Bárkinek is örökre megtiltani a dohányzást, az simán gáz
Talán az Önök figyelmét sem kerülte el, hogy III. Károly király nagy csinnadratta közepette egyrészt tartott egy nagy beszédet, amely beszéd nagyságát illetően azért már csak a brit monarchia állapotát és reputációját illetően is vannak kétségeim, de másrészt – ez az igazán fontos – kihirdetett egy bizonyos törvényt is, amely – legalábbis a jelekből kiindulva – hamarosan alapjaiban fogja meghatározni Nagy-Britannia mindennapjait.
Mielőtt azonban erről beszélnék, hadd idézzem fel Önök előtt a szocialista embertípust. Ez olyan fajta ember volt, akit a Párt előszeretettel hangoztatott, hogy az majd mennyire máshogy fogja élni az életét, mennyire máshogy fog megnyilvánulni, mennyire különb módon fogja alakítani a világ dolgait, és így tovább, és így tovább. Onnan is meg lehetett még ismerni ezt az ideát, hogy nyilvánvalóan semmi köze sem volt semmilyen realitáshoz sem.
Mint minden más, ez is a szocializmus hazugsága volt, amely szocialisták ugyan még folyók folyásirányát is meg tudták változtatni és tavakat is ki tudtak szárítani, soha be nem gyógyuló környezeti sebeket ejtve, de egy dologra még a legnagyobb terror közepette sem voltak képesek. Sem ők, sem semelyik másik, a világtörténelem bármely másik pontján is létező autoritás: megváltoztatni az emberi természetet.
Ezt a bizonyos törvényt a Rishi Sunak-féle csicskakonzervatívok terjesztették be – tudják, ezek a toryk azok, akik a baloldal előtt csúszva-mászva még a melegházasságot is tető alá hozták, abban bízva, hogy akkor majd jár valami jutalomfalat, de egyetlen hibás szó után Cameron ugyanúgy disznóbaszó maradt, mintha a legkeményebb konzervatív politikát folytatta volna. Szóval ez a törvény a jövőben lehetetlenné tenné, hogy a jelenleg 14 évesek, illetve annál fiatalabbak valaha is dohánytermékeket vegyenek az Egyesült Királyságban. Bármilyen cél, amely az emberi természet úgynevezett átszerkesztésére, megváltoztatására irányul, eleve elrendelten kudarcra rendeltetett. Lehet azzal próbálkozni, hogy bizonyos magasztosabb célok érdekében kísérletet tegyenek az alapvető készségek és kívánságok elnyomására, de ezzel csak az illegális piacot sikerült megteremteni, lásd erre eklatáns példaként az 1920-as évek Amerikáját a szesztilalommal és a rapid módon szárba szökkenő maffiával.
Persze az angol konzervatívok ezer más szempontból is totális tévúton vannak – még egyszer, annyira jobbosok ők, mint a CDU–CSU kamukülönítmény Németországban –, de ezzel a törvénnyel, hogy bizonyos életkornál fiatalabbak soha nem vehetnek dohányterméket, egy minden eddiginél újabb területre tévedtek. És igen, voltak hasonló felvetések idehaza is, de ettől még meggyőződésem, hogy a kulturális hagyományokkal bíró káros szerek – tetszik vagy sem – kiiktathatatlanok adott társadalmakból.
Lehet azzal érvelni, hogy jól van, de bezzeg adott drog meg egyebek is tiltottak, mikor nagy általánosságban nem is károsabb némelyikük, mint az alkohol vagy a dohányzás, teljesen mindegy. A kultúránk – nem a sajátosan magyar, hanem az európai – ezt már régen beárazta. Piálni és cigizni ennek a hagyománynak a része, attól függetlenül, rajonganak-e érte vagy kárhoztatják, gandzsázni meg nem a hagyomány része, rajongjanak érte egyesek vagy sem.
Ganz egal.
