Pesti Srácok

Dollár, Kinga

null

Ahogy a magát feketének maszkírozó Robert Downey Jr. egy kevésbé PC világban azzal a bölcsességgel eresztette útjára Adam Sandlert, hogy "soha ne nyomd fullba a kretént", úgy mi is próbáljuk ezzel a jótanáccsal ellátni az ellenzéket, akik 15 éve nem hallgatnak erre. De kit érdekel, hogy miket beszél a Kollár, amíg Brüsszelből tovább gurul a dollár?

Az az igazság, hogy még csak fel sem háborodhatunk azon, hogy Kollár az EP-ben örömködik annak, hogy Magyarországtól megvonják az uniós pénzeket. Magyar Péter megmondta, hogy agyhalottak az EP-képviselői, Kollár Kinga viszont halmozottan hátrányos helyzetű, hiszen a Tisza fővárosi frakciójában is bent ül.

Szóval a tény, hogy egy tiszás EP-képviselő ilyeneket mond, nem meglepő, hiszen önállóan cselekvőképtelen személyekről van szó, még aszerint a Magyar Péter szerint is, akit egy tisztességesebb korban nem engednének a hatóságok jó szívvel ártatlan civilek közelébe. Az a szellemi ámokfutás, amit ezek lerendeznek ugyanis meggyőződésem, hogy sérti a genfi egyezményt. Az egész ország egy szocio-monodráma fogságába esett, amelyben Kollár Kinga lett a narrátor, aki főhősünk (a Legfőbb Péter) cselekedeteit elmagyarázza a nagyérdeműnek.

A probléma csak az ezzel a darabbal, hogy már ezerszer láttuk, ezerszer kifütyültük, megdobáltuk paradicsommal és záptojással, de valami amerikai marketinges csapat mindig újra brandingeli ezt a történetet. Ez az egész Tisza-sztori a Gyurcsány-krémes lejárt szavatosságú, újracímkézett verziója a szupermarket hűtőpultjának leértékelt sorában.

PestiSracok facebook image

Nem véletlenül mondom ezt, hiszen ez a Kollár éppen akkor kezdett meredeken ívelő brüsszeli karrierbe, amikor a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok módszeresen szétverték az országot. Akinek ez a szellemi tápláléka, annak esetében nem kell csodálkozni, ha a pártvezére agyhalottnak titulálja. Ezt a minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk szöveget is az óellenzék sajátjának tekinthetjük, akik Brüsszelbe jártak guruló dollárért árulni a hazát. És milyen jól bejött!

Persze egyeseknek tényleg bejött. Kollár egy gyenge 200 milliós házból lelkendezik azon, hogy Magyarországon (állítása szerint) 50 kórházat nem újítottak fel (szerinte szerencsére), és ha a honkufárkodásban kifárad, akkor a 150 négyzetméteres madeirai nyaralóban pihenheti ki az agyhalált. Ilyenkor persze felmerül az emberben, hogy talán valamelyik fel nem újított épületben lenne érdemes egy kis apartmant leválasztani a rendkívül empatikus képviselőnek.

Bocsánat, helytartónak. A képviselet ugyanis arról szól, hogy egy közösség megválaszt, amelyet egy intézményben képviselek. Ezzel szemben Kollár nyíltan vállalja, hogy ő egy intézményt képvisel a közösséggel szemben. Ez az intézmény pedig a liberális elit által uralt Európai Parlament. Persze lehet így is dönteni, csak akkor nem magyar képviselő lesz az illető, hanem Brüsszel helytartója. De amíg gurul a dollár, és amíg a madeirai telek kellemesebbek, mint a gödöllői hidegek, addig mindig lesznek olyanok, akik a nép bizalmát külföldi valutára váltják olcsó árfolyamon.

Fotó: MTI/Purger Tamás