Pesti Srácok

Most éppen tűzszünetben próbálunk stratégiai győzelmet aratni Oroszország felett

Most éppen tűzszünetben próbálunk stratégiai győzelmet aratni Oroszország felett

Ismerik azt a viccet, hogy a brit miniszterelnök, a francia elnök, a német kancellár és a lengyel haverjuk Kijevbe utazik, hogy onnan közösen felhívják telefonon az amerikai elnököt? Nos, ez szombaton megtörtént. A világ pedig álmélkodik.

Volodimir Zelenszkij Kijevben fogadta a hajlandók koalíciójának leghangosabb és leghajlandóbb vezéralakjait, Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt, Keir Starmer brit miniszterelnököt, Friedrich Merz német kancellárt és Donald Tusk lengyel miniszterelnököt. Az utazásuk célja abban merült ki, hogy Kijevből közösen telefonozzanak Donald Trump amerikai elnöknek, akit biztosítottak arról, hogy ők is nagyon támogatják az amerikaiak által bedobott 30 napos tűzszünet ötletét.

Vagyis pont ott tartunk, ahol két hónapja, fél éve, két éve. Csak tegnap az Oroszország felett aratott stratégiai győzelmet átkeresztelték tűzszünetre, ami, ha nem jön össze, akkor még több szankcióról döntenek, még több fegyvert szállítanak, még több sajtótájékoztatót tartanak. Utóbbiból átállnak a korlátlan hadviselésre. És szent meggyőződésük, hogy így, ebben a formában már az amerikaiak is benne vannak a buliban, hiszen mindezt a tűzszünet érdekében teszik, nem Ukrajna háborúban tartása miatt.

PestiSracok facebook image

Kijev könnyedén alkalmazkodott az új helyzethez, feltűnően szerények, már csak egy kis fegyvernyugvást szeretnének. Feltételeket sem szabnak, pedig korábban, amikor csak Vatikán és Magyarország pedzegette ugyanezt a nyugati világból, akkor olyanokat magyaráztak, hogy részükről benne vannak a fegyverszünetben, de csak azzal a feltétellel, ha az oroszok kivonulnak Ukrajna területéről, illetve bilincsbe verve Kijevbe szállítják tárgyalásra az orosz katonai és politikai vezetést. Most semmi ilyesmit nem követel Zelenszkij, pusztán annyit, hogy ha Moszkva megszegné a tűzszünetet, vagy nem hosszabbítana automatikusan, akkor még több szankciót vessenek ki rájuk, továbbá támogassa a világ annyira Ukrajnát, hogy megnyerhesse a háborút. Ha már az oroszok ennyire kezelhetetlenek.

Ukrajna részéről ez hideg politikai racionalitás, hiszen változó, egyre inkább békepárti környezetben tartanak ki ügyesen, de egyúttal kétségbeesett kapaszkodás az álmaikba. Mert ez a háború nem nyerhető meg az amerikaiak nélkül, nekik meg nagyon nem akaródzik megnyitni a vérbankot. Akkor sem, ha éppen tűzszünetnek nevezik a háborút. Nincsenek könnyű helyzetben.

Nem úgy, mint a hajlandók koalíciója, akiknek a geopolitikai szentimentalizmusból sem kell így semmit feladniuk. Most a tűzszünet mellett fognak kitartani addig, amíg csak szükséges. Az eszközök pedig ugyanazok, mint amikor az ukrán győzelem mellett tartottak ki a legvégsőkig, onnan nem hátráltak egy tapodtat sem.

Vagyis ugyanazt a célt szeretnék ugyanazokkal az eszközökkel elérni, csak most a siker érdekében máshogy nevezik a célt. Ez a Nagy Terv, ennyiben merül ki az, amit a viccbeli francia elnöknek, a viccbeli brit miniszterelnöknek, a viccbeli német kancellárnak és a lengyel haverjuknak sikerült összerakni.

Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a nyugati infantilisek kántáló- és dobolókörét kicsit kiigazították. Eltűntek a disszonáns hangok, átálltak a washingtoni hangnemre. "Ukrajnának feltétel nélkül győznie kell" helyett "Ukrajnának feltétel nélküli tűzszünet kell". Ehhez pedig még több fegyvert és még több szankciót eszközölnek, hogy a végén Kijev teljes pompájában, érintetlen határokkal ott álljon a NATO-ban és az EU-ban, mint a nyugati világ legkeletibb bástyája. Mintha nem emiatt tört volna ki a háború.

Milyen szerencse, hogy Washingtonban és Moszkvában tök hülye mindenki, hogy ezt simán beveszik. Vagy nem.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.