Összefüggések
Ahogy elnézem Szamuely Tiborról ezt a képet 1919-ből, amint egy gépkocsin állva, ordítva szónokol a tömegnek fenyegetően, zsebre dugott kézzel, egyenruhában, simléderes Lenin sapkában a vörös diktatúra idején, két dolog is eszembe jut, ami Magyarországot majdnem a katasztrófába sodorta. Az egyik, hogy egy hataloméhes, hazaellenes, kommunista, internacionalista csoport, Károlyi Mihály, Kun Béla, Szamuely Tibor és társai vezetésével nem az ország védelmével foglalkoztak, hanem a belső leszámolással, a szovjet mintájú Tanácsköztársaság megteremtésével.
Talán a gépkocsiról Győrött, az áprilisi húsvéti népgyűlésen szónokolhatott Szamuely Tibor, ami megmutatta a lenini vörös uralom igazi arcát: ,,...A hatalom a kezünkben van...A hatalmat ki kell használnunk...Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani...Az ilyennek be kell harapni a torkába...A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különös áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommünvilághoz elvezet minket."
Ez az igaz bolsi beszéd. Egy messianisztikus őrült beszéde, ami elvezetett a mértéktelen trianoni békediktátum megvalósításához- a Történelmi Magyarország területének kétharmada elvesztéséhez és a lakosság egyharmaddal való csökkentéséhez-, és a 133 nap, több mint ötszázötven ártatlan áldozat kivégzéséhez. Szent István Magyarországa egy rövid ideig a romboló, fosztogató kommunisták rémuralma alá került, hataloméhes felelőtlenségük hihetetlen károkat okozott az országnak.
A másik dolog, ami eszembe jutott a gépkocsiról szónokló Lenin fiú, Szamuely Tibor kapcsán, az százöt évvel később játszódik, 2024 májusában. Szintén egy fotót nézek, amint egy magát messiásnak hinni akaró figura, úgynevezett Magyar Péter szintén ordítva, őrjöngve, káromkodva szónokol éppen Putnok városában (fenti videó), de egy platós kocsin állva és karját fenyegetően rázza a templomból kijövő hívek felé. A hangfelvételek és a szemtanúk szerint is obszcén kifejezéseket üvöltözött Magyar Péter Putnokon egy templomi menetnek, s a frissen lett Tisza Párt politikusa még a szertartás közben is bekiabált a templomba:

"Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá!"
– üvöltötte Magyar Péter, és azután sem hagyta abba a kiabálást, miután a polgármestert követően már csak a hívek haladtak át a Tisza Párt támogatói között. S ezzel folytatta:
,,Mit mondott a plébános úr a templomban? Szégyelljék magukat! (...) Remélem újraszentelik majd ezt a templomot! Szégyelljék magukat!”
Az is tény, hogy Magyar Péter még a szertartás közben is mikrofonnal a kezében, hangosítással kiáltozta be a templomba: „Gyere ki!”. Agresszivitása mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, most már nemcsak a felesége előtt.

Az összefüggések egyértelműek a két politikusnak vélt személy között. Ideológiai nézeteltéréseiket nem vitával, a szó erejével akarták, akarják tisztázni, hanem az erőszakkal. Különbség csak annyi, hogy míg Szamuely Tibor, a Tanácsköztársaság népbiztosa a hatalom birtokában már a terrorról, a megtorlásról, a vérről, az akasztásról, a torokba harapásról, a leszámolásról beszélt, amit fegyvereseivel, a vörös katonákkal, a Lenin fiúkkal végre is hajtott, addig Magyar Péter,- aki nincs még hatalomban- üvöltve fenyegetőzik országjárása során, hogy a mai nemzeti politikusok s követőik, újságírók mind börtönbe fognak kerülni teljes vagyonelkobzással. A Tisza Párt elnöke vért, öldöklést, megsemmisítést még nem említ, de minden elképzelhető egy minden erkölcsi gátlást felrúgó, a parlamentáris demokrácia alapszabályát semmibe vevő embertől, ha politikai hatalmat kapna.