Ezért halálra ítélt, megvalósíthatatlan és például a vasárnapi boltzár sorsára nagy eséllyel jutó minden olyan cselekvés, amely szembemegy a társadalmi status quóval – igen, Ausztriában például az utcára nem érdemes kimenni vasárnap, de az szintén organikusan alakult ki, ez van. És ezért érdemes viszolyogtató távolságtartással figyelni minden olyan törekvést, ami az úgynevezett Nagyobb Jó érdekében ab ovo tilt el téged valami olyasmitől, amire egyébként a nálad egy hónappal korábban születettnek minden alkotmányos joga megvan.
Abszurd és gáz.
A betilthatóság és a be nem tilthatóság gondolatából – elsőre kicsit abszurd, de szerintem logikus módon – következik egyébként a megtervezhető ízlés kategóriája is. Hiszen egy olyan valóságban, ahol úgy gondoljuk, hogy befolyásolhatjuk az egyén káros vagy éppen nem káros szokásait – egészen pontosan: nyilván törvényi úton befolyásolhatjuk, kérdés, a nagy egészet tekintve ez mennyire éri meg –, rögvest arra a megfontolásra is juthatunk, hogy a helyes és nem helyes, támogatott és nem támogatott ízlést is közhírré kell tenni. Ez pedig legalább annyira elvetélt ötlet, mint az előző felvetés.
Mert érdemes elgondolkozni rajta – és ez nem ilyen tucatderpegés –, hogy miért faktum, vagy inkább miért várják el sokan, vagy még sokkal inkább miért fogadják el nyilvánvalónak, hogy ha valaki egy bizonyos politikai oldalt tart kedvesnek, követendőnek, akkor ehhez automatikusan illeszkedik a művészeti ízlése is. Direkt nem mondok példákat, mert ezúttal tényleg senkit sem akarok megbántani, de ezt mindig ilyen fura zárványként kezeltem.
Nyilván nem arról van szó, hogy akkor bizonyos zenekarokat, alkotásokat meg egyebeket ki kell nevetni, fel kell mutatni, nevetségessé kell tenni, ez totál gáz, ilyet csak felkent liberálisok tesznek, akik abból élnek, hogy aluljárós vietnámi falatozók zsíros pho leveseiből állítanak össze online letölthető kalauzokat. Miközben térdzokniban álldogálva vakarják a töküket, hogy vajon mikor jön el a következő pillanat, amikor menőnek nevezhetnek egy full jelentéktelen és főleg rossz punkbandát, amelyiknek az énekese a szövegekben elrejtve kijelentette, hogy Hatvanpuszta az a Csaucseszku faluja mellett felépült stadionnal egyenlő és érted, ugye, érted...!
Szerintem meg mindenkinek a saját dolga az ízlése, és ha ő kötelességének érzi, hogy a szerinte elvárható zenekarokat, darabokat, filmeket és színdarabokat szeresse, mert úgy illik, pro és kontra, akkor én abba nyilván nem szólok bele. De nekem ez mindig olyan büdös volt. Mert én például olyan retrográd módon gondolkozom, hogy se a szexuális, se a művészeti, se a semmilyen ízlésnek nincs köze a közéleti szempontokhoz. Vagy ha köze van, hát az már minimum gyanús. De nem, akkor sem minősítem, csak olyan fura, na.
Egyszerűen valami attól rossz, mert unalmas és jellegtelen, és attól jó, mert érdekes és egyedi. És pont teszek rá, hogy mi a politikai ízlése annak, aki az előbbit, de annak is, aki az utóbbit műveli. Korántsem biztos, hogy igazam van, és lehet, ezek a témák mégsem tartoznak össze. De ha igen, akkor szerintem nekem van igazam.
Vezető kép: Szivarozó látogatók az ascoti derbi harmadik napján, a hölgyek napján 2023. június 22-én. Az ötnapos lóverseny a brit társasági élet egyik legfontosabb eseménye. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
