A magyar szép

A Gyurcsány-korszak gazdasági csőd felé vezető utolsó éveiben, akkor így fogalmaztam: „...az átvert, tudatilag manipulált nemzet, padlóra küldött oktatás és egészségügy, lerongyosított, elszegényített ország, a másság mindenhatóságát hirdető, egymásra uszító, etnikai gyűlöletet gerjesztő baloldali média, szétzilált társadalom, gazdasági és morális válság, felbomlás felé haladó állam- a szocialisták és szabaddemokraták uralma következményeként így jellemezhető hazánk állapota."

Ismét aktuálissá vált 2025-ben, hogy beszéljünk arról: Mi a magyar?, és értékeljük, hogy jelenleg a Magyarországot támadók kereszttűzében miért fontos az összefogás, mivel ismét létünket fenyegeti a veszély. Nem beszélve a gyűlölettel teli, elbutított honfitársainkra, akik ezt a veszélyt nem érzékelik, hogy a mélyállamból irányított szolgalelkűek, quislingek ígérgetésekkel, hazugságokkal félrevezetik az embereket.

Nehogy azt higgyük, hogy ez egy különleges valami, hogy napjainkban belülről és kívülről ismét fel akarják számolni országunk függetlenségét. Ez évszázadokra nyúlik vissza. Csak említeném Zrínyi Miklós költő, nagy hadvezér röpiratát a Török áfium ellen való orvosság címmel. Zrínyi utolsó nagy művében azt taglalja, ami aztán Ne bántsd a magyart! címmel jelenik meg, hogy miért nem segít senki a magyaroknak a török kiűzésében. Egy ország sem fog csupán jóindulatból segédkezet nyújtani.... Ha mégis kapnánk idegen segítséget, akkor az azzal járna, hogy az irányítás már nem a magyarok kezében lenne. A belföldi viszonyokat rossznak találja a költő, ezért tettekre akarja késztetni a magyarságot a hódítók elleni harcra. A belviszályok helyetti összefogást nevezi elsődleges célnak. Ez minden költőnknél, politikusunknál visszatérő gondolat. De említsem csak Berzsenyi Dánielt, a XVIII. század végi nagy költőnket. A hazafias ódát, a Magyarokhoz(I.), nemzetféltésből, a nemzet megmentéséért írta. Érdemes néhány verssort idézni A magyarokhoz (I.) ódájából:

A reformkor hajnalán Berzsenyi is a legnagyobb bajnak a széthúzást, egymás elpusztítását látja. Nem véletlen, hogy írástudóink keresték a magyar jellem legfőbb vonásait, egyáltalán azt, hogy Mi a magyar? Szekfű Gyula ezzel a címmel jelentette meg 1939-ben, a második világháború előestéjén a könyvét. Akkor tizenhárman vállalkoztak a válaszra, nem akárkik, mint Babits Mihály költő, Ravasz László református prédikátor, Kodály Zoltán... Érdekes módon Szekfű Gyula történész társát Hóman Bálintot idézi:

Tűpontos e jellemzés. A magyarok szabadságszeretők, vitézek és körmönfontan politizálók. Erre szükség is volt a II. világháborúban, ahol Magyarország 1944. március 19.-ig a béke szigete volt, ide menekültek az üldözöttek – zsidók, lengyelek... Az élet fintora, a magyar sors kegyetlensége rámutat e két nagyszerű történész páros ( az ötkötetes Magyar történet szerzői) útja kettéválásához: Szekfű Gyula 1945 után Moszkvában nagykövet lett, Hóman Bálint a Horthy korszak nagyhatású vallás és közoktatásügyi minisztere pedig a koncepciós népbírósági ítélettel a váci börtönbe került, ahol méltatlan körülmények között halt meg.

De visszatérve Hóman magyarság jellemzésére, a szabadságszeretőkre, a vitézekre, a körmönfont politizálókra. Egy másik oldal, a magyarokat lenéző, gyűlölködő, belpesti, nagyvárosi magyarok, közben néhány évtizeddel később így látják a magyart, mint Spiró György, aki mindenen túllépett, amikor megírta a Jönnek című versét:

Egy tűnet ez a jellemzés, mint a bőgatya, a fütyölős pálinka, a gulyásleves... Egy vád, miszerint a magyar csak ennyire képes. Mintha Magyarország kulturális értékeit ők teremtették volna meg. Hál' Isten, akik ezt gondolják, innen is onnan is, azok kevesen vannak. Voltaképpen szóra sem érdemes, de nagyon kártékony. Erre mondja Nemeskürty István ezerszáz éves államiságunkról a Mi, magyarok könyvében:

A Jönnek vers 1985-ben íródott a balliberális Spirótól, akkor, amikor Lakiteleken a formálódó MDF – Lezsák Sándor, Csurka István, Für Lajos, Fekete Gyula, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Kiss Gy. Csaba, Bíró Zoltán és sokan mások – a nemzeti összefogást sürgette, a magyar identitás megtartását, és latolgatták a magyarság esélyeit a kommunista diktatúrában. Ekkor fogalmazza meg Csurka István a kádári diktatúra szorításában, hogy

Amikor ezek a gondolatok forronganak Csurkában és elmegy a Monori találkozóra 1985-ben, amit a Szabad Kezdeményezések Hálózata (a későbbi SZDSZ) rendezett Konrád György, Kis János, Pető Íván..., Nos akkor kiéleződött a magyarság sorskérdéseiben az urbánus és népiek közötti vita. Akkor Csurkáékat, Csoóriékat hátba szúrták, és kiderült, hogy szó sem lehet a magyarság ügyének közös rendezéséről. Ez végleg bebizonyosodott a rendszerváltás után eltelt 35 évben. Nem véletlen, hogy aztán a népi-nemzeti gondolkodású magyarok több mint másfél százan 1987-ben Lakiteleken nyilatkozatot tettek közzé, amiben kifejezták:

Ez méltó válasz volt Spiróék, Konrádék szarból felbukkanó magyarjaira, akik aztán még jobban elmélyítették a magyarság identitástudatának problémáit. A népi-urbánus vita nem maradt abba, folytatódott, csak azzal a különbséggel, hogy megmaradásunk, fennmaradásunk vagy elpusztulásunk lett a tét.

