Terror, anarchia, mi jöhet még?
A 2024-es év egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy ki nyeri meg az amerikai választásokat. Némileg furcsának tűnt, és tűnik visszatekintve, hogy egy olyan évben, amikor idehaza önkormányzati, a kontinensünkön pedig európai parlamenti választások vannak, mi mégis az amerikai elnökválasztást tartjuk a legfontosabbnak. Ennek oka pedig nyilvánvalóan nem más, mint hogy teljesen mindegy, mit csinál az európai, és a Magyarországon állomásozó baloldal, annak az eredője Amerikában keresendő. Így az új év kezdetén tehát érdemes számot vetni arról, hogy mit is várhatunk a 2025-ös évtől. Újévi fogadalmak helyett azonban inkább szorítkozzunk az elmúlt évszázadok tapasztalataira.
A történelem újabb tranziciós fázisban van, hiszen valóban véget ért, csak nem úgy, ahogy Fukuyama gondolta. Valójában csupán egy szakasza ért véget sajnos, a Pax Americana időszaka, amely egybeesett a demokratikus reneszánsz korával. Ami számunkra szomorú, az az, hogy ez egyben a béke korszakának végét is jelenti, aminek viszonylag egyszerű oka van.
Az államelmélet olyan, mint a klíma: folyamatos mozgásban van, s mint ilyen, természetes, hogy vannak kilengések, átalakulások, ezek kapcsán csupán annyi a kérdés, hogy annak ciklikussága követi-e a természetes rendet, vagy sem. Ahogy a klímaváltozással sem annak léte a probléma, hanem a természetes ciklikusságától való elszakadás, úgy igaz ez a politikai átalakulásokra is.
Normál esetben egy politikai ciklus, amíg megváltozik a korszellem, 3-5 évszázados távlatban mérhető. Ehhez képest a világháborút követő demokratizálódási időszakot a világ 70 év alatt dobta ki az ablakon, és a liberális demokráciák már most kezdik felélni szellemi, pénzügyi és politikai tartalékaikat. Ezzel egyidőben az autokratikus rezsimek kezdenek felkapaszkodni a globális politikai színtéren. Egy 10 milliós ország esetében éppen ezek az átrendeződések indokolják a semlegesség fenntartásának húsbamaró kérdését.
A demokratikus hanyatlás természetesen nem váratlan fordulat. Az ókori Görögország és Róma, a reneszánsz Itália városállamai, a kora újkori Anglia is átélt egy sor visszarendeződést a már kiépült demokratikus intézményrendszerektől az autokrácia felé. Ami ebben azonban a rendkívül fájdalmas, hogy ezek közös jellemzője egy hosszabb-rövidebb anarchikus átkötő szakasz, amikor semmiféle érdemi kormányzás nem lehetséges, függetlenül annak intézményrendszerétől.
Ezek a visszaesések alapvetően nem feltétlenül külső események termékei, nem kell hozzájuk háborús infláció, vagy népvándorlás, ennél sokkal egyszerűbb, Platón révén már az ókortól ismert okok állnak. Az egyes államformákat ugyanis a szuverenitás birtokosának, vagy birtokosainak kollektív jellemének hányadosa adja. Vagyis minden berendezkedés annyira jó, amennyire a hatalom letéteményesei jók. Ez különösen kényes kérdés a demokráciákban. Míg egy zsarnokságban lehet egy uralkodó jó, rossz, gonosz, őrült, vagy művelt és jóságos is, a demokráciákban ezen tulajdonságok mind jelen vannak a hatalom letéteményesénél, vagyis a népnél. Ebből adódóan a társadalom formálói formálják magát a demoráciát, annak intézményrendszerét, ezáltal pedig magát az államot– így férve hozzá végső soron a szuverenitás manipulálásához. Ez a valódi motivációja az olyan társadalom mérnököknek, mint például Soros György.
Ezek a világjobbító filantrópok olyan tempóban voltak képesek átformálni a Pax Americana gazdasági, de főleg kulturális túlhatalmának következményeképpen egy világ társadalmainak gondolkozását, amely szuperszonikus sebességgel formálta át a politikai klímát, töredékére csökkentve az éppen aktuális politikai ciklus hosszát. Ezek a filantrópok a politikatudomány nagy szennyezői, akik a közbeszéd folyójába öntik a szennyező vegyszert, és gyárkéményekkel lövik a politikai üvegház-gázt az egyre puskaporosabb légkörbe.
Akik világjobbítót játszanak, azok valójában a hatalom letéteményeseit manipulálják azok vágyai és félelmei mentén, amely ilyen módon természetesen formálja át a politikát. Ennek a termékeként érkeznek a kilúgozott vízfejű eurokraták és sajnos egyre több helyen az ellenoldal szélsőségesei. Franciaországban kommunisták ülnek a koalícióban, Németországban ismét pártokat tiltanának be, ezáltal táptalajt biztosítva a csalódott szélsőségeknek. Ezek után talán érthető, hogy a méhecskéket kergető főpolgármesterünk miatt majd akkor aggódunk, ha lesz erre energiánk. Na persze, elég szomorú, hogy az ő szerepe Budapest szétverésében így elsikkadt az elmúlt évek nyomorúságos politikai klímája miatt. De hiszen éppen ez a cél, hogy az ilyen politikusok az emberek vágyaira apellálva megéljenek valahogy.
És ezt a választópolgárok demokratikus öndeficitjére apellálva érkeznek meg a demagógok, egymilliós minimálbérrel, örök élettel és ingyen sörrel. A demokrácia kaszásaiként az anarchián át vezető zsarnokság kormányosai. Ha az ő megbízóikat Trumpnak sikerül legyűrni, ezek az emberek is megtalálják bérelt helyüket a politikatörténet lábjegyzetének törölt hivatkozásai között. De persze nekünk sem szabad a megmentőre várni, hanem ha valóban komolyan gondoljuk ezt a demokrácia dolgot, 2025-ben ideje a polgári oldalnak is megráznia magát, és ismét közösségben összefogva folytatni a szellemi honvédelmet, amelyet immáron 15 éve vívunk sikeresen.
Fotó: MTI/EPApool/Jorge Silva