De Magyar népbiztos elvtárs követői is az erőszak rabjaivá váltak. A Magyar Nemzetben Csépányi Balázs figyelt fel arra, hogy mit is mondott Aranyosi Péter Gulyás Márton vendégeként a Partizán műsorában. A közismerten Orbán-gyűlölő humorista a kormányellenes megmondóemberek egyik jellemző alakja. Fő mondanivalója az volt, hogy a kormány milyen rossz és egyébként is Orbán takarodjon a közéletből. Csépányi szerint az összeszorított foggal vicceskedő humorista elmesélt egy történetet az édesanyjáról, aki régebben egyszer Egerben egy rendezvényen véletlenül összefutott Orbán Viktorral. Aranyosi azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy mindig beszélik az édesanyjával, hogy milyen kár, hogy pont akkor nem volt nála a robbanómellénye, milyen jót tettek volna az országnak. Aranyosi Orbán-gyűlölete már odáig fajult, hogy még a saját anyját is felrobbantaná egy öngyilkos merényletben. És itt még nem volt vége a beszélgetésnek. A humorista elmesélte azt is, hogy Ruszin-Szendi Romulusznak írt egy SMS-t, amelyben gratulált neki, hogy belépett a Tisza Pártba, mert végre lesz valaki, aki tud majd sortüzet vezérelni.
Ehhez csak gratulálni lehet. A gyűlölet gyártók mindig is ilyenek voltak létezésük óta, mint például Nagy-Bandó András és Farkasházy Tivadar humoristák. Ők csak a vidékieken, a keresztényeken, s a magyarnak vallókon tudnak nevetgélni. Kollár Kinga tiszás európai parlamenti képviselőn, aki szégyelli, hogy magyar, nem gyártanak viccet. A baj csak az, hogy az, amit kimondanak: -sortűz a nekik nem tetszőknek, öngyilkos merényletben felrobbantani Orbán Viktort, börtönjárat az Orbán-kormánynak- azt komolyan is gondolják s végre is hajtanák. Végül is mi a hasonló, a közös a két ámokfutónál, Szamuelynél, Magyarnál és a társaiknál? Mindketten szeretnek magaslatokról, lenézően, félelem keltő üzeneteket megfogalmazni, legyen az autón állva, platós kocsiról, emelvényről, netán páncélvonatról. Mindkettőjük arcáról lerí az átszellemültség, az ellentmondást nem tűrő fenyegetés. Szamuely küldetéstudatos bolsevista, anarchista és internacionalista volt. Gyilkolt szenvtelenül. A hazáját elárulta, kiszolgáltatta volna leninéknek, csak hogy a hatalomba maradhasson. Erre ideje már nem volt, megtette helyette Károlyi Mihály, Kun Béla, Pogány József és a többiek, akik a forradalmuk bukása után szaladgáltak a csehekhez, a szerbekhez, a franciákhoz, a románokhoz, hogy foglalják el még a megmaradt magyar területeket, hogy uralkodhassanak.
Itt jegyzem meg, hogy a bolsevista szovjet-orosz soha nem árulta volna el Oroszországot -később a Szovjetuniót-, mint a szintén baloldali eszméket valló magyarok. Vajon miért? A patkányforradalom hatalomba került birtokosai miért váltak hazaárulókká? Hosszú lenne vizsgálni ferdült, nárcisztikus személyiségüket. Talán nem voltak magyarok? Ezeket a kérdéseket máig feltesszük. Miért dolgozik Magyarország ellen ez a Magyar vezetéknevű politikai szélhámos, a hitszegő katonatiszt, Ruszin-Szendi Romulusz, vagy miért tevékenykednek a hazájuk ellen Cseh Katalinék, Donáth Annáék, Dobrev Kláráék, Molnár Csabáék, Szabó Tímeáék, Vadai Ágnesék és sokan mások? Lehet, hogy ez a marxista, globalista, woke-féle őrület, ideológia tette őket magyar gyűlölőkké, magyar tagadókká? Szamuelyéket, Jászi Oszkárékat, Lukács Györgyéket, Korvin-Kleinéket, Kunfi Zsigmondékat a szabadkőműves Galilei-kör, a marxista ideológia tette őket ilyenné?

Mai eszmei követőik most nem a lenini, sztálini Moszkvától várják az utasítást, hanem a globalista Brüsszeltől, újabban Kijevtől. A szövetséget is onnan várják, az ukránoktól, pénzügyi támogatást Brüsszeltől. A balliberális pártok és a Tiszás -ukrán barátság egyenlőre csak gazdasági fenyegetőzésből és kémtevékenységben merült ki, de a gyűlölet, a hazaárulás elvezethet a legrosszabbhoz is...
