Pesti Srácok

Budapesti lapátköztársaság

Budapesti lapátköztársaság

Igen vicces, hogy Karácsony Gergely szabad és színes, roppant jogállami városköztársasági főpolgármestersége pár tucatnyi, MZP által behergelt homofóbon és némi halványan vonalazó szavazóköri ügyeskedésen múlt.

Az újraszámolás során az eredetileg érvénytelen szavazatokból Grundtner Andrásra 53, Karácsony Gergelyre 112, Vitézy Dávidra 395 érvényes szavazat érkezett, az új számok fényében Karácsony Gergely végül 41 szavazattal előzte meg a második helyen végző Vitézy Dávidot – tudtuk meg tegnap este. Tulajdonképpen semmi nem változott, csak Karácsony győzelme még halványabb lett. Olyan halovány, mint azokban a bizonyos szavazókörökben a vonalka, amivel áthúzták a visszalépett fideszes jelölt nevét. A 41 szavazatnyi különbség olyannyira csekély, hogy bátran kijelenthetjük: ha Karácsony nem veszi elő az MZP névre hallgató lapátot és néhány szavazókörben nem tévesztik meg az esetlenebb választókat a szinte láthatatlan vonallal, akkor simán nyer Vitézy.

Ilyen ügyeskedések bármelyik banánköztársaságban előfordulnak, van mire büszkülnie tehát Gelgőnek!

A halvány vonalakat még el lehet ütni annyival, hogy nem lehet minden polgár mellé gyógypedagógust állítani; aki nem értesült Szentkirályi visszalépéséről és leszavazott rá, az így járt történelmileg. Tetszettek volna felkészültebb és okosabb választópolgárokat gyártani, akik nem ikszelnek félre egy apró lövőcseltől. Oké, csak hát volt egy megállapodásunk még '90-ben, hogy innentől demokráciában élünk, minden szavazat egyenlő, azoké is, akik annyira bárgyúak, úgy kell nekik elmagyarázni, hogy melyik jelölt kicsoda és mit kell foganatosítani a jelölt neve melletti karikában. Értelmi cenzus nélkül bizony őket segíteni kell abban, hogy képesek legyenek érvényesen szavazni. Pláne igaz ez a roppant európai budapesti városköztársaságra, amiről Gelgő oly szívesen és oly sokat hadovál.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay produkciója viszont súlyosabb ügy, akkor is, ha miatta nem lehet beadványokat intézni az NVB-hez. A fickó teljesen tudatosan ment be a rádióba azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt lemelegezi Vitézy Dávidot, hátha így pár tucat megrögzött homofóbot megnyer a célszemély vetélytársainak. A sajtó meg készségesen asszisztált ehhez, hiszen úgy felerősítettük az üzenetét, ahogy a Pressmanfon Központ munkatársai a nagykövetség hangját. Hasznos idiótaként felháborodtunk MZP szavain, még jól is esett, az élelmesebbje (e sorok szerény szerzője) még azt is átlátta, hogy ez tudatos lépés a homofób szavazók aktiválására, de azért mindenkinek elvittük az üzenetet abba a buborékba, ahol Szentkirályi szavazói tartózkodtak.

Karácsony meg köszönte szépen a munkánkat, elégedetten nyugtázta, hogy akadt 41 olyan polgár, aki nem szavaz homoszexuális jelöltre. Mert mi másra is építse a következő ciklusát ez a derék liberális ember, mint pár tucat homofóbra?! És az a pár tucat, Vitézyre semmilyen körülmények között szavazni nem hajlandó homofób is elégedett lehet, újra büszkén lengedeznek a szivárványos zászlók a fővárosi intézmények homlokzatán.

Csak tegyük fel a költészeti kérdést, hogy ezek után Gelgő képes lesz-e azt hazudni, hogy Budapest egy szabad és színes, továbbá befogadó és kedves köztársaság, nem olyan, mint a tapló NER a fővárost körbeölelő füves ugaron. Amitől ő ugye sikeresen megvédte a budapestieket.

De tulajdonképpen mindegy is; minek nyafogni, attól semmi nem változik. Azt viszont elkönyvelhetjük, hogy Karácsony tankönyvi példája a hatalompolitikusnak nevezett tanszéki ügyeskedőnek. Ha kell neki a pozíció, akkor nincs olyan vörös vonal, amit ne lépne át, kezében egy lapáttal. Cserébe minden másban hitvány: úgy embernek, mint főpolgármesternek. Mi meg abban reménykedhetünk, hogy az EB jól fog sikerülni.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.