Pesti Srácok

“Finom utalásféleképpen” országos áramszünet volt Spanyolországban

null

Annak idejében a szocializmus komoly sikereként vezették fel az országok villamosítását, illetve a későbbiekben gyakorlatilag az áramszünetek teljes eltűnését. Az áramszünet nagyon látszik, nem lehet eltitkolni a “dolgozók” elől, ezért beletettek annyi szakértelmet, hogy talán az elmúlt bő ötven évben Magyarországon nem volt olyan nem lokális áramszünet, amelyet kapacitáshiány, illetve nagyszabású tervezési hiba okozott volna.

Magyarul úgy tűnt, hogy az európai országok megtanulták keleten és nyugaton egyaránt, hogyan kell folyamatosan, üzembiztosan működtetni az egyes országos, később az egyesült európai hálózatokat. Örömmel jelenthetjük, hogy ezt az ideológiai csökevényt sikerült meghaladnia az EU-nak és a magországoknak az ideológiai alapú “zöldítési” program segítségével. A zöld ideológia ugyanis a kommunista idők azon sztálini korszakára emlékeztet, amikor a folyók folyásirányát akarták megfordítani, illetve atombombával szerettek volna talajrendezési munkákat végezni. A kommunistáktól és a zöldek teljesen azonos módon “gondolkoznak” a következmények ideológiai okokból történő figyelmen hagyása tekintetében. Tulajdonképpen nézetkülönbség csak az atomenergia tekintetében van közöttük, zöldék ugyanis már a nagyobb számok összeadására (két jegytől felfelé) sem képesek, ahogy annak a megértésére sem hogy az áram olyan, hogy mindig aktuálisan kell megtermelni azt a mennyiséget, amelyet a hálózat más pontjain elfogyasztanak belőle. És talán az is igaz, hogy a zöldeket még a költségek sem nagyon érdeklik, a bolsevikok legalább felismerték, hogy van olyan költség, amit az emberek legelszántabb nyomorgatásával sem lehet kigazdálkodni.

A sajnálatos német zöld átállás tapasztalatai megmutatták, hogy a totális ideológiai agymosásnak hála nem csak olyan politikusokat sikerült kitúrni a szemétből, akik ilyen baromságokat átnyomnak a társadalmon, hanem az ehhez szükséges “szakembereket”, mérnököket és tudósokat is, akiket nem különösebben zavart, hogy országos, sőt kontinens méretű katasztrófák létrehozásán szorgoskodnak. A sor iróniája, hogy nem a hülye németekre dőlt rá a saját ostobaságukból ácsolt hálózatuk, hanem a hasonlóan hülye spanyolokra és a portugálok, meg a franciák is kaptak egy adagot a jövőből érkező küldeményből. Több olyan eset is volt már, csak gondosan ügyeltek rá, hogy túl nagy nyilvánosságot ne kapjon az ügy, amikor ilyesmi már majdnem megtörtént hasonló méretekben másutt.

A zöld energiatermelés erőltetése előtt stabil, tervezhető rendszerek adták az energiatermelés zömét, a vízi erőművek vízállásból eredő kockázatait is hatékonyan lehetett kiegyensúlyozni. Az atom és a fosszilis erőművek tökéletesen tervezhetővé tették az energiatermelést, alkalmazkodva a felhasználási helyekhez és igényekhez. Ezek az energiarendszerek fokozatosan alkalmazkodtak az ipar és a lakossági igények változásaihoz, úgy lehetett őket javítani és korszerűsíteni, hogy ezek a tevékenységek alig okoztak kényelmetlenséget a fogyasztóknak és azt is tervezhetően tették.

PestiSracok facebook image

A sokkal kevésbé tervezhető, sőt sok esetben csak jelentős hibaszázalékkal jósolható megújuló (szél, nap) termelő rendszerek beintegrálása ezekbe a hálózatokba számtalan olyan problémával jár, amit a zöldeknek és sok baloldali politikusnak sem lehet elmagyarázni. A haladás akkorát hasalt a fizikán, hogy a lökéshullám körbejárta többször is a földet. A lényeg az, hogy mindenki pontosan tudja, a progresszíveken kívül, hogy ez az elmebaj ilyen áramszünetekhez fog vezetni, és a probléma reális, nem ideológiai alapú kezelése (például letagadjuk és lecsukjuk azokat a szakembereket, akik szólni mernek) nélkül sokkal súlyosabb, akár a kontinens jelentős részét érintő áramszünetekre is lehet számítani, különösen ha a rohadt időjárás nem a zöldekre, hanem a fizika törvényeire hallgat.

A magyar fejlesztések is lassan elérik azt a szintet, amit még be lehet integrálni a jelenlegi rendszerünkbe, de nálunk láthatóan olyan emberek gründolták ezt a projektet, akik a valóság felől közelítették meg a problémát.

A dolog szélesebb perspektívában is rémisztő. Ugyanezek az unintelligens barom progresszívek az EU működésének minden területén hasonlóan ideológia alapon, a realitásoktól teljesen elszakadva erőltetnek reformokat. A demográfiától a táplálkozáson át a geopolitikáig bezárólag. 6000 atombombával rendelkező országgal akarnak háborúzni, képzeletbeli fegyverekkel és csapatokkal, a világ három legnagyobb hatalmával keverednek gazdasági konfliktusba, és szinte minden más kérdésben is nem létező erőforrásokra és technológiákra hivatkozva hoznak olyan döntéseket, amelyek működő rendszereket állítanak le azelőtt, mielőtt a helyükre szántak már működőképesek lennének. Az, hogy írástudatlan muszlimok tízmillióiról hiszik, hogy békével integrálhatóak az ő kis LMBTQ jogokról szóló világukba, már csak hab a tortán.

Ez az áramszünet üzenet az Univerzumtól. Primitív, ostoba, buta, hülye, kretén, debil, stb véglényekkel vagyunk egy szövetségben. Az EU jelenlegi vezetői és az őket támogató politikai erők nem csak végletekig aljasak, hanem végtelenül korlátoltak is. Azért az energiarendszer megy először tönkre, mert itt érvényesülnek a leggyorsabban a romlás fizikai törvényei. Biztosak lehetünk benne sajnos, hogy a következő 5-10 évben minden más elhanyagolt, rosszul fejlesztett, vagy csak szimplán rosszul tervezett vagy már eleve értelmetlen projektje ennek a bandának ugyanilyen méretű hibajelenségek tömegével fog elárasztani bennünket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.