Tudatos volt tehát, hogy a már akkor nemzeti, jobboldali Magyar Hírlapban, 2008-2009-ben szükségét éreztük jónéhányan, hogy újra megfogalmazzuk magyarságunkat. Az idegen szép – ezt a rendszerváltás után egy eléggé körülhatárolt érdekcsoport lopta be a köztudatba, aminek elfogadása aztán a Tégy a gyűlölet ellen!-mozgalommal kötelező érvényű lett. A kis eszdéeszes csalók, megtévesztők a Szent István Imre herceghez írott intelmeit is kiforgatták: az idegenek befogadása az országunkba nem azt jelentette az államalapító királyunk számára, hogy az idegennek ne kellett volna betartania a magyar törvényeket, vagy ne kellett volna tisztelniük a magyar hagyományokat.

Sokan nem értettük, hogy miért szép az idegen. Lehet, hogy már akkor készítették elő az illegális migránsok befogadását? Mindenesetre a többség úgy látta a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-korszakban is, hogy a magyar szép. A magyar táj, az élő magyar néphagyományok, a magyar zene, a magyar irodalom alkotói, történelmi hőseink szépek. És akkor? Legalább magunknak tetszünk! Andrásfalvy Bertalan, az első szabadon választott kormány kulturális minisztere említette, hogy a magyar a világ legegységesebb nyelve, mintegy tizenöt millióan értik, beszélik. Európában a magyar nyelv változott az elmúlt fél évezred során a legkevesebbet. Most éppen azt akarják „eladni" a társadalomnak Spiró Györgyék, Kornis Mihályék (a „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket" szerzője, fő műve) és szellemi rokonaik, hogy a fiatalok azért nem olvasnak, mert nem értik Jókai Mór nyelvezetét, így a magyar klasszikusokat át kell írni, át kell ültetni mai nyelvre. E szándék – ami máig tart – a nemzet elleni merénylet, mert ki akarja lúgozni a múltat, üressé akarja tenni a magyar műveltséget, az emlékezetet. Egyébként Tóth Krisztina költőnő (főnéni!!!!) még a kötelező olvasmányok sorából is kiemelné Jókait.

Talán ezért is A magyar szép tizenhat évvel ezelőtti publicisztikai sorozatnak néhány meghatározott gondolatát érdemes visszaidézni. Olvasás közben számítsuk bele azt is, hogy már túl vagyunk a döbbenetes, 2006. október 23-ai gyurcsányi rendőrterrorján. Alexa Károly író 1956, újrajátszva esszéjében ezt írja:

Amiről akkor Alexa álmodozott, hogy a nemzethez kell fordulni, az ma valósággá vált. Sorsdöntő kérdésekben a nemzeti kormány rendre a nemzetéhez fordul. Bayer Zsolt az önfeladás stációiról elmélkedett akkor, amikor Sólyom László köztársasági elnököt kitiltották Szlovákiából a révkomáromi Szent István szobor avatása kapcsán. Akkor egy Orosz József nevű hírhedten magyargyűlölő újságíró felhívott egy felvidéki magyar értelmiségit, s kifejtette neki – és itt gurult be Bayer –, hogy

Majd summázott Orosz:

Vagyis itt az idő – írja Bayer Zsolt, hogy feladjuk az ezerszáz esztendős történelmünket, mert ettől lesz béke az Európai Unióban. Aztán így folytatja:

Ahogyan Trianon nagyhatalmi bajkeverői máig hazudnak nekünk, rólunk. Bíró Zoltán, az MDF első elnöke így látja a Közizlés és megmaradás opuszában:

Ez a cél. Ezt teszik Magyar Péterék vagy Dobrev Kláráék. Hazugságaikkal bizonytalanná akarják tenni önismeretében a magyarságot. Czakó Gábor író kérdéseket tesz fel a Válság a válságban írásában 2009-ben:

Ezt döntsék el a ma élők. Építjük 2025-ben Isten Országát? Építjük Magyarországot? Vagy legalább is megpróbáljuk az egyre erősödő szél ellenében? Szentesi Zöldi László újságíró barátom, akkor a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese így látta:

Milyen igaza van Lacinak? De valahogy nem akarják engedni, hogy intézzük mi a sorsunkat. Ezért is meg kell harcolnunk. Azóta elhunyt Szentmihályi Szabó Péter barátom, akit neoliberális, neobolsevista gyűlölet képviselői hajszoltak a halálba, nos neki minden szavát elhiszem. Akkor így látta szeretett Magyarországát:

Péter valamit megérzett. Vagyis azt, hogyha nem védjük meg, nem folytatjuk a Szent István-i eszmét, a keresztény és magyar keresztényszociális megújulást nem támogatjuk, akkor a belföldi martalócok és a külföldi pénzügyi háttérhatalmak kezébe kerül az ország. Temesi Ferenc, később Kossuth-díjas író a következőket írta A magyar szép magyarázatára:

Igen szolgálat és kötelesség. Szerelem, szeretet egy faj iránt, a magyarság iránt. A magyar az árulókat történelme folyamán mindig kiveti, kiköpi magából. Bármennyit fizetnek érte, végül is nem kifizetendő.

Vezetőkép: Facebook