Pesti Srácok

Egy munkanélküli megváltó videónaplója, aki még mindig Orbán Viktor akar lenni

null

Hihetetlen támadások érték Magyar Pétert. Igaz, kellett ehhez az is, hogy agyhalottnak, büdösnek és mindenféle szemétnek nevezze az ellenfeleit és azokat is, akik rajonganak érte, de ezt tegyük zárójelbe. Bántották őt. Ilyet pedig nem lehet. Kritika nem létezhet, a zsebmessiás ugyanis elmondta, hogy kőkeményen büntetni fog ezért a jövőben. Igaz, most kicsit magyarázkodósra sikerült az úgynevezett karácsonyi videónaplója, de higgyétek el, nem fog tétovázni, ha oda kell lépni az ellenségeknek, akikből bizony sok van. Meg is ígérte. És mégis, mintha visszaintegetne a régi, elárult társaságnak, akiket álnok és aljas módon szúrt hátba önmaga imádata miatt.

Olyan jó volt karácsonykor egy-két napra kikapcsolni, nem számított a napi Peti, nem érdekelt senkit a számos kötelező figyelemfelkeltő hőbörgés és fenyegetés, hanem minden normális ember a családjával törődött. Peti azonban nem így tett, ő videónaplót készített, amiben mindent is megmagyarázott. Elsősorban magával kellene ugyan elszámolnia, ennek irányába azonban eddig tétova lépéseket sem tett, ám az utóbbi hónapok gyomorforgató performanszait követően kicsit most mégis kiöntötte a lelkét, ahogy a tízéves fiúk szokták időnként anyu ölében, ha sok baromságot csinálnak a suliban. És közben kiderült, hogy Magyar Péter még most is Orbán Viktor akar lenni.

Erről meg is osztotta a rajongókkal a véleményét és valahol középen észbe is kapott, hogy ez nem jó, ezért próbálta menteni a helyzetet, így visszautalt a híres, első Partizán-interjúra, ahol még angyalszárnyait bontogatta:

PestiSracok facebook image

Persze, a stúdióban. Abszolút hihető egy olyan embertől, aki miniszerelnök akar lenni. Amúgy Orbán Viktorról még az ellenségei is elismerik, hogy tehetséges, Peti azonban úgy érezte, hogy az önimázsépítésbe az nem férne bele, ezért egy hibrid megoldást alkalmazott a félig kimondott pozitív gondolatok után. A saját maga által megélt időszakot és a szikár tényeket igyekezett meghamisítani, valójában önmagával küzdve, hiszen úgy látszik, hogy önmaga szeretete mellett volt és van is egy vetélytársa: Orbán Viktor. Ezt azonban már nem lehet elismerni. Tudjuk, hogy minden szentnek (hát még egy megváltónak) saját maga felé hajlik a keze, ezért végül nagy fájdalommal, de úgy döntött, hogy innentől már csak egy embert fog imádni: saját magát. A projekt pedig egészen jól alakult, annyi hívőt szerzett, ami kevés szektavezérnek sikerült eleddig, ám valahol még mindig fáj neki, hogy így alakultak a dolgok, még akkor is, ha mindig az volt a terv, hogy Magyar Péter szobraival kell telerakni az egész Kárpát-medencét. De van egy kis baj, mert Orbán Viktor még most is számít neki.

A Partizán-interjú valahol a saját gatyába való elcsöppenés alfa és omegája lehet amúgy a Tisza Párt belvárosi tatárjárást elkövető vezérürüje számára, ugyanis Magyar Péter továbbra se tudott elszakadni a Gulyás Marcival összehozott első nagyinterjútól, amiről így fogalmazott:

Bár egy messiásnak – még ha zsebből is való – nem illik gyónni, itt mégis nagy mea culpákat láthatunk. Magyarázkodást, önigazolást és egyfajta visszaintést is. Mert Magyar valahol belül érzi, hogy a saját politikai közösség öncélú elárulása az egyik legrohadtabb dolog a világon, főleg akkor, ha mindez nem meggyőződésből fakad, hanem önimádatból. A meg nem értett takaréklángelme, aki végig azt hitte, hogy valaki lehet, szerencsére egy normális politikai közösségben nem lehetett senki. Legalábbis nem olyasvalaki , aki valóban komoly pozíciókat szerezhet. Pont elég szégyenteljes, hogy a korábbi posztjait betölthette, erről is lehetne beszélni, de a lényeg, hogy a wannabemegváltó megmérettetett és igen könnyűnek találtatott még egy miniszter feleségeként férjeként is, ezért inkább kisstílű áruló lett, hogy kifestőkönyvként adhassa el magát, amibe minden csalódott honpolgár rajzolhat egy picit a maga örömére. De még mindig idegen számára ez a mostani helyzet, mert saját követőivel nem tud azonosulni, ők csak büdösek és agyhalottak, ám a jelenlegi kormány és holdudvara borzasztóan magas lécet jelentett egy ilyen szánalmas kaliberű embernek, és már oda sem tartozik. Sodródik hát és közben kárt okoz minden magyar embernek, mert életében egyszer valamit eltalált: a megfelelő pillanatot, amikor belülről, aztán kívülről lehet bomlasztani. De a máz kopik, az árulók pedig mindig elnyerik méltó büntetésüket és Peti tudja, hogy ő az egyik legkártékonyabb renegát, de vissza már nem fordulhat. És mi sem!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.