Pesti Srácok

Ki sem látszanak a baloldali kerületek a botrányokból

Ki sem látszanak a baloldali kerületek a botrányokból

Ha sorra akarjuk venni a baloldali politikusok, polgármesterjelöltek, európai parlamenti képviselőjelöltek súlyos, sokszor bűncselekménygyanús botrányait, akkor szinte végtelen lesz a sor. A mindig erkölcsi magaslatról prédikáló politikusokat és médiamunkásokat az a tény nem zavarja, hogy ha csak a fővárosban maradunk, szinte minden baloldali kerületre jut egy korrupciós ügy miatti nyomozás, vagy egy gigabotrány. Most ezekből szemezgettem.

Az I. kerületben V. Naszályi Márta állítólag védelmi pénzt kért Szamos Miklóstól, a két történelmi cukrászda, a Korona és a Ruszwurm tulajdonosától. A tulajdonos egy interjúban elárulta, hogy V. Naszályi felajánlotta, a támogatásért cserébe olyan szerződést kötnének vele, hogy ne lehessen kitúrni, még bűncselekménnyel sem. Mivel ez nem történt meg, ezért hónapok óta támadás alatt állnak a vendéglők, mert be akarják azokat záratni.

Óbudán néhány hónappal ezelőtt súlyos bűncselekmények miatt gyanúsítottak meg embereket. Kiderült, hogy a nyomozás hátterében az óbudai önkormányzattal kötött fiktív szerződések és kenőpénzek állnak, a bűnügy szálai pedig a baloldal fontos háttéremberéhez, P. Gáborhoz és társaihoz vezetnek. Utóbbi személye azért is érdekes, mivel a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom nevében is eljárt korábban. Több, mint elgondolkodtató az is, hogy az egyik gyanúsítottnak, F. Lászlónak pár éve közös vállalkozása volt Kiss László polgármester feleségével.

Újpesten egy nagyon csúnya korrupciós és számlagyáras ügybe keveredett a polgármesterjelölt, Trippon Norbert. Bár Trippon igyekezett magát áldozatként beállítani, azonban néhány nappal ezelőtt épp a PestiSrácok.hu-n komoly bizonyítékok jelentek meg. Az egyik gyanúsított beismerő vallomása szerint, Trippon Norbert a háza felújítását végezhette el a kerületben sok százmilliós beruházást elnyerő SZIN-KER Kft-vel, a cég megbízásáért cserébe. És ha a jegyzőkönyvben foglaltak bebizonyosodnak, akkor fiktív számlákkal, egy harmadik szereplő, M. Péter cégével papírozhatták le a sokmilliós beruházást.

PestiSracok facebook image

Niedermüller Péter pedig úgy tűnik, hogy a VII. kerületi önkormányzattal támogatja családját, hiszen a polgármester vejéhez köthető cég több mint 40 millió forint megbízást kaphatott a polgármester jóvoltából a hírek szerint.

Újbudán néhány hónappal ezelőtt nagy port kavart, hogy az önkormányzat alkalmazásában állt egy pedagógiai asszisztens, aki ellen pedofília gyanújával nyomozás indult. A városrész DK-s polgármestere azt állította, hogy semmilyen információjuk nem volt korábban arról, hogy ilyen gond lenne az óvodában. A szülők azonban elmondták, hogy az évek alatt több alkalommal is jelezték a problémát az intézményvezetőnek, az önkormányzat azonban falazhatott a bűnözőnek. Ennek oka a hírek szerint az lehetett, hogy az édesanyja az önkormányzat vezető beosztású alkalmazottja volt.

Zuglóban minden idők egyik legnagyobb parkolási korrupciós ügye miatt folyik nyomozás. Az ügyben már meggyanúsították Baja Ferenc volt MSZP-s minisztert, aki a gyanú szerint 30 millió forintot kért egy informatikai tárgyú közbeszerzés bebiztosítása érdekében. De az ügy további érintettje Molnár Zsolt MSZP-vezér is, aki a gyanú szerint magának is kért 40 millió forintot. Molnár mentelmi jogát felfüggesztette az országgyűlés április elején.

És a sor nem teljes, hiszen bőven lehetne folytatni akár a fővárosban, akár a vidéki, baloldali kerületekben. Ennyit az erkölcsi kioktatás jogosságáról.

A szerző a Századvég vezető elemzője

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.