Miért is mondtuk azt mindig, hogy Ukrajna ezt a háborút elvesztette?

Amikor Oroszország kimondta, hogy a Krím és Kelet-Ukrajna vitatott megyéi onnantól az ország részei, pontosan lehetett tudni, hogy az oroszok gondolkodásában mostantól ők a saját területek felszabadításáért harcolnak. Ezt mindig el kell magyarázni, pedig magától értetődő, nem az számít mit mond a nemzetközi jog, az EU, a különböző drukkerek “igazságérzete”, Oroszország ezentúl ezeknek a területeknek a birtoklásáról nem tárgyal.

Egy teljesen új fajta háború zajlik keleten, az ukránok naponta elveszítenek egy-két már lakatlan és rommá lőtt falut, pár száz embert, néha visszatámadnak, de távolról nézve a front csigalassúsággal mozog nyugat felé. Az oroszok jól elvannak ezzel a tempóval, az ukránok azonban érzékelik, hogy nem látszik semmiféle kitörési pont, a jelenlegi eszközökkel és utánpótlás mennyiséggel nincs esélyük.

Az is kiderült, hogy jelentős anyagi ráfordítással, további pénzekkel, az eddigi finanszírozás jelentős növelésével ugyan több oroszt lehet megölni, viszont az több ukrán halálával is jár, mondjuk az kit érdekel, de a lassú, de biztos orosz előrenyomulás megállításához az ukrán hadsereg ezekkel a fegyverekkel egyszerűen nem elégséges. Nagyságrendi méretű (tízszerezés) pénznövelésre van szükség még ahhoz is, hogy az oroszokat arra kényszerítsék, kénytelenek legyenek átállni teljes hadigazdálkodásra. Melyik európai kormány élné azt túl, hogy az EU-nak nem ötven milliárd eurót hanem 500 milliárd eurót kell költenie évente a háborúra. Egy totális orosz elleni háború költségei ugyanis ilyen nagyságrendben mozognak. És akkor az fel sem vetődött, hogy milliós hadsereget is kellene küldeni Ukrajnába. És ezek nem a győzelem költségei, hanem még csak Oroszország csúcsrajáratásának kikényszerítése. Én mondjuk nem szeretném megtudni, milyen is az, amikor az orosz hadiipar egy négy milliós hadsereg számára termel, de ízlések és pofonok ugyebár.

Ugyan már, mindenki tudja, hogy az egész fegyverkezés csak egy álcázott lopás, kisebb részben befektetés a hadiparba Nyugat-Európában, és szabadrablás támogatások tekintetében Ukrajnában. Az ukrán elit eddig is kirabolta a saját katonáit is, a politikai- és a hadvezetés négy irányba költekezik, igyekszik féken tartani az oroszokat, mindent ellop amit lehet, illetve kifizeti a nyugati támogatóinak a sápot és megfizeti azokat gazembereket, akik az államapparátusban biztosítják a hatalmukat és lelkeses elnyomják a lakosságot. Ez egyúttal a fontossági sorrend is, a végtelenségig nyújtott háború kell a nyugati pénzesőhöz, meg a nyugati elitek lefizetése is, kellenek az erőszakszervezetek és a nép sem hallhat éhen. De ez utóbbi határesetként is elégséges.

Ezek az arányok és preferenciák eddig is ismertek voltak, csak most kezdenek igazán kényelmetlenné válni a következmények. Már több lappal is benne van a pakliban, hogy az ukránok hitel megrogynak egyszer. Elhiszem én a híreket a milliós ukrán dróngyártási adatokról, de közben látom, hogy az oroszok minden nap két-három ukrán alegységet (szakaszt-századot) a harcképessége határára gyengítenek, folyamatosan koptatva az ukrán élőerőt. Hiába az erőszakos újoncozás, az ukrán hadsereg élőerejének minősége folyamatosan romlik kiképzettségben és harci tapasztalatban ennek következtében. Ha csak 100 000 ukrán halott, sebesült, eltűnt és hadifogoly esik ki a harcból évente, már az is a haderő közvetlenül fronton lévő erőinek 25-30 százalékos cserélődését vagy létszámának drasztikus csökkenését jelenti. Elképzelhetjük ennek a pszichikai hatását az érintett alakulatok többi katonájára. Ez a szám lehet kevesebb is, de sajnos a jelek nem ezt mutatják. De kit érdekel, hogy ezt a háborút már években mérjük?

Azért mondtuk, hogy az ukránok már vesztettek, mert az látszik, hogy már a döntetlenhez is sokkal több pénz kellene, mint ami felbukkanni látszik. Még akkor is, ha mostantól nem lop senki. De a háború vége felé inkább nőni szokott a lopás, mint csökkeni, hiszen mindenki a legtöbbet akarja kivenni az utolsó körökből az elkövetkező nehezebb időkre.

Az oroszok is győztesnek érzik magukat. Lehet, hogy jobban mint kéne, de simán olyan követeléseket támasztottak a tárgyalásokon, amelyekbe az ukránok csak a már bekövetkezett összeomlásuk után törődnének be. Bele fognak törődni persze, csak sok ezer halottal később.

Azért nem hittünk soha az ukrán győzelem lehetőségében, mert az USA-ban nem volt meg a szándék, az EU-ban pedig az erő sem ahhoz, hogy az erőviszonyokat akár a reális döntetlen lehetőségéhez visszabillentsék. Nem egy elvesztett győzelmi esélyről beszélünk, hanem egy reménytelen háborúról, amelyben nem is volt benne a győzelem lehetősége.

Az oroszok sokkal keményebbek, mint mi, elpuhult európaiak, és ezt az ukránokon keresztül jól meg is mutatják nekünk. A kérdés most sokkal inkább az, hogy az ukránok veresége a németek első vagy második világháborús összeomlásához fog-e hasonlítani. Egyszerűen felhagynak-e a harccal, akár a katonák maguktól, vagy akár a politikai vezetés akaratából, fel- és elismerve, hogy nincs tovább, vagy még harcolnak addig, amíg marad harcképes ukrán alakulat. Az utóbbi minden szempontból összemérhetetlenül drágább vég, nekünk is, nekik is, és az oroszoknak is. Ez egy nagyon negatív végösszegű játszma, az oroszoknak is, ezért lehetne velük tárgyalni. De azért sok olyan béka lesz majd azon az asztalon, amit a most oly harcias európai vezetőknek kell majd magukba gyűrniük valahogy.

Mindig is a számok és tények mondták azt, hogy Ukrajna nem győzhet. Kellemetlen realitások ezek, de az oroszok belemondták ezeket az ukrán küldöttek arcába Isztambulban. És én nem látom azt az európai erőt, amely ezzel, akár a diplomáciában, akár harctéren szembeszállhatna.

. Vezető kép: A török külügyminisztérium képén az ukrán (b) és az orosz küldöttség (j) a tárgyalóasztalnál Hakan Fidan török külügyminiszter (k) jelenlétében az isztambuli Dolmabahce palotában, 2025. március 16-án, amikor ukrán és orosz részvétellel várhatóan tárgyalások kezdõdnek az ukrajnai háború lezárásáról a török nagyvárosban.MTI/EPA/Török külügyminisztérium