Az elmúlt több mint száz év magyar kommunistáinak, egyáltalán a balliberális eszmét vallók politikai tevékenysége nem volt dicsőséges. Sőt súlyos veszteséget, visszavonhatatlan kárt okoztak Magyarországnak. Politikusai közül egyet sem lehetne példaképnek tekinteni. A történelem szemétdombjára kerültek. Ezek az emberek nem egységes nemzetben gondolkodtak, miután a határainkon túl élő magyarokat idegen állampolgároknak tartották, románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, horvátoknak, ukránoknak. Megtagadták a trianoni határainkon kivül rekedt magyarjainkat. Ez máig így van. Mindent elmond Magyar Péter megjegyzése a Nagyváradra tartó túrája közben. Miszerint Erdély román föld. Fenyegetéseit Nagyváradon is folytatta. Az erdélyi magyaroknak üvöltve azt üzente, hogy csak őt lehet imádni, nincs más választás és meg is fenyegette az RMDSZ-t, hogy majd kapnak tőle alaposan, ha nem húzzák meg magukat és nem állnak be mögé a sorba.
A kérdés az, hogy meddig van erő a több mint ezer év óta tartó magyar államalkotó, államfenntartó képességben, hogy a hazaárulásokat, megcsalatásunkat, átveréseket, szuverenitásunk feladását újra és újra semlegesítse, nemzetünk fennmaradását újra helyre hozza. Károlyiék 1918-as ,,őszirózsás forradalmának" történelmi bűneit, Kun Béláék Tanácsköztársaságának pusztításaihoz is két és fél évtized kellett, hogy rendbe tegyék Horthy Miklós kormányzósága alatt a jobboldali, keresztény kormányok vezetői, mint például Teleki Pál, Bethlen István és Klebelsberg Kunó. Gazdaságilag, politikailag, kulturálisan ezek az emberek állították talpra Magyarországot. A világhatalmi érdekek, a nagyhatalmi összeütközést ezt a próbálkozást is elsöpörték. A második világháború után a Rákosi-és Kádár kommunista ámokfutásának negyven évig tartó gazdasági, kulturális, identitás pusztító tevékenységének enyhítésére, semlegesítésére a rendszerváltó jobboldali kormányok minden erőfeszítésére szükség volt, hogy jobb helyzetet teremtsen Magyarországon a magyar polgárok számára. Ezt tették Antall József, Boross Péter, Orbán Viktor miniszterelnökök és politikusai. De 1990 után, amikor balliberális kormányok, az MSZP, SZDSZ kerültek hatalomba - Horn Gyula 1994-1998, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon miniszterelnökök 2002-2010-, akkor az addig megteremtett értékeket, stratégiai ágazatokat áron alul eladták külföldieknek, visszafizethetetlen kölcsönöket vettek fel az IMF-től és kiszolgáltatták az országot a nemzetközi pénzpiacnak, idegen érdekeknek.
Tehát meddig van nemzeti erő, mennyi van még tartalékban, amely a csőd széléről vissza hozza az országot? Ez itt a kérdés. A Fidesz-KDNP kétharmados kormánya most egy össztűz alatt álló ország függetlenségét, nemzetállamiságát próbálja megvédeni egy túlhatalomra törekvő Egyesült Európa ellen. Újra nemzeti identitásunk forog veszélyben!Évtizedekig szovjet katonai megszállás alatt voltunk, Moszkva elvtársai uralkodtak rajtunk. Ideológiájuk megbukott. A rendszerváltás után 35 évvel a szabad Magyarország felett, a pénzügyi háttérhatalom által irányított Brüsszel szeretné átvenni az irányítást. Ezeket az összefüggéseket kellene végre mindannyiunknak felismerni. Döntsön ismét a józan ész, ami veszélyhelyzetben mindig is megvolt a magyarokban. Ezeket a mindig és mindig jelentkező garázdákat ne engedjük a hatalom közelébe jutni.
Vezető kép: Fortepan: ÉV 1919 KÉPSZÁM 295976 FOTÓ ADOMÁNYOZÓ Kieselbach Galéria