A magyar El Camino és a Kárpát-medence császára

Az eredeti El Camino valóban sokakat megigéz, sőt még értelme is van. Az ősi zarándokút mintegy 800 km hosszú és a gyönyörű tájak mellett önismeretről, magunkba szállásról szól, emellett vallási tartalmát se felejtsük el. A Szent Jakab-zarándokút sokak álma és sokakon segített már az erőt próbáló, de belső tisztulásra tökéletesen alkalmas kihívás. Most ehhez tegyük oda a zsebmessiás önfényező és terelő kirándulását, amely semmiféle tisztulásról, még kihívásról sem szól, ráadásul már az elején lebuktatták magukat, amikor Magyar Péter egy kocsiból kiszállva, testőrökkel körbevéve látogatta meg rajongóit az egyik első helyszínen.

Ez olyan, mintha valaki venne egy drága hátizsákot, túracipőt, jó pár kelléket, elutazna első osztályon az El Camino kezdőpontjához, megindulna egy nagy levegőt véve, majd amikor nem figyeli senki, saját sofőr várná, beugrana egy-két közeli nagyvárosba sörözni, meg hátha akad night club is környéken, majd időnként visszasompolyogna, hogy megmutassa a többieknek, hogy ő bizony kőkeményen gyalogol. Ne felejtsük, az El Caminóhoz képest itt nem társak vannak, hanem a császár szolgái, akiknek minimum hajlongani kell és elismerően csettinteni, amikor az autóban gyaloglás nagymestere eléjük toppan megfáradt arccal.

Nem könnyű dolog ilyen vállalást tenni, hogy valaki Budapesttől Nagyváradig elgyalogoljon, de ha már ország-világ megtörténik a nagy fogadalom, akkor minimum szánalmas, hogy még még a fővárost sem hagyja el, máris kocsiból száll ki a túrahátizsákkal, és a tiszások ráadásul közvetítik is az eseményt. Mi van itt?

De tényleg, mi van itt mondjuk a háttérben? Mert az tudjuk, hogy amikor nagy a baj, mindig szükség van egy huszárvágására, mindig kell egy olyan mentőötlet, amely eltereli a figyelmet. Önmagában a Budapest-Nagyvárad gyalogtúra különleges ötletnek tűnik, de első nap elbukni nem valami menő. És így nem a Magyar Péter sarujából kiszálló port figyelhetjük szorgosan, hanem újból elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon mi vitte az ukrán nagykövetet pont aznap Hollókőre, amikor Magyar Péter is ott volt. Tudjátok, amikor műparasztnak öltözve locsolkodott és osztotta az áldást, de lehet, hogy közben az egyik tejivóban tárgyaltak az ukrán titkosszolgálatok és a Tisza Párt együttműködéséről is.

Aztán érdekes módon itt van Ruszin-Szendi Romulusz ügye is, aki körül igencsak szorul a hurok. A volt vezérkari főnök ugyanis a gyanú szerint meghamisította a NATO-ülésekről készült jegyzékeket, feljegyzéseseket és egészen mást küldött haza arról, amit kinn képviselt. Erre az egyik példa a –„Slava Ukraini”–, azaz dicsőség Ukrajnának-felkiáltás, amellyel az ülések végén elköszönt, és amely totálisan szembemegy a magyar emberek és a magyar kormány álláspontjával, ám Ruszin-Szendi mégis ezt képviselte. Az egymilliárd forintos villa és a tokaleszívás itt már csak gyerekcsíny ahhoz képest, amit hivatalos minőségben tehetett, a vizsgálat pedig már elindult. Ruszin-Szendi ugyan ott állt Radnai Márkkal együtt Magyar Péter mellett a nagy indulásnál és a császár felkenésénél, ám az igazi zarándokútra neki lett volna szüksége. Ehelyett primitív stílusban hebegett-habogott, amikor megkérdezték a fenti ügyről, és amikor szóba került a „Slava Ukraini” felkiáltás, akkor a végén annyit tudott kinyögni, hogy vajon fontos-e ez.

Nekünk, magyar embereknek, akik a saját hazájukat képviselik, nem idegen hatalmakat, főleg nem Ukrajnát, igenis fontos. És elég volt abból a szánalmas menekülésből és terelésből, amikor ezek az alakok az összes bűnüket úgy intézik el, hogy bármi jön ki róluk, azt úgyis a kormány hamisította meg, mert tulajdonképpen varázslók. Elég a hazaárulásból és a saját tettek másra kenéséből, amiben a bolsevikok nagyon jók. Ébresztő, kedves szektások, a magyar El Camino egy ugyanolyan átverés, mint Magyar Péter minden megmozdulása, és üres ígéretei. Mert helyette a valóság szemüvegén keresztül valami egészen más, elborzasztó kép rajzolódik ki. Szükség van tehát a csodára, de Magyar Péternek orvosi csodára van szüksége.

Vezető kép: PS/Hatlaczki Balázs