Komolyan gondolja-e Magyar Pétert bárki is?
A demokrácia egy keveset emlegetett velejárója az az alapjog, miszerint mindenkinek joga van rettenetesen butának, irracionálisnak, antiszociálisnak, illetve elmebetegnek lenni. Ha betartja a játékszabályok minimumát, akkor választópolgár marad, sőt választhatóságát sem vonja kétségbe senki. Magyarul a 4-6-os villamost mosdóként használó hajléktalan választójogait sem fenyegeti semmi.
A demokrácia megálmodói szerint viszont bizonyosan van egy minimum, ami alá a közösség a saját jól felfogott érdeke miatt már nem megy. Kár, hogy a történelem ezt a tézist minden egyes lehetséges alkalommal megcáfolta. Gonosz pszichopaták tömege tudta megszerezni és megtartani a hatalmat tömegtámogatással, illetve a megfélemlített tömegekhez képest jelentéktelen számú tömeggyilkos támogatásával. Persze azért sokféle féket és ellensúlyt kitermeltek már maguknak a társadalmak, vallásokat, rendeket, tehetséges emberekkel feltöltött kormányzatokat, forradalomra hajlamos lakosságot, jogállamot, szabad sajtót, meg a szép emlékű huszadik században a baloldali értelmiséget, társadalmi vitát.
Mondjuk például a franciák máig hatalmasakat vitatkoznak társadalomfilozófiai kérdéseken, aztán mire mentek vele? Pont olyan sebességgel vágtatnak bele egy társadalmi katasztrófába, mint a németek, ahol a fékeket és ellensúlyokat csupán egy másik írásbeli, szabályosan lepecsételt parancs képviseli.
A Kedves Olvasónak is volt módja észrevenni bizonyára, hogy fékek és ellensúlyok gyanánt szeretett hazánknak is nemzetünknek is főleg a baloldali értelmiségi jutott. Ők voltak azok, akik Rákosi Mátyás óta minden baloldali vezetőben meglátták a zsenit és ezt a sajtóban és a művészetben minden lehetséges módon közzé is tették. Ehhez képest a legutóbbi időkig nem kopott meg a nimbuszuk, egyedül szegény Mesterházy Attilát nem találták alkalmasnak miniszterelnöknek, ami Attila minden hülyesége ellenére elég erős bizonyíték arra, hogy messze ő volt a legalkalmasabb erre a posztra, mindazok közül, aki felbukkant. Nemes egyszerűséggel kifejezve, lehet, hogy nem volt egy zseni, de nem volt sem elég lopós a nyugati gazdiknak és a balos értelmiségnek, illetve nárcisztikus pszihopata sem volt, ami úgy tűnik manapság elengedhetetlen tulajdonsága a haladó politikusnak. Az önálló gondolatok teljes hiánya szintén az, amelyet a legszigorúbban kérnek számon mindenkin, aki bejön az ajtón.
A magyar jobboldalnak nem Magyar Péter a problémája, hanem az a liberális, álbaloldali közeg, amely forradalmi vezetőként, esélyes és alkalmas miniszterelnök-jelöltként tekint rá. Magyar Péter csak egy jelenség, amely nagyon csekély önreflexivitással rendelkezik, de az őt támogató szerencselovagok (vállalkozók, a NER határvonalain élősködő kapcsolati (kis)tőkések, stb.) illetve a haladó értelmiség sajnos az ország kiebrudalhatatlan részét képezi.
Gondoljunk bele abba, hogy Magyar Péter szinte pontosan ugyanazok támogatását élvezi, akik feddhetetlennek látták és láttatták Horn Gyulát, igazmondónak Kovács Lászlót, tehetségesnek Medgyessy Pétert és mindnek egyszerre Gyurcsány Ferencet. Nekik volt az utolsó reményük Bajnai Gordon, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és most Magyar Péterhez is hozzáadnák a lányukat nem csak egy miniszteri posztért, hanem már egy szakértői poziért is a minisztériumban.
Magyar Péter tünet, egy jelentős számú elégedetlen választó zavaros vágyainak megtestesülése. De komoly ember hogyan gondolhatja, hogy ez az úri középosztály és a kommunista nómenklatúra közös határvidékéről érkező egykori nernyalonc (ne felejtsünk el mi is szégyenkezni miatta egy kicsit), akinek egész élete bizonyítja, hogy mennyire semmire való a fővárosi felső-középosztály jelentős része, ezzel a viselkedéssel és intellektussal a szégyenérzet kiváltásán kívül bármire is alkalmas?
Az értelmiségi lét lényege pont az lenne, hogy az érzelmeinktől, preferált ideológiáinktól elvonatkoztatva tudunk megítélni dolgokat, a várható, a valószínű következmények alapján.
Jelenleg a magyar progresszió, a maga teljességében azt ajánlja a magyar ellenzéki szavazóknak, hogy minden tekintetben ismeretlen embereknek, idegeneknek adják oda az ország vezetését. Sem elveket, sem ideológiát, sem koherenciát, sem ép elmét nem várnak el. Ez tulajdonképpen még annál a vágynál is kevesebb, hogy az Orbán takarodjon el végre. Magyar Péter a magyar progresszív értelmiség artikulálatlan üvöltése, ami csak néhány hamisított közvélemény-kutatás alapján tűnik hatékonyabbnak annál, mint amikor a Fleck Zoltán feles alkotmányozását ajánlgatta a magyaroknak Dobrev Klára.
Magyar Péter nem a kritikátlan rajongóinak a szégyene, hanem az állítólag független ellenzéki sajtóé és értelmiségé. Tudtak a saját elhiteltelenítésükben szintet lépni. Nem a boldogtalan "mindenszarista" ellenzéki szavazó szégyene a Magyar Péter jelenség, hanem minden egyes olyan magát tévesen értelmiségiként, véleményformálóként, ne adj isten tudósként azonosító senkiházié, aki bármihez adja a nevét, ami a gyűlöletigényét kielégíti. A magyar progresszívek még bukott ellenzéknek sem alkalmasak. Arra alkalmasak, aminek most látszanak, megélhetési okokból polgári foglalkozással rendelkező bolseviknek.
Komolyan gondolja tehát Magyar Pétert bárki is? A válasz tehát az, hogy pontosan annyira és annyian mint annak idején Szálasit meg Rákosit. Előtte mindegyik progresszív értelmiségi, utána meg természetesen majd az lesz a duma, hogy meg lettek tévesztve.
2024.11.29 -- Magyar Péter országjárása Pákozdon. // fotó: Hatlaczki Balázs
