Van aki orvosi diplomával is áldoktor, viszont legalább nem álbeteg
Takács Péter és Kulja András vitája.
K. András “szakpolitikai vitázott” illetve M. Péterrel közösen bementek kellemetlenkedni egy egészségügyi intézménybe. K. Andrásról bizonyos helyeken azt hiszik, hogy ért valamihez. És ez akár így is lehet, nem kell szikrázó politikai elmének lenni ahhoz, hogy valaki apróbb műtéteket el tudjon végezni önállóan, és ilyesmire a szóban forgó személyt elvileg a diplomája képesíti.
Az orvosképzés egy jó hatásfokú képzés volt régebben, jelen állásáról nincs tudomásom, de Cs. Katalin és K. András megtekintése után elkezdtek kétségeim támadni. Az orvosi egyetem elvégzése elvileg garantálja, hogy az illető a legkomplexebb emberi feladatok egyikét, a közvetlen életmentéstől, az elsődleges diagnózis felállításától kezdve, a beteg életben tartásán keresztül a gyógyítás megkezdésén át egészen a felépülésig tartó orvosi munkát képes átlátni és alapszinten elvégezni. Az orvoskodás az egyetem után szakosodás és élethossziglani tanulás is. És persze önreflexivitás, a saját képességek és korlátok ismerete, illetve részvét és segíteni akarás a szenvedők irányába.
Sokaknak van egy olyan illúziója, hogy érti az egészségügy működését. Hát ezeknek csak azt jegyezném meg, hogy az egészségügy Magyarország legkomplexebb társadalmi alrendszere, több tudást és készséget használ és épít be újakat a korábbiak közé napi szinten, mint bármelyik másik, még magával a teljes termelő gazdasággal összehasonlítva is. Sok száz elkülönülő orvosi, szakdolgozói és mérnöki, technikusi szakma egyidejű és közös működését jelenti, amelyet kutató szakmák százai, ezrei támogatnak. Naponta sok tízezres nagyságrendben hoznak benne életről és halálról, szenvedésről és gyógyulásról szóló döntéseket.
Padló
A szolgáltatásait ráadásul olyan európai gazdasági környezetben nyújtja, amelyben az egészségügyi szolgáltatások és eszközök durván túl vannak árazva, sok esetben az amerikai és a német felsőközéposztály teherviselő képességéhez vannak igazítva. Ez eleve hatalmas gazdasági terhet ró minden kevésbé gazdag országra.
Ebben a hatalmas rendszerben rengeteg egyedi problémát lehet találni és rendszerszintű is van bőven. Ettől függetlenül az átlag magyar állampolgárnál a jelenleg élő kb. nyolc milliárd ember közül csak pár száz millió kap jobb ellátást, ha megbetegszik. A világ országainak jelentős részében értelemszerűen a felső 1 százalék, de még a bezzeg országokban is csak a lakosság egy része jut olyan egészségügyhöz, amelynek az általános kimenetei sokkal jobbak, mint a miénké. Ennek a szociológiája túlmutat bármely újságcikk terjedelmén, de az ellenkező hiedelmekben az ellenzék rengeteg rosszindulata ugyanúgy benne van, mint a magyar egészségügyre a rendszerváltás után rátelepült és azon jól élősködő, mindig is a magyar egészségügy privatizációjára hajtó külföldi és belföldi érdekcsoportok nyomulása.
