Pesti Srácok

Nem kell tangában vonaglanom az Andrássy úton, tehát szabad vagyok

Nem kell tangában vonaglanom az Andrássy úton, tehát szabad vagyok
Fotó: AFP

Láttuk a bécsi Pride-ot. Sajnos. De szerencsére, csak felvételeken. És azon gondolkoztam közben, hogy egyesek szerint ebben merül ki a szabadság. Sőt, ez maga a szabadság. Szóval beszélgessünk egy kicsit róla, hogy mi is az valójában. Vagy legalábbis arról, hogy mi biztosan nem az: például tutira nem az, amikor emberek kamion platóján vonaglanak bugyogóban, meg láncon vezetik egymást kutyaruhában, ráadásul fényes nappal, a gyerekek szeme láttára. Az viszont már közelebb áll a szabadsághoz, amikor az ember eldöntheti, hogy akarja-e ezt látni, vagy ennek teret engedni. Az meg még közelebb van a szabadsághoz, amikor valakire nem kényszeríthetik rá azt, amire nemet mondott. Az ilyen fajta szabadság pedig cseppet sem maradi vagy unalmas, még ha a nőnek öltözött kutyaférfiak annak is tartják.

De kezdjük talán azzal, hogy egyesek szerint Bécs a legélhetőbb város a világon. Most épp azért, mert ott (is) lehetett Pride. Bár zárójelben jegyezzük meg, hogy aki ott él, ott kell megoldania a lakhatását, állnia reggeli dugóban, orvoshoz menni, dolgozni napi szinten, az nem fog ilyen dübörgő kijelentéseket tenni, hogy a “legélhetőbb”. Ő simán csak él benne, és ilyenkor már a Pride akár bosszantó is lehet. Mint egy hídfoglalás csúcsidőben. Zárójel bezárva.

De most a Pride miatt főleg nagyon szabad és élhető Bécs. És nagyon szabad a Nyugat. Egyesek szerint legalábbis. Mármint nekik, nem azoknak a családoknak, akik nem akarják, hogy a gyerekeik ezt lássák. Ezek a családok nem számítanak. Közben mi pedig itt a mucsai Magyarországon elképesztően maradiak vagyunk, unalmasak, “party pooperek”, és főleg be vagyunk gyepesedve. Állítólag. Mert mi jobban szeretünk nádfedeles házak tornácán borozni, meg a gyerekeinkkel kirándulni. Hát így áll a dolog.

Szerintem meg más a helyzet. A Nyugat most éppen egy szivárványos máz alatt rohadó rendszer, ahol az egyén nem szabad, hanem programozott (ideológia)fogyasztó, egy robot, aki azt hiszi, hogy döntéseket hoz, miközben valójában általa ismeretlen emberek narratívái (propagandái) között sodródik, olyanok között, akik azt mondják, hogy a szabadság a Pride. Ott a szabadság nem választás, hanem kötelező ünneplés (ahogy a kommunizmusban). Ott a szabadság performansz, nem a valóság. Ezt onnan lehet tudni, hogy érezzük: az ember nem kutya, a férfi nem nő, és a Pride meg nem olyasvalami, amire büszkének kellene lenni. Ennek az ösztönünknek, ami ezt súgja nekünk, talán hihetünk.

PestiSracok facebook image

Mi, magyarok ennél amúgy is sokkal komolyabbak vagyunk. Mert a történelmünkből jól tudjuk, hogy a szabadság nem buli (bocsi ByeAlex), hanem valami egészen komoly dolog, néha áldozattal jár, néha meg kell harcolnunk érte, néha a vérünkbe kerül, és egy olyan örök érték, amit nem lehet félvállról venni. És ez nem azt jelenti, hogy mi nem tudunk nevetni, hogy nem örülünk annak, hogy egyesek megélhetik az őrületüket, hanem azt, hogy mi érezzük a szabadság súlyát, értelmét, értékét, és az elnyomásét is. Mi tudjuk a legjobban, hogy mit jelent gyászolni egy országot, félteni egy gyermeket, gondozni egy nemzetet, ebben a nemzetben őrizni egy múltat, és ezáltal pedig felelősségteljesen alakítani egy jövőt, amelyet amúgy mások már rég kiárusítottak az identitáspiacon.

A magyar ember arcán ott a ránc, a lelke pedig általában robbanásveszélyes. Mert tudjuk, hogy mi forog kockán.

A szabadság az, amikor nem tagadod meg az ezzel járó fájdalmat, nem kendőzöd el az aggodalmat, hanem hordozod, mert ennek van értelme. Igazából csak ennek. Mert a jövő számít. Meg akarsz maradni. És bármennyire is furcsa egyeseknek, vannak dolgok, amelyek fontosabbak a látványnál.

A szabadság nem ott kezdődik, hogy mindent lehet. Hanem ott, hogy valamiről eldönthetjük, hogy akarjuk-e. Legyen az a Steiner Kristóf segge az Andrássyn, vagy Ukrajna EU-s csatlakozása. Megtehetjük, hogy átgondoljuk, hogy mérlegeljük, hogy kell-e nekünk ez, és véleményt mondhatunk róla. És főleg az a szabadság, amikor érvényesíteni is tudjuk ezen véleményünket.

A vonaglók soha nem fogják megérteni a magyarok lelkét, ezért sikertelenek. Nem tudják, nem értik, hogy a magyar nem azért tiltakozik ez ellen, mert gyűlöl – hanem mert mérlegel. Mert mérlegelhet. Bár sokszor nem mérlegelhetett, és főleg nem dönthetett. Érezzük, hogy minden döntés visszahat a közös világunkra, amiért ez a viszonylag kicsi nép ezer éve aggódik, és dolgozik is érte.

És mindezért amúgy soha nem vártunk vállveregetést, csak azt, hogy hagyjanak minket élni, békében. És miért is akartunk volna többet, hiszen aki valóban szabad, az nem követeli a világ szeretetét, figyelmét, lájkokat – hanem vállalja az egyedüllétet is, ha az igazságért kell ezt tennie. Ez is például a szabadság egyik ismertetőjele.

És talán a végére hagytam a legfontosabb dolgot: a szabad ember az, aki meg tudja különböztetni a jót a rossztól, és tud aszerint cselekedni, hogy mit tart helyesnek. És nem minden a vágy, kielégülés és korlátlan önkifejezés kérdése.

Utolsó utáni gondolatként pedig jegyezzük meg: Sodoma népe nem azért lett ítélet tárgya, mert más volt – hanem mert nem ismert mértéket. Mert a szabadságot szabadossággá, a vágyat követeléssé, a másikat eszközzé tette.

Az a szabadság, hogy mi máshogy is dönthetünk. És máshogy is döntünk.

Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Kicsoda Veszprémi Jimmi, aki az energolosoknak is dolgozott egy bűnbánó pentító vallomása szerint? (videó)

Az alvilág titkai 2025 április 6.
Elfogta a rendőrség Veszprémi Jimmit, valamint három másik olyan gyanúsítottat, akik összefüggésbe hozhatók a '90-es évek leszámolásos, valamint olajos ügyeivel. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói nem adják fel, az el nem évült ügyekben folyamatosan kutatják a bizonyítékokat. A történtek alapján kimondható: az elmúlt hónapokban újabb bizonyítékok kerültek elő a leszámolásos maffiaügyekben. Vélhetően újabb pentítók szólalhattak meg. Kicsoda Veszprémi Jimmi, akire már 2000-ben rávallott egy maffiózó?

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)