Pesti Srácok

Videón a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakciója

A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen ötszáznegyven főt – magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárokat – menekített ki. A sikeres bevetésről készült felvételeket a honvédség hivatalos közösségi oldalán is megosztották.

A katonák a kint töltött hét nap alatt tizennégyszer tették meg az utat a Magyar Honvédség két Airbus A319-es repülőgépével Afganisztán és Üzbegisztán között, ez utóbbi országgal állapodtak meg ugyanis, hogy ideiglenesen fogadja be a kimenekítetteket – ismertette Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Üzbegisztánból civil gépek – a Wizz Air és az üzbég légitársaság repülői – hozták Magyarországra három alkalommal a kimenekített embereket. A tárcavezető kérdésre válaszolva közölte: nem áll módjukbannyilvánosságra hozni, hogy a kimenekített ötszáznegyven főből mennyi a magyar és az egyéb állampolgár. Azon magyarok száz százalékát sikerült hazahozni, akiről volt tudomásuk és jelezték, hogy haza akarnak jönni. Benkő Tibor hozzátette: a magyar katonákat az utóbbi tizennyolc évben segítő afgánok közül szintén mindenkit sikerült kimenekíteni, aki időben felvette a kapcsolatot a magyarokkal. Összességében a „magyar érdekeltségű afgánok” nyolcvanhét százalékát hozták ki, ötvenhét afgán családot, száznyolcvan gyermeket.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Samuel Ruiz

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.