Pesti Srácok

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Trump AfD dominanciájú kormányt akar Németországban

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Trump AfD dominanciájú kormányt akar Németországban

A német választások mindig európai jelentőségűek, utoljára hála istennek és sajnos, 1933-ban volt világpolitikai jelentősége annak, hogy ki jut hatalomra a német birodalomban. A sors fura fintora, hogy 2025-ben egy soha nem látottan gyengélkedő és ugyan nem háborús vereségtől, de azért romokban heverő Németország hatalmi viszonyai lesznek újra jelentősek a világ számára.

A jelenlegi Németország megszállt ország, választásokat ugyan rendezhetnek, de azért azt eddig el lehetett mondani 1945 óta, hogy az amerikaiaknak, ha nagyon akarták vétózhattak az olyan német belügyekben, amelyekhez nekik kiemelt érdekük fűződött. Ennek következtében a legutóbbi időkig Németországban olyan kormány volt, amely bírta a Demokrata párt bizalmát, mert ez a”kinevezési jog” valahogy az amerikai kormányzat kezéből átcsúszott a progresszív hálózatok kezébe.

Ha csak valami nagyon nem változik meg hirtelen a következő pár napban, akkor formálisan bizonyosan erős jobboldali többség születik majd. Formálisan, mert a CDU-CSU pártszövetség csak a törzsszavazói várakozásai alapján jobboldali, jelenleg inkább az amerikai Demokrata párt elmebeteg szárnyának zsírszegényebb lerakata Németországban.

Ez a választás azért lesz világpolitikai jelentőségű, különösen az amerikai birodalom számára, mert a választások utáni német belpolitikai hercehurcák, a kancellár személye és a koalíció fogja megmutatni, hogy mekkora az USA jelenlegi kormányának befolyása Európában. Ennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Ha a korábbi elmebeteg nézetekkel rendelkező zöldek és szociáldemokraták hatalmon maradnak és a progresszív német mélyállam is érintetlen marad, akkor Trump a világ számára felettébb értékes négy évében hadakoznia kell a hülye németekkel és a brüsszeli mocsárral, és csak erővel tudja az amerikai érdekeket érvényesíteni Európában, az orosz-Európa viszonyban, sőt akkor még a Földközi tenger medencéjében is feleslegesen kell erőket pazarolnia a rend fenntartására.

PestiSracok facebook image

Jelenleg elég nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbán Viktor el tudta magyarázni amerikai barátainak, hogy az elmúlt, már több mint egy emberöltőnyi progresszív tombolás milyen tragikus állapotba taszította az USA európai szövetségeseinek társadalmait. Németországban nem csak politikai és gazdasági válság van, hanem demográfiai, etnikai, társadalmi is, kulturális is, közelebb vannak a teljes dezorganizációhoz, mint azt legrosszabb rémálmukban is gondolják.

Amikor Elon Musk azt mondja, hogy az AfD Németország egyetlen reménye, sajnálatos módon nem túloz. Csak egy CDU-CSU-AfD kormány lehet képes arra, hogy a dolgozni nem akaró, az őslakos németekkel végletesen ellenséges bevándorlókat kitakarítsa az országából, felhagyjon a német ideológiai elmebajok brutalitásával végrehajtott zöld átállással és visszatérjen a józan észhez a gazdaságban.

Ha az AfD, a választási eredményekből egyébként teljesen nyilvánvalóan, vagyis a közakartnak megfelelően bekerül a kormányba, az nagyon nyilvánvalóan fogja demonstrálni a világnak, Brüsszelnek az új amerikai kormányzat erejét és elszántságát. Ez egy olyan dominódőlési folyamat kezdete lehet, amely felszámolja az Európába menekült haladók, egyébként minden demokratikus felhatalmazás nélkül megszerzett hadállásait. Ha Trump történelmet akar csinálni, akkor itt aztán megteheti.

Az AfD egy furcsa párt persze, de a németeknél minden furcsa, és nem csak a kulturális különbségek okán, hanem azon hajlamuk miatt, hogy még a magyar ellenzéknél is rögeszmésebben ragaszkodnak olyan hülyeségekhez, amelyekkel nyilvánvalóan és már sokszor megbuktak. Az AfD ráadásul igazán izgalmasan képviseli a német néplelket, titokban sokkal több német szimpatizál a megoldásaikkal, mint ahányan hajlandóak lesznek rájuk szavazni. Ráadásul, ha lehántjuk róluk amit az ellenséges sajtó és értelmiség rájuk aggat, akkor racionális válaszokat találunk a német társadalom jelenlegi problémáira. A tagsága is olyan, amilyen egy igazi német párté lenni szokott, sok a furcsa alak, , de aki tolerálta a német zöldeket, főleg kormányon, az aztán már utána senkit nem nevezhet furcsának, ostobának, szélsőségesnek.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a német választás mennyire fontos a szűkebb és a tágabb régiónk stabilitása szempontjából. Egy, a megbukott kormánypártok részvételével létrejövő nagykoalíciónál csak egy dolog rosszabb, a kormányozhatatlanságba süllyedő Németország. Ha azonban a Bundestagban létrejön egy CDU-CSU-AfD többség és erre jó esély van, akkor csak az amerikaiak nyomásgyakorlási képességein múlik, hogy ki fogja kormányozni Németországot.

Az pedig sokat elmond Orbán Viktor világpolitikai és európai szerepéről, hogy Alice Weidel Magyarországra jön a választási kampány hajrájában, hogy magára és pártjára üttesse a “kóser pecsétet”, mert Orbán Viktor támogatása ma olyan szavazatszerző képességgel bír, amely jelentősen túlterjeszkedik az AfD jelenlegi képességein. Arról nem is beszélve, hogy a szélsőséges progresszívek hazugságaitól eltekintve azt mindenki tudja, hogy a Patrióták nem keverednek nácikkal, nem úgy mint a haladók, akik az országaik szétverése érdekében bárkivel hajlandók összefogni és inkább hagyják polgárháborúba zuhanni az országukat, minthogy egy működő, a polgárok akaratán alapuló rendet támogassanak.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j) és Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke kezet fog a tárgyalásuk után a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatón 2025. február 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.