Pesti Srácok

Tordai, Korányi és Karácsony

null

Lassan kezdünk a Karácsony-féle pártfinanszírozási botrány végéhez közelíteni. Tegnapi hír, hogy Tordai Csaba, baloldali ügyvéd ügyvédi irodájában összesen tíz jegyzőkönyvet találtak Karácsony kampányának adománygyűjtéseiről, amelyből kilenc hamisított lehetett, mivel a tanúk a kihallgatásuk során mindössze két aláírást ismertek el a tízből sajátjukként a hírek szerint.

Reméljük a főpolgármester hónapokon át történő hazudozásnak, a számos bűncselekmény-gyanús körülménynek meglesznek a politikai következményei is. A gyanús körülmények, és a szereplők közös múltja és jelene arra utal, hogy itt bizony ugyanaz a külföldi pártfinanszírozási botrány második fejezetét látjuk, amelyik az Action for Democracy-vel elindult 2022. nyarán.

A Magyar Nemzet tegnapi cikkéből kiderült, hogy jó eséllyel utángyártott, hamisított jegyzőkönyvek készültek, amelyeket Tordai Csaba ügyvédi irodájában tölthettek ki. Könnyen lehet, hogy utólag.

Karácsony ezt már nehezen tudja innen kimagyarázni

PestiSracok facebook image

Lebukott, nem igaz, hogy mikroadományokat gyűjtöttek, hiszen a Nemzeti Információs Központ jelentéséből kiderült, hogy 30, 50 és 70 milliós tételekben is érkeztek külföldi pénzösszegek, amiket nem igazán lehet kis tételeknek nevezni. De az is hazugság lehetett, hogy betartották volna az adománygyűjtés szabályait, amit Karácsony mindvégig hangsúlyozott. Hiszen az OTP megállapította, hogy az adományládákban nem is férhetett bele annyi pénz, mint amilyen nagy összegek felbukkanása az adománygyűjtés során kiderült.

Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral a Capitolium előtt, washingtoni látogatása során, 2009. december 3-án. (fotó: MTI/Beliczay László)

És most az is napvilágra került, hogy jó eséllyel az adományozók személyét, az adományok tételeit tartalmazó jegyzőkönyvek is hamisak voltak. Ezért a „nagy sikerért”, amit Karácsony miniszterelnök-jelöltként ért el, kár volt ennyi szabályt áthágni.

Tordai, Korányi és Karácsony régi barátsága

De van itt több érdekes és aggasztó kérdés. Az egyik, hogy miért Tordai Csaba kezelte a 99 Mozgalom pénzügyeit? Tordai Csaba ugyanis nem viselt a bírósági adatok szerint semmilyen tisztséget Karácsony egyesületében. Annak kezdettől fogva Perjés Gábor volt az elnöke. Ellenben Tordai jogi tanácsadóként és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökeként Karácsonyra és a főváros gazdálkodására is komoly ráhatással bírt. Mit kerestek nála mégis a jegyzőkönyvek? Ügyvédként hogyan járhatott el, amikor jó eséllyel összeférhetetlen tisztségei voltak az ügyvédi praxissal kapcsolatban?

Tordai Csaba Fotó: Horváth Péter Gyula

Másik fontos tény, hogy Tordai Csaba ugyanazon a Gyurcsány-Bajnai kancellárián volt megkerülhetetlen személy, előbb szakállamtitkár majd államtitkár, ahol Korányi Dávid is kezdte, miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójaként, majd államtitkárként a pályáját.

Korányi Dávid és Tordai Csaba mindketten nyakig benne vannak az amerikai baloldali hálózatban, végigjártak Bajnai Gordon mellett egy rakás demokrata és Soros-közeli szervezetet. És milyen érdekes, Korányi nevéhez egy 4 milliárdos külföldi finanszírozási botrány, Tordai Csaba nevéhez pedig egy 526 milliós – jó eséllyel szintén külföldi finanszírozási - botrány köthető.

Érdekes egybeesések.

Gyurcsány Ferencen és Bajnai Gordonon kívül közös pont bennük Karácsony Gergely személye, aki szintén Gyurcsány és Bajnai kancelláriáján kezdte a pályáját, és aki főpolgármesterré választását követően azonnal munkát adott mindkét felettébb érdekes kapcsolatrendszerű, "ügynökgyanús" kollégájának. Madarat tolláról, embert barátjáról. Lehet most már érdemes lenne előállni az igazsággal, Karácsony úr!

Vezető kép: 2023 10 25 Közgyűlés, Karácsony Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.