Ezek miért nincsenek a fronton?

Azért lássuk be, lehet élvezni a demagógiát. 150+ jeles magyar tudós és értelmiségi állt ki – mivel mással is, mint egy aláírással – Ukrajna mellett. Csupa olyan ember, aki egyetlen nyugati árazású tüzérségi lövedék sem vásárolt nekik. Tudják, olyan tüzérségi lövedéket, amelynek a háború kezdete óta majdnem a tízszeresére ment föl az ára nyugaton. Gyengébbek kedvéért lefordítom: egy darabbal többet nem gyártottak belőle, mint szoktak, csak majdnem tízszer annyi európai pénzt el lehetett költeni rá. Másképp fogalmazva, hogy a matematikusok is értsék, a rengeteg pénz/lövedék egyenérték nem az ukránok javára változott.
Ezen mondjuk berághattak volna a “tudós” hölgyek és urak, de úgy látszik ez lényegtelen mellékkörülmény a morál illatos virágokkal borított álomföldjén.
Ha valaki emlékszik a történelem nevű valamire, ami abban különbözik a marxizáló, haladó történetírástól, hogy bizonyos elemi tényeket azért csak figyelembe vesz, akkor az tudhatná, hogy például miért is robbant ki a második világháború. Például azért, mert rengeteg német került idegen uralom alá és azon országok politikai elitjei, akiknek ezzel kezdeni kellett valamit, ugyanolyan ordas bunkók voltak, mint az ukrán politikai elit úgy általában.
Az sejthető volt, hogy az ukrán uralom alá került egykori orosz birodalmi magterületek orosz vagy legalábbis orosz anyanyelvű lakosságának vegzálását az újra erősödő oroszok nem fogják a végtelenségig tűrni. Akkor is, ha magyar “értelmiségiek” szerint úgy lenne a helyes. Én kétségtelenül elhiszem, ilyesmiben bármit bárkinek, hogy az orosz álláspont nem tartalmaz morált. A 150+ magyar, etikailag kiművelt intellektuel álláspontja meg valóságot nem tartalmaz.

Amúgy is imádom az ilyen embereket, akik mindig tudják, hogy másoknak mit kellene tenniük. Pláne úgy, hogy ők akkor is a pénzüknél lennének, ha körülöttük mindenki beledöglene már Ukrajna finanszírozásába.
A már filmen és papíron valós időben megörökített történelem háborúi azt tanítják nekünk, hogy minden háború és béke vita ugyanolyan. Sosem lehet tudni előre egyébként, hogy kiből lesz háborús uszító és ki ellenzi a gyilkolást. Régebben általában azért volt egy olyan összefüggés, hogy a túltolt hazafiságba hődült öregemberek, plutokraták, váteszek és hasonló lények helyeselték, hogy mások máshol halomra öljék egymást az ő ideológiai és morális céljaikért.
Most azonban a háborús uszítók valami perverz okból hirtelen a nemzet fölé pozícionálják magukat és már nem is nemzeti, hanem csak és kizárólag a saját ideológiai céljaik érdekében helyeselnek háborúkat. Ez az ideológia a legegoistább és nihilistább lelkek megnyugtatására szolgál egyébként, hiszen ha minden úgy lesz, ahogy ők szeretnék, akkor lesz “minden jó”!

Ímhol a nyilatkozat szövege:
Magyar tudósok nyilatkozata az ukrajnai helyzetről Mi magyar tudósok, akadémikusok, az MTA Doktorai és az MTA köztestületének tagjai három évvel első nyilatkozatunk után újra szükségét érezzük, hogy kiálljunk Ukrajna népe, hadserege, kormánya és elnöke mellett most, amikor egyik korábbi fő támogatójuknak, az Egyesült Államoknak januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését. Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve „békét” kíván Ukrajnával elfogadtatni. Egyetértünk azokkal az európai országokkal, amelyek más államokkal összefogva tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét, hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral.
És a realitások elvtársak? Tehát a Kína által legalább félszívvel támogatott Oroszországot az USA támogatása nélkül is igazságos békére fogja kényszeríteni Ukrajna Európa támogatásával. Miközben az európai haditermelés felfuttatásához minimum évek kellenek. Meg a franciák Európát védő “atom védőernyője” (vagyis ez a vágyálom) hatalmas segítség az ukránoknak a fronton.
És végül elemezzük ezt gondolatot:
…hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral.
Ukrajna a nyugattól nyilván kellő garanciákat kapott korábban arra, hogy szabadon vegzálhassa országa nem ukrán lakosságát, vagy nem, de mindenesetre széles mosollyal tette ezt és az oroszok persze semmiféle garanciára nem voltak jogosultak eközben. És nem mellékesen kellő garanciákat kapott arra Ukrajna, hogy elegendő támogatást kap majd a nyugattól Oroszország legyőzéséhez és a nemzetközi jog által elismert területeinek visszafoglalásához (ennek a fogalomnak a használata itt irónia, ha esetleg valakinek ez nem lenne világos).
Nyilván az ukránok is így vélték, hiszen nem csak ellenálltak, hanem még ellentámadásokat is indítottak. Kaptak kellő támogatást az elmúlt három évben? Nyilván nem, hiszen nem győztek. Miért lenne mostantól hatékonyabb Európa támogatása az USA-é nélkül, mint az elmúlt három évben? Miért lenne pont most annyi, amennyi kell?
Ennyi értéktelen “garancia” meg “morál” után újra megkérdezem, mennyit adakoztak ezek a nagytiszteletű emberek az ukránoknak? Kapacitálták-e gyermekeiket és unokáikat, hogy vegyék fel az ukrán állampolgárságot és menjenek el harcolni a frontra? Ha nem tették ezt és jól tették, hogy nem tették, akkor mások gyerekeit és mások unokáit miért küldik továbbra is ilyen lelkesen?
A magyar tudóstársadalom krémjének, ahogy az ellenzéki lapok aposztrofálták őket, nem kell semmiféle realitás egy tömegháború értelmének magindoklásához, csak a szokásos lózungok, amelyekért akár millió halál sem kevés. Hát remek. És boldog mosollyal fekszenek le minden este, hiszen igazuk van és még jól is megmondták annak a rohadt kormánynak, amely soha semmit nem csinál úgy, ahogy ők szeretnék és különösen semmit nem tesz azért, hogy ők jól érezzék magukat, vagyis azért, hogy az univerzumban (a Föld nem elég), minden legyen “jó”.
És persze megfigyelhető az a finom utalás is, hogy nyilván Trump és Orbán a hibás azért a háborúért, ami Biden és a jelenlegi európai vezetés regnálása alatt tört ki. Ezek az emberek teljesen komolyan aláírnak egy szöveget, amely azon az előfeltevésen alapul, hogy van jó és rossz béke, de a háborút nem kell, sőt nem is szabad ilyen megközelítésben megítélni.
Szégyelljék magukat!
(A nyitóképen a magyar megmozdulások amerikai párja látható, ugyanazokkal az arcokkal, ugyanazokkal a táblákkal, ugyanazokkal a gondolatokkal.)