Fejben másodiksággal küzd a magyar gógyi
Amikor Orbán mond valami szellemeset a magyaros észjárásról, gógyiról, magyar szellemi-lelki képességekről, akkor az a legfőbb baj, hogy nincs komolyan véve. Semelyik oldalról sem.
„Magyarországnak olyasmit kell nyújtania, amit más nem mer, nem tud vagy nem akar, esetleg eszébe sem jutott. A gógyi és a vagányság még mindig kemény valuta a világgazdaságban. És ebben nem állunk rosszul.”
Ilyenkor egyrészt jönnek kuncogni az idült mindenszaristák, hogy höhö, hehe, méghogy gógyi, micsoda hülyeség ez már megint. Végülis így a legkönnyebb: eleve mindenre alkalmatlanok vagyunk, úgyhogy fölösleges bármibe belefognunk önerőből. Ezzel a lusta hozzáállással le van tudva a magyarsággal kapcsolatos munka. Kádár népe ez, amely a teljes magyarságra kiterjesztett öngyűlöletbe csomagolja a felelősségkerülést, lustaságot, és feltehetően a saját személyével kapcsolatos ellenérzéseit.
Mindezt abban az országban, ahol amúgy népi sport ájultan rajongani másokért. A németek precizitásáért, a latin népek laza hanyagságáért (ezért a kettőért ráadásul egyszerre!), meg úgy általában bármely nép vendégszeretetéért, amelynek az országában már voltak pénzért kedvesek a magyar turistával. Egészen perverz dolog, de még olyanok is léteznek, akik – döbbenetes kulturális vakságról tanúbizonyságot téve – képesek csodálattal adózni az osztrákok felülemelkedő képességének és élhető környezetének. Azokról az osztrákokról van szó, akik a saját gyerekeiken, a pincékben – jobb esetben az ezekről a pincékről írt filmekben – dolgozzák fel a fojtogató frusztrációikat.
Az a helyzet, hogy a németek precizitása, a latinok lazasága, az osztrákok élhetőségre való hajlama, meg bárki vendégszeretete, az bizony népi tulajdonság. Lehet valódi vagy képzelt, de népi tulajdonság. Kollektív valamilyenség. Szóval aki ilyesmikben hisz, az ne fröcsögjön gúnyosan a magyarok kollektív valamilyenségén, mintha az csak valami délibábos agyszülemény lenne! Nem beszélve arról, hogy ugyanezek az emberek jellemzően hisznek a magyarok kollektív élhetetlenségében, búvalbaszottságában. Ezek csak megjátsszák magukat, amikor dől belőlük a mindenszarizmus. Hisznek ám ezek a népek csoportos tulajdonságaiban.
Hisznek ezek más népek kiválóságában és hisznek a magyarok hitványságában, mert így a legkényelmesebb nekik. Semmirevaló emberek ezek, önmaguk szerint is. Ugyanakkor szégyenlik is a semmirekellőségüket, ezért cinkostársakat toboroznak hozzá – erről szól a fennhangon hirdetett mindenszarizmus.
Nagyobb baj, hogy a jobboldalon sem igazán látszanak betalálni Orbán megállapításai a magyarok szellemi, lelki képességeiről. Hiába igazak, ha a magyarságára érzésben és szóban amúgy büszkén rátartó jobboldal gondolkodásán is annyira nyomot hagytak az 1945 utáni évtizedek, hogy a tettekben általános lett a „fejben második” jellemvonás. Nagyon sokan csak a máséra vágynak, és annak másolásáig jutnak el. Másolni próbálják más népek mintáit, és legfőképpen a hazánkban túl régóta berendezkedett baloldali szféra külsőségeit. Saját értelmezési keretek kreatív megteremtése helyett olyan dolgokat próbálnak létrehozni a közéletben, és még inkább a kultúrában meg a művészetben, amilyenekben a baloldal tartja fenn a befolyását. Az említett „fejben másodikság” legsúlyosabb megnyilvánulása, amikor a baloldali művészvilág és média által sztárrá kanonizált véleményformálókat futtatja a jobboldali sajtó is a sajátjaink helyett. Utóbbiak megerősítésébe viszont munkát kéne fektetni, ráadásul a jobboldali értékrend szerint – már ha sikerül nemcsak beszélni róla, hanem be is tartani.
Pedig a magyaros észjárás és vagány alkotókészség valóban létezik, és lehet rá alapozni. Nem kéne olyanra vágynunk, amilyet valaki más csinált, olyanra meg főleg nem, amit a kommunisták csináltak meg a magyarság ellenében. Létrehozhatunk saját formákat, saját berendezkedéseket, saját mintákat – úgy, ahogy az nekünk jólesik, ahogy a saját fejünkből kipattan. Aztán másolják azt mások! Szabadjára lehet engedni a magyar gógyit, ám ahhoz arra lenne szükség, hogy az alrendszerek is úgy viselkedjenek, ahogy Orbán odafönt fogalmaz.
