Pesti Srácok

Még Feri is leteszi a poharat, ha Magyar Péter arról beszél, hogy hogyan lehet a feleségek karrierjét támogatni

Még Feri is leteszi a poharat, ha Magyar Péter arról beszél, hogy hogyan lehet a feleségek karrierjét támogatni

Sok abszurd dolgot olvastam már a magyar sajtóban. És gyakran írunk arról, hogy milyen elképesztő szemforgató módon működik a baloldali hálózat, amely a legérdemtelenebb kádert is a felszínen tartja. Egy olyan hálózatról beszélünk, amely pártelnökké tett egy Gelencsér Ferencet, vagy Tompos Mártont. Pedig az átlag szavazónak fogalma sincs, hogy kik ezek az emberek. Akik életben tartanak olyan lapokat, amelyeket talán még saját szerkesztőik sem olvastak. Ki nyitotta ki utoljára például a Mérce című lapot? Mindenesetre ezekről a naivabbak talán még elhiszik, hogy létező, önerőből működő entitások. És akkor 19-re lapot húznak a pofátlanságban: Magyar Péter lesz az egyik fellépője a "Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését" című pódiumbeszélgetés egyik vendége. Mintha Gyurcsány lenne az arca egy józanságot támogató kampánynak.

Az önmagában egy társadalmi látlelet, hogy Magyar Péternek vannak rajongói. Az őrültekre ugyan mindig is volt társadalmi igény, rajongóik is akadtak, ezeknek csupán számossága volt kérdéses. Persze a '30-as évek Németországában, vagy a '10-es évek Oroszországában is volt jelentősnek nevezhető társadalmi támogatottsága a saját népét elnyomással, elszámoltatással, rosszabb esetben megsemmisítéssel fenyegető vezetőknek, de az irántuk érzett lelkesedés hamar alábbhagyott.

Mindenesetre tény, és kritikával kell éljek, hogy egy ilyen vezetőnek társadalmi támogatottsága van, az valóban az oktatási struktúra helyességének kérdését veti fel. Igaz, a pszichózis, a soft power-indoktrináció, és a megtévesztés elleni védekezés oktatása talán meghaladja az iskolai keretrendszereket. Ezeknek a megtanítása talán inkább a család és a közösség feladata, így tehát mi, kritikus tömeg is felelősek vagyunk abban, hogy a közösségeinken belül mennyire kitettek a demagóg álmessiásoknak.

Ugyanakkor a kritikai érzék mindenképp oktatható lenne, és talán szükséges is lenne, hogy felismerjük, nem való egy nőket támogató konferenciára az az ember, aki felesége kihasználásával, lehallgatásával és bántalmazásával rúgta be a saját karrierjét.

PestiSracok facebook image

Azt nyilván mindenki érzi és tudja, hogy ez nem helyénvaló. És ilyenkor érkezik meg a vörössegély, belendül a hálózat és egyből találnak egy sor olyan közepesen híres embert, férfiakat, és ami még megdöbbentőbb, nőket egyaránt, akik boldogan a nevüket adják ahhoz, hogy azzal az emberrel egy színpadon prédikáljanak a feleségeket támogató férjekről, aki elől a saját felesége rendőr segítségével menekült. Ilyenkor mutatják meg igazán ezek a liberális megmondóemberek, hogy az összes jóemberkedés mind csak az álca. De ahogy Magyar Péter egyre többet hibázik, egyre több bűncselekménynek is beillő dolgot követ el, úgy hullik le a független platformok rendszerét eltakaró paraván. A hálózat egyszerűen képtelen a függetlenség látszatát fenntartani, ha a jelöltje ilyen gyakran és ekkorákat hibázik: mindent meg kell tenniük, hogy az ellenkezőjének láttassák, mint ami valójában. Ha úgy tetszik, Magyar Péter maga bontja le az őt támogató hálózatot azzal, hogy egyszerűen túlterheli a rendszert.

És lehet, hogy Bede Zsolt egy rövidnadrágba ment be a Bazilikába, de Magyar Péter akármilyen drága öltönyt húz magára, alatta akkor is csak egy nőgyűlölő lesz, aki kihasználta és a belpolitika asztalára dobta feleségét és a saját gyerekeit.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.