Betegségügy
Az egészségügy kérdése egyidős az emberiséggel, és a fogalom konceptualizálása óta fantasztikus ellenzéki politikai alapanyag, hiszen mindenki tudja, hogy az az egészségügyi rendszer működik „jól”, ahol ha valaki betegen megy be, egészségesen jön ki. Eddig a pontig Kulja András is eljutott, ahogy mi, átlag laikusok is. Kérdés, hogy melyikünk járt hosszú évekig orvosi egyetemre. Szakpolitikai demagógia, avagy hogyan legyél liberális demokrata populista.
Kulja András nem egy magasan képzett orvos, ezt ő maga is elismeri. A szakmai közeg meg azt mondja róla, hogy kifejezetten képzetlen. Bárhol is legyen az igazság ebben a vitában, egy valami biztos: a doktor úr a szakma általános helyzetéről jórészt az ellenzéki sajtóból tájékozódott. Ez olyan, mintha Ön, Kedves Olvasó a szuper tapadásmentes serpenyő előnyeiről személyesen Horst Fuchstól szerezne be információkat: kiválóan hangzik, csak a tények nem állják ki a valóság próbáját.
Persze kézenfekvő lenne arról írni és beszélni (Kulja meg is tette), hogy mi a rossz az egészségügyben, de az ilyen könnyített pályán való bukfencezés előjogát meghagyjuk Karácsony Gergelynek.
Merthogy a valóság az, hogy a magyar orvosok több mint 90 százaléka nem tervezi, hogy elhagyja az országot. Ez élesen szembemegy azzal az évek óta sulykolt közvélekedéssel, miszerint a fiatal orvosok tömegesen hagyják el a magyar ellátórendszert. A Századvég kutatása alapján a külföldre távozást tervezők aránya alig 6 százalék – ez messze nem rendszerszintű elvándorlás, hanem egy szűk, mobilis réteg döntése. És a belföldi magánszektor sem vonzó alternatíva mindenki számára: az állami rendszer kiszámíthatósága és szakmai súlya sokak szerint többet nyom a latban.
Tény: az egészségügyi dolgozók jelentős része elégedett jelenlegi bérével. Különösen igaz ez a háziorvosokra, szakorvosokra és intézményvezetőkre, ahol az elégedettségi arány eléri a 75–80 százalékot. Ez nem történhetett volna meg a 2021-ben elindított, több lépcsőből álló béremelési hullám nélkül, amely végre kézzelfogható eredményeket produkál. A legtöbb egészségügyi dolgozó szerint egy 20–35 százalékos bérkorrekció már elégséges lenne – és senki sem követel irreálisan magas, 100 százalék feletti fizetésemelést.
Érdemes megemlíteni, hogy a közvélemény még mindig túlzottan aggódik a bérezés miatt, miközben az érintettek már jóval elégedettebbek. Ez az ellentmondás világosan mutatja: az egészségügyről alkotott társadalmi kép nem mindig a valóságból, sokkal inkább a sajtó által közvetített – gyakran múltból örökölt – félelmekből táplálkozik.
A várólisták kérdése szintén gyakori kritikai pont, és nem alaptalanul. A válaszadók 28 százaléka tartja túl hosszúnak a várakozási időt, és 22 százalék a járóbeteg-ellátás gyorsaságával elégedetlen. Ugyanakkor az Eurostat 2022-es adatai szerint Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el e tekintetben – olyan országokat előzve meg, mint Svédország, Görögország vagy Finnország. A hazai ellátás elérhetősége tehát nem rosszabb, mint sok európai uniós tagállamban – sőt, számos országban jóval súlyosabb gondot jelent a hozzáférhetetlenség.
Szóval a társadalmi megítélésben tapasztalható negatív kép sokszor inkább történelmi beidegződés, mintsem valós tapasztalatokon alapuló vélemény. Kulja ezt próbálta meglovagolni, és még ez sem sikerült.
Tehát fontoljuk meg: ha a hitelesnek vélt pontokon ekkorát hazudnak, mi lehet az alapjárat?
