Akik szeretnek könnyen győzni
Hétfő reggel a 444 címlapján minimum hat cikk foglalkozott a tegnap esti meccsel. Aztán nem sokkal alatta a következő címecske: "A háborúval riogató Fidesz-plakát helyére a hadsereg toborzós plakátja került a Rogán Antal faluja felé vezető úton".
Tiszta szerencse, hogy a 444-es cikkeket nem lehet ingyen végigolvasni, mert még a végén megtenném. Semmi sem tartja meg jobban az embert fideszesnek, mint az ellenzéki sajtó olvasása. De ezt ne mondjátok meg nekik.
Aki látta az 1982-es magyar-belgát az tudja, hogy nyugaton a fociban is mindig csalnak. A labdával egyedül a kapu felé meginduló Fazekast (ha jól emlékszem, őt) a belga kapus a tizenhatoson kívül egyszerűen legázolta. Sima szabadrúgás ugyebár, a kapus csak sárgát kapott. A döntetlennel meg mi kiestünk. Az 1978-as argentin-magyar után az én korosztályom megtanulhatta értékén kezelni az UEFA-t és a FIFA-t.
Nekem tehát a nemzetközi foci nem az a játék, ahol várom a becsületet az ellenfelektől. Sokszor leírtam már, a honosított játékosokból álló válogatottak korában a labda még csak nem is kerek, nem nemzeti válogatottak ellen játszunk, hanem projektek ellen. Valaha csíptem a németeket, de mit kedveljek egy török, afrikai és német vegyes csapaton? Mondjuk az afrikai válogatottak legalább önazonosak, habár ha tudnám a törzsi leosztást, lehet, hogy csodálkoznék.
A magyar válogatott minden meccse rólunk szól, az élményről és nem a győzelemről vagy vereségről, a drámáról, amit szeretünk. A haladóknak, mint tudjuk, nincs hazája, mert a világforradalomra gyúrnak mindig és mindenben. És ebből kifolyólag semmit nem értenek abból, mit jelent az azonosulás és összetartozás, amit a foci létre tud hozni. És ez az érzelem szükségszerűen kritikátlan, akkor is százszázalékosnak kell maradnia, ha nem nyerünk. Ez nem üzlet, itt nincs haszon és költség egyenleg, akkor is mindent bele kell adnunk, ha nem ad vissza ez az este semmit.
Az egész pozitív értelemben vett abszurditását az a megállapítás adja vissza a legjobban, amelyet talán valamelyik utánpótlás edző írt ki, aki olyan gyerekekkel nézte a skót meccset, akik gyakorlatilag a válogatott korábbi "veretlenségi sorozata alatt nőttek fel". Ha visszagondolok a gyerekkoromra, el tudom képzelni, hogy mekkora élményeket, valóságos érzelmet adhatott ezeknek a gyerekeknek a válogatott, ők úgy tudják majd még egy darabig, hogy vannak csodák. Amíg elegen vagyunk, akik vissza tudunk utazni magunkban eddig a hihetetlen állapotig, akkor jól megvagyunk és megleszünk még sokáig.
És van itt egy nagy félreértés, amit nem lehet elégszer cáfolni. Nem az ország, nem a nemzet olyan, mint amilyennek az ellenzéki lapok címeiből látszik, hanem annak csak egy meglepően kicsi része. Amikor kikapunk, akkor bújik elő ez a szubkultúra. De még csak ez sem igaz, ezek akkor is itt vannak, mindig itt vannak, ha nyerünk, ha nagyon nyerünk. Ők egy olyan meccset akarnak megnyerni, amelyen nem is játszanak, ők azt az érzést akarják, hogy mi veszítsünk, nekik az a győzelem, a könnyű győzelem. Az ő magányuk, közösségi érzésre való képtelenségük csak akkor nyer értelmet, ha azt hihetik, hogy nekünk rossz. Nem is tudnak semmit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a szurkolók kitartanak a csapat mellett akkor is, ha veszít, ha rosszul játszik, ha nem jut tovább. A játék, a foci csak díszlet, nagyon fontos díszlet, de nem a lényeg, a legfontosabb az, hogy megmutassuk egymásnak és magunknak, van bennünk tartás, akkor is át tudjuk élni a dolgok örök jó részét, ha veszítünk. Ez a lényeg, nem érdekből, hanem valódi érzelmek miatt sírunk és nevetünk együtt.
Nemcsak azért akarunk nyerni, hogy továbbjussunk, hanem azért is, hogy legyen még egy meccs. Aztán esetleg még egy.
És akkor nézzük meg ez a negatív gondolkodás miként jelenik meg az ellenzék és az ellenzéki sajtó világában. A Fidesz kampányának része volt, hogy nagyon határozottan ellenezte, hogy a NATO és az EU belekeveredjen az orosz-ukrán háborúba és folyamatosan tárgyalásos megoldást is sürgetett. Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy mi a propaganda, az ellenzék azon állítása, hogy csak két szélsőséges álláspont van, a putyinista és a nyugati, és mindenki putyinista, aki nem a nyugatit képviseli vagy a béketárgyalások támogatása. Aztán a választás után, talán nem is véletlenül abból is következő felbuzdulására és kampányára is építve a Honvédség elkezd tartalékosokat toborozni, és valami elképesztő összeesküvés folytán részben ugyanazokon a plakáthelyeken.
És ezt ezek a kretének háborúpártiságnak akarják eladni. És ezt az "összefüggést" ezek a nyomik valami hihetetlenül frappáns propagandafogásként élik meg. Ja! És még Rogán is.
Ez ugyanaz az elmebaj. Egy korszerű és lokális feladatokra alkalmas, kisantant méretekben elrettentő magyar hadsereg nekik egy rémálom, bezzeg ha odaadnánk az összes korszerű fegyverünket az ukránoknak! Nekik csak az a lényeg, mindig, mindenből mi jöjjünk ki rosszul. Belehalnak, ha rendszeresen nem jön ez össze nekik.
Ezekben a fejekben semmi nem függ össze semmivel. Csak az van minden mögött, hogy ha már ők rosszul érzik magukat, akkor mindenki másnak is legyen rossz. Ne higgyünk nekik, a magyarok nem ilyenek, mi nem vagyunk ilyenek. Eleve mi tudjuk magunkat jól érezni, ők képtelenek erre. Még a vesztes meccseink alatt is boldogabbak voltunk, mint ők valaha is.
Nekünk nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, hogy nekik mindig rossz. Tanuljuk meg végre kiröhögni őket!
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
