Vasárnap Varsóban bukott a Zorbán!
Lengyelország választott – és a baloldal örül, mint majom a farkának. „Lengyelország visszatér Európába!”, és hasonló szlogenek pattognak. Csak közben nem vesznek észre valamit...Pontosabban sok mindent nem vesznek észre, illetve nem gondolnak végig. Ezekre mindjárt kitérek. De legelsősorban: olyannyira a varsói események hatása alá kerültek a magyarországi balosok, hogy már azt is elfelejtik, hogy ez Varsóban történt. Már annyira ujjonganak, mintha ők győztek volna, itt, Budapesten. Mintha sikerült volna legyőzniük a Zorbánt, a patásördögöt, a váli-völgyi taschenhitlert...
OK, valahol megértjük a lelkesedésüket. Ilyen sok, ennyi frusztrációval telt év után minden kis sikernek örülni kell. Akkor is, amikor Szlovéniában vagy Csehországban bukik meg a Zorbán, akkor is, amikor Spanyolországban vagy Franciaországban nem sikerül győznie, és akkor is, amikor Szlovákiában kap ki. Hopp, ott épp nem így történt, csak Jávor Benedek fantáziavilágában... Szóval, amikor valamelyik másik országban nem Orbán Viktor szövetségese alakíthat kormányt, ezek a szerencsétlen, nyáladzó idióták menten a nadrágjukba csöppennek (Dobrev és Cseh esetében nem egészen a nadrágjukba, vagyis... talán de, ki tudja...), és csak lassan jönnek rá, hogy nem, Orbán nem bukott meg, továbbra is ő Magyarország miniszterelnöke.
Most épp a varsói eredményekért vannak oda. És legyünk őszinték: mi pedig nem örülünk. Bár még nincs hivatalos végeredmény, de nagyon úgy néz ki, hogy az eddig kormányzó, nemzeti-patrióta jobboldali párt, a PiS hiába kapta a legtöbb szavazatot, nem fog tudni kormányt alakítani. Ez semmiképp sem jó hír nekünk, normálisan gondolkodóknak.
De vajon mekkora lesz, és meddig fog tartani a balosok öröme? Nézzük csak...
A győztes PO, legyen is bármennyi fenntartásunk velük, és különösen a vezetőjükkel, Donald Tuskkal szemben, mégiscsak egy jobboldali párt. Bár egyre kevésbé jelentős a jobb- és baloldal distinkciója, és egyre inkább a szuverenista vs. globalista (vagy konkrétan az EU-tagországok esetében föderalista) szembenállás a mérvadó. Lengyelország azonban nem Belgium vagy Svédország. És a lengyelek nem is akarják, hogy az legyen. A társadalom jelentős része sem közel-keleti és észak-afrikai migránsokat nem akar, sem pedig az iskolákban gyerekeknek vonagló kukis néniket. Kétségtelen, vannak a lengyelek között bőven, akik igen, akiket meghülyített a média, akiknek az agyát teljesen átmosta a nyugatról érkező neomarxizmus. Le is szavaztak szépen, nagyobb részben vélhetően az Új Baloldalra, kisebb részben a PO-ra. De a potenciálisan létrejövő szivárvány- vagy tákolmány-koalíció (nevezhetjük akár mosléknak is) harmadik pártja, a centrista Harmadik Út és szavazói határozottan elutasítják a migrációt, a gender-elmebajt és az abortuszt is. Utóbbi Lengyelországban történetesen kardinális politikai kérdés, és az Új Baloldal masszívan támogatja. Tehát máris van egy óriási törésvonal a koalícióban. De valószínűsíthető, hogy a PO politikusainak jelentős része bár örül, hogy végre hatalomra kerülhet, de egy abortusz-, LMBTQ- és migráció-párti kormányzással már szembefordulnának, vagy ha ők emiatt Tuskkal nem is, de a választóik velük igen. A hatalmi vágy csak egy bizonyos mértékig képes összetartani ennyire eltérő gondolkodású politikai erőket. És jön majd egy kormányválság, ami úgy elsöpri őket, ahogy egyszer már megtörtént a régi lengyel baloldallal, és kétharmaddal térnek vissza Kaczynskiék.
A PiS választási vereségét ujjongva ünneplő balosok tehát óvatosan pukkantgassák el a pezsgőket. De a magukat „igazikonzervatívnak” képzelő, valójában már-már bornírtságig fajuló politikai agylágyulásban szenvedő, beteges orbanofóbok se nagyon örüljenek. Mert ha a fenti vélelmek tévesnek bizonyulnának, és még sincsenek az említett tisztességes, sem a különböző devianciák térhódítását, sem a globalistáknak való behódolást nem elfogadó szereplők a PO-ban, és/vagy ha nem vesznek össze egymással a pártok, nem válnak ki egyes politikusok, amikor majd elvi, erkölcsi, hitbéli kérdésekben konfrontálódnak... akkor az viszont Lengyelország végét jelenti. Migránsok beengedését, leromló közbiztonságot, melegházasságot, transz-vécéket, szétvert családokat, stb. Ha Lengyelország elesik, akkor nem Orbán marad egyedül, hanem a normalitás. Mert már most, a lengyel szavazók számottevő része büszkén vonult a Pride-on, nevezte idegengyűlölőnek a PiS-t, amiért ellenálltak a migránsok befogadásának. Ha ez a mentalitás többségbe kerül Lengyelországban, ha Tuskék nem ütköznek ellenállásba az ún. „európai értékek” keresztül erőltetése közben, akkor Varsóban, Krakkóban, Katowicében és Gdanskban is lesznek majd késelések, tanár-lefejezések, zsidó öregasszonyok ledobálása az emeletről, meg persze nemátalakító műtétek és szexuális indoktrináció a gyerekeknek.
Mára sajnos ezek lettek az európai értékek. És ezektől fog összeomlani, szétesni Európa. És ha nem sikerül visszaterelni a helyes útra, ha a lengyelek is elesnek, ha ott is bukik a normalitás, ha Lengyelország nem fog már ott állni Magyarország (és remélhetőleg Szlovákia és Olaszország, esetleg egy előrehozott választás után Spanyolország) mellett, az csak fel fogja gyorsítani ezt a szétesést.
