt ült – könyvében, hogy a harcoló, a sebesülteket ápoló, a konyhán dolgozó, meleg ételt főző, éhes szabadságharcosokat ellátó lányok, asszonyok utcalányok voltak. Tollasi Ilona munkás a Baross téri fegyveres csoporthoz tartozott és végig a Péterffy Sándor utcai kórház konyháján dolgozott és röplapozott. Ezért hét és fél évre ítélték. Wittner Mária adta oda az Eörsi könyvet Tollasi Ilonának. Nem véletlenül, hiszen Tollasi Ilonát, Angyal Istvánnal (Tűzoltó utcai parancsnok) és Eörsi István író, költővel együtt vitték be a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. Eörsi, akit felkelő nőtársával együtt tartoztattak le, azt írta a később háromgyerekes édesanyáról, hogy kurva volt. Eörsiből már akkor is az a liberális értelmiségi gőg szólalt meg, mint Vásárhelyi Miklósból, Aczél Tamás kétszeres Sztálin-díjas Szabad Népes- és Méray Tibor szintén az MDP lapjának újságíróiból, akik mélyen lenézték a munkásokat, a parasztságot, a magyar népet, voltaképpen semmi közük nem volt a forradalomhoz, ők a revizionistákhoz, Nagy Imre köréhez tartoztak.
Pongráczék, Wittner Mariék, Szabó bácsiék, Angyal Pistáék, Rácz Sándorék, Regéczy-Nagy Lászlóék, Fekete Pálék, Pákh Tiborék, Dénes Jánosék, Mensáros Lászlóék és a többi ezrek vitték bőrüket a vásárra, ők hullatták a vérüket. Ezt a revizionista kommunisták nem sokra becsülték. Ők emlékirataikban, megnyilatkozásaikban máig hajtogatták, hogy ők robbantották ki a forradalmat. Magukénak vallják. Pedig tudjuk, hogy nem függetlenséget akartak, nem szabad Magyarországot, jobb életet a magyar népnek, hanem egy megreformált kommunizmust, emberarcú szocializmust, természetesen a Szovjetunió kiszolgálásával. Eörsi és társai kommunisták voltak és azok is maradtak. De mit is lehetett elvárni egy olyan írótól, az 1919-es Tanácsköztársaság véreskezű népbiztosának, Lukács György marxista filozófusnak a tanítványától, Eörsi Istvántól, aki Sztálinról szintén dicsőítő verset írt 1952-ben? Aki aztán a rendszerváltás után, mint SZDSZ-es alapító tolta az MSZP, Horn Gyula pufajkás kormányának szekerét, akadályozva a valódi rendszerváltást, mintsem megbecsülje azokat az életüket feláldozó, életüket kockáztató lányokat, akik a szabadságért, a hazáért, Magyarországért harcoltak 1956-ban.
Ilyen emberek hazugságaitól tartott Wittner Mária. Kétségkívül politikai szereplésének kimagasló teljesítménye volt a parlamenti beszéde 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Ennek minden pontjában az ötvenhatosok nevében választ adott az Eörsi István, az Eörsi Mátyás, a Bauer Tamás, a Rajk László, a Pető Íván, a Horn Gyula... féléknek. Valódi vádbeszéd volt. A parlamentben ülő szocialisták, a volt kommunista nomenklatúra tagjai, a liberális SZDSZ, az ÁVH-s leszármazottak ettől a beszédtől beleremegtek. Minden pontját nem lehet idézni, csak néhányat emelnék ki:
-...együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.-Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében.-Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében.- Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét.-Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták.-Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.
Végül Wittner Mária parlamenti beszédét így fejezi be:
Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.
Ilyen volt a Corvin-közi harcos. Egy érzelemmel, szeretettel, teli tettvággyal gazdagon megáldott asszony volt. Nemcsak küzdő, életét kockáztató, harcos egyéniség volt, hanem a megalázó, az emberi méltóságát meggyalázó börtönévek alatt is lelkileg, szellemileg tiszta tudott maradni.
Nem véletlen, hogy a költészethez fordult. Ezt az oldalát kevesen ismerik. Börtönzsengéit kezdetben cigarettapapírra írta. Aztán, ha valódi papírhoz jutott folytatta. Anyám című versét a kalocsai börtönben írta 1967-ben. Korán nevelőintézetbe került, apácák nevelték. Anyakomplexusa élete végéig kísérte, de keresztény hite a legnehezebb időkben is kisegítette. Mária szeretett volna jobb anya lenni, de gyermekétől elszakították. Kisfia is nevelő intézetben, Fóton nőtt fel. Így születhetett a Kisfiamnak emlékkönyvébe című verse. A sok költemény közül kettőt emelnék ki. Mártírjaink emlékére versében ezt írja:
...És mentek, csak mentek, mint hős walesiek a bárd alá,
úgy mentek ők emelt fővel, egyenes gerinccel a bitó alá.
Búcsúztatok-utolsó búcsútok nekünk szól.
Nekünk, kik cellánk mélyén dermedt szívvel
hallgattuk az utolsó ,,Isten hozzádot".
Kiemelkedően szép, őszinte és megható A halálra ítélt lány. Ebből is egy részlet:
Vigyázz a hajamra, hóhér.
Vigyázz a hajamra hóhér
csak most fésülködtem
nem akarok kócosan menni
az Úr elébe...
Siess, hóhér, de vigyázz
a hajamnak ne árts,
méltón akarok menni
a társaim után...
Több mint húsz év barátságát kaptam Wittner Máriától. Szerette a PestiSrácok újságíróit, becsülte munkájukat, amit Magyarországért tettek, tesznek. 1956 leverésének, vérbefojtásának, november 4-nek évfordulóiról rendre megemlékeztünk nagyszabású rendezvény keretében a Bem téren és az 56-os Szabadságharcos Sörözőben forradalmár társaival s a velünk emlékező polgártársaink, barátaink sokaságával. Wittner Mária és a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével szemben fegyvert fotó, azt napokig feltartóztató szabadságharcosok a halhatatlanok, rájuk emlékezünk idén, november 4-én is a Bem téren.
2016-ban, legújabb könyvem kiadásakor – Ötvenhat lövészárkai – megkértem, hogy írja meg a könyv utószavát. Ezt a címet adta: Az utolsó szó jogán. Gyönyörű, felemelő írás. Csak egy kis részlet felidézését engedjék meg:
... A hóhéraink szellemi örökösei napjainkban sem adják fel a harcot, tovább küzdenek a politikai hatalom visszaszerzéséért és a lelkek feletti hegemóniáért. Az árulás 60 évvel ezelőtt sem volt probléma számukra, most sem az... 60 év! Sok évtized telt el azóta, de mindennek, a számvetésnek is eljön az ideje. A vérdíjakból szerzett vagyon, a júdáspénzből nemcsak az érccsengés hangzik ki, hanem a kivégzett mártírok üzenete is, ami égbe kiált! Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üzenetet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem Hazát nem cserélünk, mert ezt a Hazát megtartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még áldozni is képesek érte, ha kell, az életüket is. Erről szól ez a történelmi és társadalmi párhuzam. Erről szól a több ezer éves történelmünk.
Vezető kép: Wittner Mária temetése. Fotó: Hatlaczki Balázs
(A fent látható beszélgetés a PestiTV Boomerlázadás című műsorában került adásba, az 2021 október 18-án.)
