Az igazságszolgáltatás abszurduma
Ez a csütörtöki nap is csak egy nap volt, épp olyan mint a többi. Reggel felkelt a nap, a felnőttek munkába vagy más fontos dolgukra mentek. Őszi szünet okán a kisgyermekek iskolába, óvodába nem. Eltelt ez a nap is. Sokak számára nem történt semmi különös. Csak hat kisgyermek várta haza hiába az édesapját. Tián Csaba négy, dr. Szücsi Frigyes két gyermekét most könnyeiket visszanyelő édesanyák próbálják nyugtatni, szelíd szavakkal, mert tudják, hogy erősnek kell maradni, még akkor is ha, ez most mindennél nehezebb. "Apa hazajön, meglásd. Hogy mikor, nem tudom, de haza fog jönni és minden nap várjuk" - mondogatják, míg a kicsik el nem alszanak. Csak az igazságkereső ember némán is tomboló dühe nem alszik el, míg van még fikarcnyi remény, hogy talán helyreállhat a rend.
Ha az ember érzi, hogy valami elfogadhatatlan közeleg, egy darabig lelkesen, minden erejét bevetve harcol. Aztán ahogy múlik az idő és nem történik semmi, egyre több benne a kérdőjel, jól harcol-e, vagy benne van talán a hiba, hogy nem hallja meg, akinek kellene. Mert a jó ügynek végül is győznie kellene, nem?! Kívülről úgy tűnhet, működik a kifárasztás és fogy a harcosok ereje, pedig nem az fogy, hanem az igazság győzelemre való képességébe vetett hit. És az sokkal rosszabb. Társadalmi tekintetben is.
Vannak olyan események, amit józan ésszel képtelen felfogni az ember. Amit akkor sem tud elfogadni, ha nála okosabb, szakavatott emberek egymásra mutogatva magyarázzák, ki a felelős, kinek a térfelén pattog most a labda és mire kell még mindig várni.
Három olyan ember töltötte az elmúlt éjszakát a rácsok mögött, s tölt ott még ki tudja mennyit, akiknek nem ott, hanem a családjuk mellett lenne a helye. Három olyan ember, akik akkor, amikor végveszélyben volt a nemzet, azok helyett is bátrak voltak, akik csak a televízión keresztül követték a könnygázban vonulókat, a gumibotot elszenvedőket, a gumilövedékkel megszórtakat.
A fojtogató, nemzetét eláruló gyurcsányi rezsimmel szemben a nemzeti ellenállás résztvevői voltak azok, akik nap mint nap kimentek az utcákra, annak a kockázatával, hogy ma talán őket viszik a Gyorskocsi utcába. Hogy mely tettek voltak helyesek, s mikor léptek át bizonyos határokat, csak a teljes kép által ítélhető meg, idővel. Elvégzi majd a feladatot a történelem.
Egy dolog azonban bizton kijelenthető, s egyértelmű erkölcsi felmentést ad. A 2006-os budapesti srácok, igen, a Hunniások is, bármit tettek, azt egy pillanatig sem önérdekből, öncélúan, hanem hazájukért tették. S ez homlokegyenest ellentétben áll azok motivációjával, akik velük szemben álltak akkor az események sodrában, akik terroristát kiáltottak. Mégis ők azok, akik ma is nyugodtan alszanak, miközben három szívében-lelkében tiszta embert hurcoltak a Kúriáról a börtöncellák rácsai mögé.
Tizenöt éven át tartó büntetőeljárás, előzetes letartóztatás, börtön, házi őrizet, hatályon kívül helyezett, majd három különböző ítélet után elhittük, hogy vannak még csodák. Elhittük, hogy valami helyre kell hogy billentse az igazságszolgáltatás rég felborult mérlegét.Hittük, hogy ha Budaházy György és tizenkét társa esetében a köztársasági elnök - nagyon helyesen - mert bátor és igazságtevő lenni, akkor az utolsó három meghurcolthoz érve sem gyengül el ez a bátorság. Már csak azért sem, mert éppen az utolsó három Hunniás esete talán a legmegkérdőjelezhetőbb.
Ha például dr. Szücsi Frigyes - aki még a diplomamunkáját is kényszerintézkedés alatt készítette, enged a beszervezési kísérletnek és vállalja, hogy jelentsen a társairól, vagy Tián Csaba, ha a vallomások felvételekor megtörik és mondja, amit várnak tőle, könnyedén lerázhatták volna magukról ennek az ezer sebből vérző büntetőeljárásnak a láncait. Nem kötelez-e bennünket az ő kiállásuk, az, hogy nem tették? Szó nélkül hagyhatjuk-e hogy, hogy éppen rajtuk töltse ki a letűnt gyurcsányi rendszer maradéka azt is, amit a többieken nem sikerült?
Három nemzetéért felelősséget érző cselekvő férfi börtönben várja a holnapot és ki tudja még hány napot. Közben az igazságszolgáltatás megannyi összemérhetetlenül súlyosabb ügyben zsinórban mond csődöt. Nem csak szemkilövető főrendőrök úszták meg pénzbüntetéssel. Korrupt főrendőrök flangálhatnak szabadon, ki tudja mikor a jövőben majd kitűzendő másodfokra várva. Ezreket becsapó milliárdokat elcsalók bűnözhetnek tovább szabadon, mert tehetetlenek a bírók és más hatóságok is. De most dolguk végeztével, tenyerüket büszkén összedörzsölve lépnek tovább a következő ügyre, miután egy maratoni ügyet lezárva évekre börtönbe küldtek három tisztes férfiút, köztük két családapát.
Nagyon nincs ez rendben így. Az igazság mérlege a feje tetejére fordult megint és mi várunk, egy ha nem is mindenre gyógyír, problémamegoldó, de legalább artériás vérzést elállító, igazságtalanság béklyóitól szabadító kegyelemre.
Vezető kép: collage, Skrabski Fruzsina felvételeiből