A gógyi működésben
Két konkrét, általam ismert példát mondok, de további szakterületekről nyilván továbbiak is vannak. Ez a két példa a vízgazdálkodás és a foci. Amikor a táji vízvisszatartásról beszélünk, a szükséges megoldásokat A-tól Z-ig átlátó szakemberek is gyakran külföldi példákkal hozakodnak elő, mert úgy sejtik – nem alaptalanul –, hogy a magyar közegben azzal lehet hatni.
„Már az amerikaiak is bontják a folyómedrek betonját, már a britek meg a németek is elkezdték visszakanyargósítani a folyóikat”
– ilyen érvelések hangzanak el, pedig sokkal erősebb érv is létezik. Azt is lehetne mondani, hogy már az ezer évvel ezelőtti Magyarországon, tehát ugyanezen a tájon, ahol ma élünk, rendkívül szellemes és hatékony vízkormányzó rendszert működtettek elődeink. Fosszilis energiát zabáló szivattyúk helyett a víz áradási energiáját, továbbá a gravitációt használva, a folyótól távolabbi tájakra is el tudták juttatni a vizet, árasztottak és öntöztek vele, iszappal javítva a talajt műtrágya helyett, a termelékenységet, a gabona- és halgazdagságot hatékony árvízvédelemmel ötvözve.
Hiszen a víz csak akkor pusztít, ha magas hullámban ér el minket, ha töltésekkel és gátakkal feltornyozzuk, ám ha szétterítjük a tájban, akkor életet ad.
Ez egy kreatív gondolat a magyar gógyiból, több, mint ezer évvel ezelőttről. A rendszer megvalósítása, a környezetpusztítás és betonozás nélkül megépített szövevényes csatorna- és tározórendszer szintén a gógyi terméke. Ma is ugyanitt élünk, ma is (részben) ugyanazok a folyóink és a földjeink, ma is meg lehetne valósítani. Nem mellesleg ezzel olyan vízgazdálkodási mintát teremtenénk, amely világszerte piacképes termékünk lenne – ha úgy tetszik: kemény valuta.
https://pestisracok.hu/amikor-meg-baratunk-volt-a-viz-nem-ellensegunk-honi-felderites/
A magyar focisták által előállított magyar foci évtizedeken át közröhej és szégyenkezés tárgyát képezte, és párás szemekkel emlegettük a régi időket, amikor a világ csúcsán volt. A világ csúcsát viszont akkoriban sem adták oda csak úgy. Azért is a magyar gógyi dolgozott meg. Páratlan szellemi teljesítmény, teremtő gondolkodás és saját kútfőből származó innovációk ágyaztak meg az '50-es évek világverő magyar focijának, és a saját kútfőből gondolkodás abbahagyása okozta a hanyatlást. Váratlan és egyben csodás fordulat, hogy az utóbbi években elért válogatott sikereinkben vastagon benne van ennek a régi futballgondolkodásunknak a visszaemelése, és az innovációs készségünk újbóli fellendülése. Újra munkát ad a magyar válogatott foci az ellenfeleknek, mert olyan dolgokkal áll elő, amire nem voltak felkészülve, és amíg ennek az ellenszerén dolgoznak, a mi csapatunk már agyalhat a következő újításon. Ez is kemény valuta.
https://pestisracok.hu/63-tol-81-ig-a-magyar-foci-dramai-tortenete-honi-felderites/
Képzeljük el, milyen lenne, ha a magyar gógyiról nemcsak Orbán Viktor beszélne, és nemcsak gerillaakció-szerűen használnánk, hanem az egyes alrendszerek szervezetten állítanák munkába! Milyen lenne, ha a vízgazdálkodási tudásunk nemcsak néhány, jó kezekbe került magángazdaságot virágoztatna fel, hanem az egész országot! Milyen lenne, ha nemcsak a fociválogatottunk, hanem a teljes magyar foci, már a játékosok és edzők képzésénél felhasználná a saját tudásunkat és innovációs képességünket!
A magyarság és az országa elég sokáig történelemalakító tényező volt. Persze jó néhány évszázad nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de egyszer a lefelé húzó spirál is véget ér. Ha pedig a magyarság sokáig történelemalakító tényező volt, az azt jelenti, hogy képes ilyesmire. Képes rá, hogy ne csak szolgaian másoljon idegen mintákat, hanem sajátokat hozzon létre. Ennek a mikéntje a magyaros észjárás, amit legutóbb gógyinak és vagányságnak nevezett a miniszterelnök. És ha a magyarság képes önállóan alkotni, meg alakítani a dolgok menetét, az azt jelenti, hogy ez is a dolga.
