Atlantiszt keresni, vagy Magyar Pétert követni kínosabb?
Biztosan hallottak már Atlantiszról, az ősi városról, amely a leírások szerint nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve, ahol repülő autókkal jártak már az ókor előtti időkben, ahol ismerték az örök energiát és az időutazást. Ha önök nagyon sajnálnák, hogy Atlantisz elsüllyedt, akkor van egy jó hírem: bár a vita Atlantisz létezéséről már Platón életében elkezdődött, most végre megoldódott a rejtély. Atlantisz nem volt, hanem van: a mai napig elrepülhetünk oda menetrendszerinti járatokkal. Sőt az atlantiszi emberek még köztünk élnek, és nem akárkik.
Ha valaki a feketékre tippelt volna, akkor telitalált. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen van még itt bőven látnivaló, hiszen Atlantában (Georgia állam, USA) valóban megjelent ez a spirituális–afrocentrikus csoport, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Atlanta maga az elsüllyedt Atlantisz városának újjászületett formája. Erre a város nevéből következtettek, hiszen az ilyesmi nem lehet véletlen egybeesés. Ahogyan az sem, hogy az USA déli részén, különösen Atlantában nagy afroamerikai közösség él, ami nem azért van, mert ennek bármi köze lenne a történelemhez, hanem ez tulajdonképpen egyfajta „hazatalálás”.
Na de ez még mindig semmi: azt hirdetik, hogy a városban energiavortex működik – tehát spirituális erő központja –, ami összekapcsolja Atlantát az ősi Atlantisz szellemiségével és energiáival. Annak érdekében, hogy ők maguk is részesei legyenek ennek az energiának, hogy őket is átjárja, gyakran mennek ki réztárgyakkal, medálokkal, keresztekkel az utcára, és csoportosan próbálják begyűjteni ezt a hihetetlen hatalmat.
A közösség többnyire szájhagyományon és közösségi médián keresztül szerveződik, nincsen hivatalos szervezetük, viszont elég sokan vannak, és rendkívül aktívak, különösen a TikTok-on.
De miért is fontos és megdöbbentő Atlantisz?
Mert napjainkban egyre több csoport jelenik meg, akik elveszettnek érzik magukat „ebben a kegyetlen, elnyomó, rasszista fehérek által uralt nyugati világban”. Plusz az online tér felerősíti az arra fogékonyakban azt az érzést, hogy az egyénnek újra kell definiálnia önmagát, új identitást és értelmet kell adnia az életének, mert valószínűleg azt érzi, hogy szorgalommal, tehetséggel, tudással, igyekezettel vagy más emberi értékekkel nem tudna helytállni ebben a közösségében. Ezért elkezdi megtagadni az egyébként erős kulturális alapokra, hagyományokra épülő kultúráját, és újat keres magának.
Van ezek között olyan, amivel szinte minden nap találkoznunk kell: ilyen identitáskeresést látunk az LMBTQ-mozgalomban, akik nem spirituálisan, hanem a szexualitásban keresik önmagukat és azt, hogy valahogyan különlegesek és feltűnők lehessenek, mert valószínűleg ez más módon nem lenne kivitelezhető.
Mások politikai alapon, de hasonló módon keresnek maguknak egy „biztonságosabb”, „befogadóbb” közösséget, mint például a tiszás szekta, ahol azt látjuk, hogy egy csoport mindenáron meg akarja találni a hisztériára, panaszkodásra alapuló identitását, na meg persze az európai énjét. Ehhez viszont ők nem egy ősi energiavortexet használnak fel összetartó erőnek, hanem minden választáskor keresnek egy spirituális vezetőt, akit követhetnek, és szembehelyezkednek Orbán Viktorral, még akkor is, ha nem tudják, miért teszik.
De így működnek más afrocentrikus–spirituális közösségek is, akik sokszor nem Atlantisszal, hanem például az ősi Egyiptommal azonosítják a származásukat.
Persze a lista rendkívül hosszú: vannak itt még újpogányok, wiccák, sámánkövetők, klímaaktivisták, meg persze a laposföld-hívők, akik azt állítják, hogy a Föld valójában nem gömb alakú, hanem sík, és a kormányok, tudósok, űrügynökségek hazudnak erről.
Ezekben a közösségekben vannak közös vonások: például az, hogy nem bírják elviselni a valóságot, az igazság is roppantul zavarja őket, nem hajlandók tudomást venni a tényekről és a realitásról, és mind azt gondolják, hogy valami hatalmas, megrengethetetlen igazság és bölcsesség van a birtokukban.
Az meg legyen a mi problémánk, hogy folyamatosan meg akarják ezt velünk is osztani.
