Pesti Srácok

Videók kerültek elő, ahogy kimenekítik a kolumbiai dzsungelben eltűnt gyerekeket

Videók kerültek elő, ahogy kimenekítik a kolumbiai dzsungelben eltűnt gyerekeket

Ahogyan már korábban megírtuk, sikeresen kimentettek négy kisgyermeket a kolumbiai Amazonasból helyi idő szerint péntek délután, 40 nappal az után, hogy a dzsungelben lezuhant a repülőgépük. A mentőakcióról a kolumbiai légierő tett közzé egy szívhez szóló felvételt. Mint azt korábban portálunk is megírta, a négy testvérnek egy repülőgép lezuhanása után veszett nyoma, egyikük mindössze 11 hónapos. A gyermekekre alultápláltan, rovarcsípésekkel borítva találtak rá a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre, ugyanakkor egyiküknek sem volt súlyos az állapota.

A testvérek – egy tizenegy hónapos csecsemő, egy négy-, egy kilenc- és egy tizenhárom éves fiú – tűlélői egy repülőszerencsétlenségnek, amely még május 1-jén történt, feltehetően mechanikai meghibásodás miatt.

Gyakorlatilag csodával határos módon, felfoghatatlan, hogyan vészelték át a fiatalok a heves viharokat az Amazonas egyik legbarátságtalanabb részén, ahol a ragadozó állatok (!) és fegyveres csoportok is élnek.

Az Index.hu azt írja, hogy egy közeli őslakos törzs vezetője szerint a testvérek túlélése annak is volt köszönhető, hogy korábban a kutatócsapat ledobott több élelmiszer-túlélőkészletet, valamint hogy a gyermekek bennszülött felmenőiktől megkapták a dzsungelben éléshez szükséges ősi tudást.

PestiSracok facebook image

A kolumbiai légierő hivatalos Twitter-oldalán osztott meg videót a túlélő gyermekek kimenekítéséről. A felvételhez azt írták, hogy az evakuálást kedvezőtlen időjárási körülmények között hajtották végre - írja a portál.

Forrás: Index.hu/ Kép: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.