The MAN: a független platformok rendszerének gamma verziója
Méltatlanul kevés szó esik a független platformok rendszeréről a magyar közbeszédben. Pontosabban megengedő leegyszerűsítéssel jellemzően csak "hálózatként", leánykori nevén Soros-birodalomként hivatkozunk rá. Pedig a valóságban ennél sokkal szofisztikáltabban hangolt működési elvről van szó, amelynek lényege, hogy a visszakövethetetlenség és az elszámoltathatatlanság olyan hálózata álljon össze, amely képes egymástól szervezeti értelemben független egységeket egy közös cél irányába hangolni. Ennek az intézményrendszernek, ami leginkább egy autóipari konszernhez hasonlít, az egyik friss terméke Magyar Péter, aki a kész termék gamma verziója. Miután a béta Márki-Zay Péterrel látványosan felsült.
Először is: feltétlenül előrébb járunk a fejlesztésben. Márki-Zay Péter egy béta termékként rengeteg hiányossága volt. Ő volt az a forgatókönyv, amire az NFI általában a "kidolgozásra nem ajánlott" kategóriát biggyeszti, ahogy történt ez például a "Futni mentem" című egyedi gondolatként Csehországból koppintott remekmű esetében. Langleyben végre vett valaki egy közepesen hajtásossá nyúzott "Európa országai" autóstérképet, és alaposan végigböngészve már megtalálta Budapestet. Ez önmagában komoly előrelépés.
Mindazonáltal a hatalomgyár mégiscsak költségcsökkentésre törekszik, ezért előfordul, hogy a tömeggyártásban elkészített alkatrészek más modellekben is feltűnnek. Jellemző példája ennek, amikor a Volkswagen és a Skoda, de a Seat és az Audi ablakemelő kapcsolója, vagy a klímakonzol, esetleg az infotrainment szoftver ugyanaz. Ennek egyszerű oka van: egy konszern gyártja az összeset, így bár különböző célcsoportokra szabják a külcsínt, a műszaki tartalom sok apróbb részletben ugyanaz.
Ez a helyzet Magyar Péterrel is. A két lábon járó Skoda Octaviával is: sokat javult a renoméja az elmúlt évekhez képest, és sokaknak megfelelő kompromisszumot kínál, egyeseknek még tetszik is. Van sportos verziója is, de legbelül csak egy szürke középmenedzser (autó), amelyet a konszerntársak maradék alkatrészeiből, minimális önálló fejlesztés mellett állítottak össze. Önvezetésre nem alkalmas, így gyakran keresztül gázol az óvatlan partneren, de akinek erre van igénye, az összességében együtttud élni a választással– mint egy kaviccsal a cipőben, amit éppen nem tudsz levetni.
Tehát van egy Skodánk, de van mellette egy csomó márka is a konszernen belül. A kérdés: minek? Miért kell új hűtőrácsot tervezni a Passatra, ha már gyártunk egy Superb-et? Vagy fordítva. A válasz: a választás illúziója.
Van az a közismert marketing-szociológiai kísérlet, miszerint ha egy Coca Cola és egy Pepsi automatát állítunk fel egy irodaház aulájában, mindkét cég eladásai nőni fognak. Ugyanis a kérdés akkor nem az lesz, hogy igyak-e egyáltalán kólát, hanem az, hogy melyik kólát válasszam.
Lényegileg hasonlóan működik a független platformok rendszere is, mint a gépjármű konszernek, vagy az üdítőital márkák. Bár látszólag rivális, de legalábbis egymás piacán tevékenykedő, szervezetét és gazdálkodását tekintve független entitásokról beszélünk, a valós tevékenységükben egy körkörös validációs mechanizmus alapján építik saját függetlenségük nimbuszát– amely függetlenség éppen az egymástól való függésből ered. Ezeknek az alrendszereknek finanszírozása. és ebből adódóan termékpalettája is jelentős átfedésben van egymással. Ez azt is jelenti, hogy az éppen aktuális végtermék, jelen esetben Magyar Péter más alkatrészekből, más dizájnnal, minimálisan átdolgozott műszaki tartalommal futószalagon legyártva, raktárkészletbe stócolva rendelkezésre áll, gyakorlatilag korlátlan mennyiségben.
Ennek a replikálhatóságnak az eredőjéről már többször is írtam. Elsősorban a tanártüntetések kapcsán már foglalkoztunk az általam csak független platformok rendszerének nevezett jelenséggel. Ennek lényege, hogy olyan holdudvar épült ki a baloldalon – főleg a sajtóban –, amelynek tagjai konzekvensen szervezeti és ideológiai önállóságukról áradoznak, csak hogy aztán hamarosan kibukjon róluk, hogy valamelyik ellenzéki párt fiókszervezeteként funkcionálnak.
Erre számos példát láthattunk, például a tanártüntetések és a média összefonódásának területén – gondoljunk csak az MSZP utolsó kétségbeesett médiahack-kísérletére, az Ezalényeg.hu-ra, vagy az ékesszóló Nagy Blankára, aki, miután igazolt minden rosszat, ami előítéletként lebeg a Z-generáció felett, végigment a teljes ellenzéki palettán a DK-tól a Momentumig. De szintén ide tartozik Kálló Dániel, akinek 2019-ben volt elege és nem hagyta, majd a tüntetések kifújtával, érdemei elismerése mellett a nem túl vérbő MSZP EP-listára került fel.
És míg ezek a rendszerek egy decentralizált hálózatot működtetnek, hatalmas vívmányként a rendszer sarokpontjait igazi gólemmé hízlalták: a legnagyobb baloldali szerkesztőségek olyan létszámokkal működnek, amelynek fenntartását egy ilyen apró piacon, mint Magyarország, még monopol helyzetben sem lehetne gazdaságosan működtetni. Ez egyfelől validációs erőforrást jelent az aktuálisan piacra kerülő modellnek, amely most éppen az új specifikáció szerint éppen az őt validáló gépezet hiteltelenítésével igyekszik hitelesíteni magát, mintegy fenntartva a platformok közti függetlenség látszatát, másfelől kényszerpályát is jelöl a piaci fennmaradás ellehetelenülése miatt a finanszírozó, egyszerűbben megfogalmazva Soros György és köre felé.