A Gyurcsány kormány idején az egészségügy volt az ország utolsó ellopható vagyoneleme, hála Istennek már nem voltak elég erősek hozzá, hogy a privatizációját megcsinálják. A Fideszben is fel-fel bukkantak ilyen törekvések, de ezeket a jobboldal gyorsan és sikeresen leverte a saját berkein belül. Sose felejtsük, mennyi kárt okozott az egészségügy elleni hangulatkeltés, amely egyébként sikeres, ennek esett áldozatul például az orvos-beteg, az ápoló-beteg közötti viszony az elmúlt évtizedekben, ami brutálisan rombolja ezen szakmák és a betegek hangulatát is. Az egészségügyi ellátás hiába szolgáltatás, valójában segítségnyújtás, ami pénzzel és fizetéssel ellentételezhetetlen, ha lélekkel csinálják. Az elmúlt évtizedekben azt tanították az embereknek, hogy szolgáltatást vesznek igénybe(amiért fizettek) és ezért rendszerszintűvé vált a hála és köszönet érzésének elmaradása. Itt nem a paraszolvenciáról beszélek, hanem a gesztusokról, amivel a beteg tartozik azoknak, akik tényleg gyógyították, ápolták és odafigyeltek rá. Az emberi érzések és gesztusok hálójának lerombolása tette az egészségügyet is a “mindenszarizmus” terepévé. A kormány csak fizethet az egészségügyi dolgozóknak, de szeretni őket és hálásnak lenni nekik csak az emberek tudnak a mindennapokban, azok akiken segítettek vagy megpróbáltak segíteni.
Az államtitkár és a K. András (saját hatáskörben megvontam tőle a “dr.”-t) “vitája” megmutatta, hogy nincs itt semmi új, egy az orvosi diplomájának meglétével visszaélő ember, akinek semmiféle átfogó képe nincs a saját szakmájának keretrendszereiről, bármiféle érdemi részletekről nem is beszélve, csak azt tudja előadni, hogy ő mennyire szereti a betegeket, meg az embereket, a területért felelős jobboldali szakpolitikus meg nyilván nem. És az kampányol ilyesmivel, akinek a pártja arra büszke, hogy 50 kórház felújítását fejlesztését akadályozta meg. Pazar.
De még nem értünk a rémálom végére, mert ezt még K. András és M. Péter meg is tudta fejelni.
A politikusok európai parlamenti képviselői státuszukra hivatkozva védőöltözet nélkül, utcai ruhában berontottak egy sebészeti, majd egy urológiai műtőbe, ezt követően a krónikus belgyógyászati osztályra. A szintén utcai ruhában velük tartó sajtós stábok forgatási engedéllyel nem rendelkeztek, az egyetem munkatársainak többszöri felszólítása ellenére is követték a képviselőket és több kamerával forgattak.
–írja a Szegedi Tudományegyetem közleménye. Történt mindez 2025. június 23-án amikor M. Péter és K. András európai parlamenti képviselők előzetes bejelentkezés nélkül, mintegy húszfős sajtós stábbal, a betegellátást és a betegbiztonságot veszélyeztetve megjelentek egy intézményben.
Az ember elgondolkozik rajta, vajon tudták-e egyáltalán, hogy a műtők üresek-e, műtenek-e bennük éppen? Szerintem ilyesmi nem is érdekelte őket. Ilyesmiről akkor hallottam utoljára, amikor a kínai kulturális forradalom idején a begőzölt diákok a műtőkbe is bementek azon sebészek után, akit aktuálisan agyon akartak verni. De ezek nem húsz éves agymosott és felhergelt kommunista diákok, hanem felnőttek és EP képviselőnek megválasztott politikusok. És ugyan egyelőre csak még fenyegetőznek, de teljesen nyilvánvaló, hogy semmiféle gátlásuk nincs és bármilyen határt készek áthágni.
Miféle ember az, aki egy egészségügyi intézménybe beront és ott elkezd rendezkedni? Ez a nyomorult már most mindenhatónak képzeli magát, gondolom élvezi, hogy az ilyen elmebetegekhez nem szokott egészségügyi dolgozók nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, mert azért ismerjük be, az átlagember, ha nincs éppen valami szintetikus cuccal beütve, azért másképp és némileg elviselhetőbben őrült. Nem tudom elfogadni, hogy ezek a zakkant alakok ilyen rendszerszerűen visszaélhetnek azzal, hogy ők zakkantak. Elég.
