Pesti Srácok

Az ellenzék most azt hiszi, hogy megnyerte a pedofília leszűkítő értelmezése érdekében vívott háborúját!

Az ellenzék most azt hiszi, hogy megnyerte a pedofília leszűkítő értelmezése érdekében vívott háborúját!

Ez az egész ügy csak részben szólt a köztársasági elnök besározásáról, ez a kampány a pedofília fogalmának végletes beszűkítéséről szól, arról, hogy az ellenzék relativizálni akarja a gyermekek szexualizálásáról vallott, egyébként a legdurvább pedofília határterületeit is toleráló álláspontját.

Vegyük már észre nemcsak primitív politikai haszonszerzésből támadták a Fideszt és a jobboldalt ebben az ügyben, hanem azért, hogy a saját álláspontjában relativizálhassa a pedofíliával határos őrületek tömegét, amelyet eddig is és ezután is lelkesen vélelmeznek majd.

Az ellenzék most azt hiszi, hogy a kampány nyitányaként teret nyert és lendületet kap majd az egyébként népszerűtlen politikai programjának támogatásához. De ha jobban meggondoljuk a dolgot, az ebben az ügyben lényegében az ellenzéki pártok Daniel Cohn-Bendit-féle értelemben véve mutatkoztak szélsőbalosnak. Nem azt állították, hogy ők maguk elítélik a pedofíliát, hanem azt, hogy a Fidesz által jelölt köztársasági elnök következetlen volt. Novák Katalin lemondott, ezzel elismerte a hibáját. Egy ügyben nem követte teljesen a Fidesz zéró tolerancia álláspontját, amely egyébként a túlnyomó többség álláspontja is Magyarországon.

Ezen az sem változtat, hogy az ellenzék természetesen összevissza hazudozott a legalapvetőbb tényekben is az ügyben. Ez egyrészt az esetükben magától értetődő, másrészt a projekt fő célja nem a köztársasági elnök lemondatása volt, hanem egy, a pedofíliával sokkal megengedőbb álláspont elfogadtatása a magyar közvéleménnyel, legalább a saját választóik között. Ugyanis még a saját választóik sem értenek velük egyet ebben az ügyben. Ez a szakasz még előttünk van, most majd az lesz a fő csapásiránya az ellenzék kommunikációjának, hogy a gyermekek szexualizálásának nyugaton már elfogadott számtalan formája ne tűnjön annak ami, vagyis pedofíliának.

PestiSracok facebook image

A jobboldallal szemben felhorgasztott amúgy is kontrolltalan düh vágyaik szerint annyira elkábítja, az amúgy is félrevezethető ellenzéki törzsszavazókat és persze reményeik szerint másokat is, hogy minden liberális maszlagot elfogadnak majd a gyermekek szexuális tárgyként való kezelésével kapcsolatban. És persze azt várják, kikopik majd az emberek emlékezetéből, hogy ők voltak azok, akik minden módon akadályozták a gyermek- és családvédő, támogató intézkedéseket.

Ez a háború csak most kezdődik. A pedofília lesz a fő csatatér.

Nem lehet elégszer ismételni, a jobboldal számára azonban ebben az ügyben az a fontos, hogy az ellenzék ezt az ügyet a pedofília fogalmának végletes beszűkítésére akarja felhasználni. A gyermekek szexuális tárgyként történő használatához kapcsolódó ellenzéki és uniós aktivizmus miatt kellett például beleírni a magyar alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Az ellenzék és az EU ugyanis tele van olyan pszichiátriai betegekkel, akik elvárnák a társadalomtól, hogy az egyedi tüneteiket a közösségre kényszeríthessék ideológiaként és törvényként. Ha a haladók között felbukkannak majd a gravitációtagadók, akkor sajnos a gravitáció irányát és nagyságát is bele kell majd írnunk az alaptörvénybe, mert ha nincs benne, akkor egy esetleges kormányváltás után az új progresszív kormány az állampolgárok önálló, segédeszköz nélküli repülési jogát simán törvénybe iktatja, ha a gravitációtagadók annyira hangosak és agresszívek, mint például manapság az LMBTQ-csoportok hangadói.

