Pesti Srácok

A liberálisok a közvélemény-kutatókat azért fizetik, hogy olyat hazudjanak, amit a liberálisoknak kellemes elhinni

A liberálisok a közvélemény-kutatókat azért fizetik, hogy olyat hazudjanak, amit a liberálisoknak kellemes elhinni

Nem világos? Megmagyarázom. Kamala Harris kampányemberei elismerték, hogy sohasem volt olyan saját belső mérésük, amely szerint Harris valaha is vezetett volna Trump előtt. De a támogatóikat erről persze nem is tájékoztatták, illetve maguk is jól elhitték a saját álhíreiket. Mindig is tudtuk, hogy a liberálisok, progresszívek nem az eszükről híresek, de ezt az ember azért ennyire komolyan nem gondolja azért.

Tehát még egyszer, fizetsz sok-sok pénzt azért egy cégnek, hogy egy közvélemény-kutatást csináljon, aminek az eredményét a te érdekeinek megfelelően manipulálja. Ez meg van beszélve. Majd amikor kijön a kutatás CNN-en, te tök boldog leszel és jól érzed magad, hogy milyen jól megy a kampányod, nyerni fogsz. Mindezeket az érzéseket úgy éled át, hogy a gépeden meg van nyitva az a fájl amelyben ugyanennek a kutatásnak a belső adatai vannak és ezen számok szerint Trump le fogja verni a jelöltedet, mint vak a poharat.

Ez a közvélemény-kutatások teljesen új felhasználási módja, semmi köze a korábbiakhoz. Nem akarsz te semmi valódit tudni az emberek véleményéről, csak át akarod élni, szigorúan tudományos alapon, hogy "zárul az olló". Végül is arccal beleloccsanni a szennyvíztelep derítő medencéjébe ráérsz akkor, amikor urnazárás után kezdenek jönni az eredmények. Aztán a romok eltakarítása után úgyis újrakezdődik a játék, pont mint a számítógépen, itt is kapsz új életet, ha nem is olyan fényűzőt, mint amilyen fehérházi stábtagként kinézett volna neked, de azért van élet a halál után.

Az elmúlt összes választáson, akár nagyon megnyerte a Fidesz, akár elvesztette, mint az önkormányzatit Budapesten 2019-ben, a folyosón keringő belső mérési eredmények mindig pontosak voltak, a nyilvános kutatási eredmények pedig ha tévedtek, általában alul mérték a Fideszt és nem felül. A jobboldali közvélemény-kutató szakembereknek nem feladatuk becsapni sem a közvéleményt, sem a politikai döntéshozókat. Nálunk nem része a megrendelésnek, hogy hazudj nekünk valami szépet, had legyünk néhány óráig boldogok. Mondjuk úgy könnyű is, hogy 44 százalék alatt a Fidesz nem szerepelt országosan 2006 óta. Ha volt is olyan illúziója valakinek, hogy a kutatási eredmények optimista interpretációjával lehet érdemben befolyásolni a szavazók döntését, szavazási hajlandóságát, racionális, illetve irracionális kalkulációját, akkor azok a nem progresszív oldalon már rég elmúltak. Szóval ha baj van, a saját szakembereinktől akarjuk megtudni, hónapokkal korábban és nem a választások napján.

PestiSracok facebook image

Kész szerencse, hogy a helyi haladóink mindig a legnagyobb pontossággal követik le nyugati progresszív mentoraik agybajait. Sőt általában túl is tolják őket, hiszen éltanulók akarnak mindig lenni, az ügynökpiacon ugyanis nagy a verseny. Clinton és Harris tehát hiába nyerte meg a közvélemény-kutatásokat szép fölénnyel, még a választás napján is, és bukta el magát a választást, az ezzel kapcsolatos következtetések még a nagy vízen túl sem születtek meg, nemhogy Belpesten. Valamikor nyár elején megjött tehát a csodafegyver leírása, ha a saját közvélemény-kutatásaidban vezetsz húsz százalékkal, akkor nem csak jobb kedvű leszel mindig, amikor kijön egy valamelyik "független" intézettől, hanem okvetlenül megnyered a választást is. Sőt tanácsos úgy is viselkedned, mint ha már meg is nyerted volna. A rohadt retrográd valóság meg vessen magára, hogy az a rohadt Trump nyert, közvélemény-kutatást bezzeg soha se fog beee...

(Azért azt jó lenne tudni, hogy hová lett kb. 7 millió demokrata szavazó 2020-hoz képest, de kicsire nem adunk ugyebár. Mondjuk 2026-ban arra azért nekünk nagyon kell ügyelnünk majd, hogy a temetők rendesen le legyenek zárva.)

A közvélemény-kutatás egy szakma, amit lehet jól is csinálni, viszont csak a választások előtt kötelező jól is csinálni, mert egyedül ott lehet rendesen lebukni a vágyvezéreltséggel és/vagy a szakmai alkalmatlansággal. A valós közvélemény-kutatási eredmények nyilvánossága miatt még senki sem vesztett választást. Azért viszont már számolhatatlanul sokan, hogy valami kóklert foglalkoztattak vagy elhittek egy olyan kutatást, aminek meghamisításáért ők saját maguk fizettek. A magyar jobboldal 2002-ben azért is vesztett választást, mert akkor a közvélemény-kutatásokat még valaki mások fizették. Ehhez képest idilli állapot az, hogy az ellenzék manapság a saját önbecsapását maga rendeli meg és fizeti ki.

A Tisza Párt egyébként ettől még meglepően jó áll, bőven harminc százalék felett vannak, szinte a teljes ellenzéki szavazóbázist felzabálták. Rendesen el is hitték magukat, amivel nincs is semmi baj. Ez a hit kell a győzelemhez, viszont rengeteg vereséghez is vezetett már. Jelen esetben egyelőre még közvélemény-kutatásba csomagolt álomvilág. De ez nekünk sem garancia semmire.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.