Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok!
Ha talán Németországban nem is, az egykori NDK-ban átalakulni látszik a pártrendszer nyugatról átszármaztatott része. E sorok írása idején (vasárnap este) Brandenburgban az SPD ugyan megnyerte a tartományi választást, de csak 1-2 százalékkal kapott többet, mint az AfD. a Sahra Wagenknecht Szövetsége néven futó új nacionalista baloldali párt pedig valószínűleg hajszállal megelőzi a CDU-t. A zöldek pedig valószínűleg kiesnek a tartományi törvényhozásból.
Magyarra lefordítva ez olyan méretű változás, mint nálunk az, ahogy a Tisza Párt megjelent kora tavasszal és letarolta az ellenzéki térfelet, csak nálunk a kormánypártokat a földindulás szinte teljesen érintetlenül hagyta, míg a németeknél nem, nagyon nem. Persze ez az eredmény az egész országra nem vetíthető ki, de a démonizált ellenzéki pártok ilyen erejű megjelenése nagyon erős társadalmi elbillenést jelezhet országos szinten is, ha a trendeket nem sikerül az SPD-nek és a zöldeknek megtörnie. És persze a rendszerkritikussággal is van némi baj, azt ebben az esetben nem pont úgy értik a németek, ahogy Schiffer András például használni szokta a fogalmat.
Formailag Németországban is minden országos nagy párt demokratikusnak mondja magát. Valójában azonban a szó szoros értelemben már egyik sem olyan demokráciát szeretne, amelyet a németek 1945 után létrehoztak. Abban a demokráciában már senki nem bízik, hiszen az engedte felnőni az AfD-t és BSW-t, míg ennek a két pártnak a szavazói szerint az a fránya demokrácia engedte rájuk a migránsokat és a woke-t, meg a zöldek ámokfutását. Azért mondjuk tényleg egy érdekes rejtély az, hogy egy rendszerszerűen 20 százalék alatti párt, hogyan tudja sorskérdésekben, nemzetstratégiai ügyekben száz százalékban átnyomni az akaratát a teljes politikai rendszeren.
A jobboldali és a baloldali rendszerkritikusok persze nem fognak összefogni, legfeljebb akkor, ha azt már a társadalmi válság kikényszeríti. De azt maguk a németek sem tudják, milyen kataklizma kell ahhoz, hogy a progresszió ellenfeleinek társadalmi többsége legyen. A hagyományos német pártok 1989 után önként döntöttek úgy, hogy akarják a német egyesítést. Az hogy a németek külön államokban élnek egyáltalán nem volt szokatlan, hogyha maradt volna a keleti-nyugati felosztás és a teljesen különálló Ausztria, akkor sem dőlt volna össze a világ. A franciáknak is voltak olyan ötletei akkortájt, hogy az egykori NDK-t arra kellene bátorítani, hogy próbálják meg külön.
Helmuth Kohl azt ígérte a németeknek, minden németnek, hogy "nem fog mindenki jobban élni, de senki nem fog rosszabbul élni" az egyesült Németországban. Hát bizony, ez a fennkölt mondat pont annyit ért, mint Angéla Merkel "Megcsináljuk!" önbecsapása. Az egykori NDK lakossága megszenvedte az egyesülést, pontosan úgy rabolták ki őket a velük elvileg egy vérből való kapitalistáik, mint minket. Az NDK NDK maradt, nem érte utol a gazdag nyugatot. Arra is tanácsos emlékezni, hogy a német alkotmánybíróság miként mentette meg a kommunista utódpártot, hogy az bekerülhessen az egyesült Németország törvényhozásába is. A kommunisták azóta is ott vannak, a BSW a sokadik metamorfózisuk következménye, új párt ez, de a Linke kelet-németországi szavazóbázisán. Rendszerkritikusok, de rendesen kommunisták. És mint tudjuk, a kommunisták mindig a ribillió, a balhé oldalára állnak. Okkal lehet feltételezni, hogy a BSW mindig azt fogja csinálni, ami a legrosszabb Németországnak. Mert ugyebár a helyzetnek előbb tovább kell romlania ahhoz, hogy aztán javulhasson.
Németország elvileg egy stabil demokrácia, Európa, az EU mintaállama, bő másfél évtizeddel ezelőtt stabil politikai rendszerrel és talán még a világ strukturálisan legerősebb gazdaságával is rendelkezett. Demográfiailag már akkor is nagyon rossz állapotban volt, de még nem volt biztos az összeomlás. Ma szinte bizonyosan vége a hagyományos etnikai német államnak két nemzedéken belül, és a német gazdaság a zöld pusztítás következményeként is egy általános strukturális válság felé robog. A Volkswagen 30 ezer munkását akarja elbocsátani, a túlélése érdekében. Minőségi, képzett munkaerőről beszélünk, akiket ebben az országban meg szoktak becsülni.
A kérdés persze az, hogy mit üzen a német válság Európának és persze Közép-Európának. Németország nem katonai hatalom többé, nincs is benne ilyen potenciál jelenleg, de ha nem tudja megoldani a gondjait, akkor hatalmas problémahalmaz maradhat a helyén, például jelenlegi lakosságának jelentős részének nem a kérdés nélküli normakövetés a legjellemzőbb tulajdonsága.