A jobboldal azért kényszerült a pedofília kifejezés kiterjesztő használatára, mert egyrészt a progresszívek megengedhetetlenül megengedőek voltak az effektív pedofília alapesetével is, másrészt pedig a haladók a gyermekekre és fiatalkorúakra irányuló újfajta szexuális támadások garmadáját találták ki és vetették be az elmúlt tíz évben. Azzal párhuzamosan, hogy a közösségi médián és általában az interneten keresztül gyakorlatilag óvodás kortól a gyerekek a szexuális perverziók és a pornó minden formájával találkozhattak, a liberálisok a közbeszédben, a szórakoztatásban és a művészetekben ezek szinte mindegyikét a normalitás, az önmegvalósítás részeként, az identitásválasztás legitim céljaként mutatták be. Teljesen természetesnek próbálták és próbálják meg beállítani, hogy mindenféle felnőttek a szexuális perverzióikkal, szexualitáshoz kapcsolódó elmegyógyászati tüneteikkel traktáljanak óvodásokat, kisiskolásokat, például szexuális felvilágosítás címén.

Észrevétlenül szüntették meg a társadalom normális túlnyomó többségének azt a lehetőségét, hogy a normalitás nyilvános hangsúlyozásával ellenpontozhassák mindazokat az abszurditásokat, amelyeket a közösségi média gátlástalanul terjeszt.

Úgy vált a baloldali liberális agenda részévé a gyerekek és a kamaszok szexualizálása, hogy mire feleszméltünk, már a drag queenek óvodai megjelenése miatt keveredtünk utóvédharcba, ami csak tünete annak, hogy a gyermeknevelési intézményeken keresztül nyugaton az állam el akarja venni a szülők nevelési jogát a szexualitáshoz kapcsolódó kérdésekben is. Sőt, a gyerek alapvető jogaként definiálja a szexualitás minden formájának megismerhetőségét, a nemi identitás "szabad" választását, a hormonkezeléseket és a test műtéti alapon való átalakításának lehetőségét is.

És azok az emberek, politikusok hisztériáznak most a leghangosabban, akik a fent említett elmebajoktól sohasem határolódtak el, sőt az LMBTQ-mozgalmak kritikátlan támogatásával minden erejükkel részt vettek azok terjesztésében. A gyerekek szexualizálásának leghangosabb támogatói kiabálnak pedofíliát most. Ne legyünk tehát gátlásosak, minden egyes alkalommal kérdezzünk vissza:

Ön tehát ellenzi, hogy LMBTQ személyek tartsanak szexuális felvilágosítást, vagyis a szexuális perverziók teljes spektrumát bemutassák óvodásoknak, kisiskolásoknak, kiskamaszoknak, középiskolásoknak? Ön tehát ellenzi, hogy 18 év alatti személyeket akár hormonálisan, akár pszichológiailag előkészítsenek a biológiai nemének lerombolását szolgáló műtétre és arra, hogy a testét a másik nemet imitáló mesterséges testrészekkel lássák el? Sorolja fel az összes nemet amit "elismer"! Stb.

Ezer ilyen kérdés tehető még fel nekik.

Minden ellenzéki politikusból, minden egyes alkalommal konkrét válaszokat kell kikényszerítenünk arról, hogy elfogadja-e a nyugati liberális mainstream a gyermekeket szexuális célponttá tévő nézeteit. Megkaptuk a lehetőséget, éljünk vele. Tudjuk jól, hogy sosem mernek ellentmondani a gazdáiknak, akkor sem ha maguk is tudják, hogy vállalhatatlan nézeteket szajkóznak....

Kiemelt fotó: 2021. 06. 14-én a gyermekvédelmi törvény elleni tüntetésen Niedermüller Péter látható, PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula,

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​