Pesti Srácok

Isten kijelölte Amerika útját a Marsig – Így kiált most egyszerre sátánizmust a baloldal az oroszokkal

null

Beiktatták Trumpot, a kaliforniai tüzeket lassan liberális könnyekkel fogják oltani, mert abból több van, mint vízből és valamilyen furcsa módon megjelentek a sátánista összeesküvés-elméletek méghozzá az orosz portálokon, és a nemzetközi baloldal címlapjain. De mit gondoljunk mi az amerikai elnök beszédéről? Mit várhatunk a bejelentett tervektől? Ezt tőlem nem fogják megtudni, csak azt, hogy én mit gondolok, és mit várok.

Húzzuk ki az elején a kígyó méregfogát. Egy-két orosz portálon és liberális hírcsatornán megjelent egy kép, amivel azt akarták igazolni, hogy Trump nem tette a Bibliára a kezét az esküje alatt. Mivel most már nincsenek tényellenőrök a Metánál, ezért nekünk kellett többször visszanéznünk a videót és megállapítani, hogy de, rátette (ellentétben Kamala Harrisszel, aki a keze és a könyv közé tette a táskáját, nehogy kigyulladjon), csak sikeresen kivágták azt a képkockát, amelyiken már elvette onnan.

Az nem meglepő, hogy most éppen azok kezdték elővenni a sátánizmus vádját, akik azért valljuk be, egy kicsit közelebb állnak ahhoz a fordított pentagrammához, mint az új amerikai elnök, az sem, hogy az oroszok is felültek a vonatra (vagy éppen ők indították), hiszen a háború hirtelen befejezése nekik most kevésbé érdekük, mint az ukránoknak, hiszen jobban állnak a fronton. Hogy a két véglet összeér? Ki csodálkozik ezen, a liberálisok a dzsihadistákkal is egyet tudnak érteni, ha az ő érdekeiket szolgálja, akkor az oroszokkal bármikor kiegyezhetnek.

Isten manipulálta a szavazatokat

PestiSracok facebook image

Emellett sem mehetünk el, hiszen Trump kijelentette, hogy az, hogy túlélte az ellene elkövetett merényletet, és csak a fülét súrolta a golyó, Isten szándéka szerint történt, aki azt akarja, hogy így tegye naggyá Amerikát. Kicsit fennkölt? Tagadhatatlan, de nézzék meg az alábbi videót, amelyen az amerikai elnök teljesen tiszta célpontot nyújt, és kizárólag annak köszönheti az életét, hogy az utolsó utáni másodpercben egy kissé elfordul, hogy megnézzen egy ábrát:

Nehéz elképzelni, hogy ebben a szerencsés századmásodpercben nem volt benne egy felsőbb hatalom keze, és ha csak azon múlott, hogy a merénylő nem tud célozni, nos, ez esetben Tom Macdonaldot idézve azt is Istennek köszönhetjük, hogy a baloldal nem tud célozni.

Összeesküvés-elméletben persze jól néz ki a gonosz Trump, aki Isten emberének vallja magát, miközben az Antikrisztus. De jóval egyszerűbb magyarázat az, hogy az Úrnak tényleg elege van abból, amivé a woke tette a világot, és inkább fülöncsapott valakit, aki megállíthatja az őrültséget.

Határok, szükségállapot

Beiktatását követően Trump azonnal bejelentette, hogy bevezeti a szükségállapotot a migrációs válság miatt. Éppen ideje, ha nem késő, bár az új elnök azt is elrendelte, hogy az összes illegálisan bevándorló bűnözőt azonnali hatállyal kiutasítják az országból. Nem lesz könnyű, ez biztos, itt jön az, hogy mit várok én. Hatalmas balhékat. Olyan utcai lázadásokat, amihez képest a BLM eltörpül, annyi biztos, hogy Trumpnak piszok nehéz lesz megőriznie a békét, de az is biztos, hogy akkora társadalmi támogatás van mögötte (meg persze a fentiek alapján egy rendkívül fáradt őrangyal is), hogy ő az egyetlen, akinek ez sikerülhet.

Az pedig biztos, hogy meg fogja próbálni. Or die trying, ahogyan az amerikai mondaná, de az öreget keményebb fából faragtál annál, hogy ebbe belehaljon. Amerika most összezárt, és bármit is tesznek majd a háttérhatalom megmaradt csápjai, lesz, aki vigyáz Donaldra. Ha más nem, a szavazók a gettókban, akik nagyon megunták, hogy azért nem jutnak munkához, mert az illegális bevándorlók segélyére megy a kisvállalkozásoknak szánt pénz. Például ez az úriember, aki még a választás előtt megüzente, hogy ne bízzon a testőrségében és a CIA-ben, hanem szóljon a New York-i keményfiúknak és ők megvédik:

Talán nem is véletlen, hogy Trump a beszédében külön megköszönte a fekete és a latino közösségek támogatását.

Lesz a Marson texasi marhalegelő

A frissen beiktatott elnök (háta mögött Elon Muskkal) azt is megígérte, hogy a csillagos-sávos lobogó hamarosan a Marson is díszelegni fog. Újra fellendítik az amerikai űrkutatást és nem hagyják, hogy Kína megfossza őket a babérjaiktól. Az egyik leghangzatosabb ígéret, ami azonban nem azért fontos, ami elhangzott, hanem ami mögötte van.

Az USA technológiai fölényét ugyanis az űrkutatásban, a rakétafejlesztésben és egyre több jel szerint a haditechnológiák terén már megtörték. Új idők, új fegyvernemek jöttek, az űrkutatás azonban mindig az a terület volt, ahonnan a legtöbb fejlesztés beszivárgott ebbe a szférába. Trump pedig naggyá akarja tenni Amerikát, amihez fegyver is kell.

Elég lesz az idő?

Trump első ciklusa megmutatta, hogy ekkora ellenszélben mennyire kevés az a négy év, amennyit egy amerikai elnök hatalomban tölthet. Most jobb esélyekkel, nagyobb felhatalmazással indul, így értelemszerűen több lehetősége is lesz a céljai megvalósítására. A négy év azonban továbbra is kevés. A DeepState ennyi idő alatt egyszerűen nem győzhető le, annyira belefúrta már magát a világ minden területébe. Van azonban még egy dolog, ami reményre adhat okot, Trump alelnöke.

J. D. Vance ugyanis nem csak fiatal, karizmatikus politikus, aki előtt még akár két elnöki ciklus is állhat, de jó "tanítványa" a régi-új elnöknek. Vance keményvonalas konzervatív, aki Trump mellett a világ egyik legjobb politikusává nőheti ki magát. Mindezek fényében van okunk reménykedni, tényleg eljött a világrendszerváltás ideje. Kemény harc lesz.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok