Magyar Péter és lengyel útja - Tusk-on múlhat a külpolitikája?

Lengyelországba, vagy inkább Donald Tuskhoz vezetett az első külföldi útja Magyar Péternek, hogy ígérete szerint "helyreállítsa" a két nemzet közötti kapcsolatot. Ám nagyon úgy fest, a magyar miniszterelnöknek először is meg kell tanulnia, hogyan hozza haza az uniós forrásokat Brüsszelből. A lengyel kollégája pedig megmutatta, mekkora ára van ennek a lépésnek. Elemzés és elmélkedés arról, mi lesz a dolga Magyar Péternek, hogyan viszonyul hozzá a lengyel sajtó, és mégis mit keres ott a Telex.
Nemcsak, hogy Magyar Péter megérkezett első hivatalos útjára, de már túl van első külföldi sajtótájékoztatóján is Varsóban. Ígérete az, hogy „helyreállítja a lengyel–magyar kapcsolatokat Orbán után”, és felhagy a „katonai repcsizéssel” azáltal, hogy menetrend szerinti vonaton utazik többek között Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterrel, Orbán Anita külügyminiszterrel, valamint Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterrel.
Persze ezeken kívül van itt más is, ami miatt kormányfőként először Donald Tuskkal tárgyal.
Valahogy haza kell hoznia Magyar Péternek az uniós forrásokat Brüsszelből, ugyanis egyre nagyobb az olajválságból fakadó üzemanyaghiány veszélye, és annak egyre gyorsuló drágulása.
A lengyel miniszterelnök pedig egy valamit valóban megtett, amit megígért: több milliárd eurónyi visszatartott EU-s forrást vitt saját országába. Sajnos azt is tudjuk, hogy milyen áron: a szinte feltétel nélküli ukránpártiság, és a lengyel szuverenitás részleges feladása is hozzájárult a „sikeréhez”, és olybá’ tűnik, a magyar kollégának sem marad más választása, ha nem akar egy év múlva üres államkasszát.
Talán ezért sem annyira meglepő, hogy a felsorolt küldöttek listájából hiányzik egy bizonyos Kapitány István gazdasági miniszter, aki az orosz energia leválásának felvetéséről elmondta:
„Semmiről nem szeretnénk leválni, hanem opciókat szeretnénk kapni.”
Ez a kijelentés pedig aligha győzi meg Tusk-ot, végső soron pedig Ursula von der Leyent, hogy Magyar Péterék teljesítették az egyébként Magyarország számára öngyilkos küldetést, a bizottsági követeléseket. Viszont azzal, hogy Kapitány nem ment el Magyar Péterrel Varsóba, lehetőséget ad a kormányfőnek, hogy valamelyest eltaszítsa magától a kijelentést Tusk előtt.
Érdekesség, hogy a lengyel sajtónak nemcsak a liberális része, hanem a jobboldali szárnya is pozitívnak véli Magyar Péter kormányfői jelöltségét, no persze nem a kormányzóképessége, sokkal inkább a kommunikációja miatt. Pedig – például az alábbi videó alapján – sokszor nem egy miniszterelnök, sokkal inkább egy influenszer köszön vissza, aki „meglepődve tapasztalja”, hogy sok testőr veszi körbe magát, mintha a kampány során nem velük ment volna országjárásra.
Még a lengyel jobboldali erőt, a PiS-t támogató Do Rzeczy is elájult attól a mondattól, amit vasúti utazásáról posztolt Magyar Péter:
„Mennyivel uncsibb lehet katonai repcsin utazni.”
A Telex kísérte el hivatalosan Magyar Péteréket?
Ha már kommunikáció, mindenképp jelzésértékű, hogy Magyar Péter szemlátomást a Telex-et vitte magával, hogy örökítse meg első útját Lengyelországban, nemcsak a vonaton lehetett ott a stáb...

... hanem akkor is, amikor a miniszterelnök "négyszemközt" tárgyalt Donald Tuskkal.

Emlékezzünk, ugyanez a Telex vetette papírra, hogy mennyi „propagandista” kíséri el Orbán Viktort washingtoni és isztambuli útjára.
Egyébként Magyar Péter szerdán utazik Gdańskba is, ahol Lech Wałęsával, a harmadik lengyel köztársaság első elnökével találkozik, valamint egy utcai rendezvényen Donald Tuskkal együtt mond beszédet.
Egy szó mint száz, könnyen lehet, hogy ez a találkozó nemcsak hivatalos külföldi útnak, vagy a lengyel–magyar kapcsolatok „újraindításának” felel meg, hanem ez adja az alapját Magyar Péter politikájának is. Magyarán itt dől el, mennyire kell Brüsszel-pártinak lennie az újdonsült magyar miniszterelnöknek.
Kiemelt kép: Donald Tusk és Magyar Péter. Fotó: Facebook







