Pesti Srácok

A remény életben tartása a legfontosabb feladat Irakban

A remény életben tartása a legfontosabb feladat Irakban

Újabb iraki látogatásról tért vissza Hölvényi György, kereszténydemokrata EP-képviselő. Az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke december elején felkereste Irakban a Moszul környéki, az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet uralma alól közelmúltban felszabadult településeket. Hölvényi jövőbe vetett optimizmusa ellenére is elég siralmas képet festett le a térségben élő keresztények helyzetéről. A képviselő szerint a jelenleg hontalan emberek helyzetén Moszul felszabadulása fordíthat, egyelőre viszont újjáépítésről nem lehet beszélni.

- nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Hölvényi György.

A kereszténydemokrata képviselő portálunk kérdésére elmondta, hogy bár egyes területeket már feladott az ISIS, de Moszult még uralmuk alatt tartják, a helyi keresztények és más kisebbségek viszont csak akkor térhetnének vissza a porig bombázott otthonaikba, ha Irak második legnépesebb települése felszabadul.

Holvenyi Gyorgy 2015.12.19 foto:Horvath Peter Gyula
Hölvényi György Fotó:Horvath Peter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Magyarország feltett szándéka, hogy segítse a visszatérés lehetőségét: az elsősorban humanitárius feladatok a víz- és villanyszolgáltatás visszaállítására vonatkoznának, ezek ugyanis hozzátennének ahhoz a szükséges politikai nyugalomhoz, ami a visszatelepítéshez szükséges.

A kulcsszó a remény életben tartása

A helyzet viszont nem rózsás: Hölvényi György szerint tapintható a félelem, hogy megint háború lesz, és csak reménykedni lehet, hogy az Irakon belüli különböző politikai, illetve törzsi erők valamiféle megállapodásra jutnak egymással.

Holvenyi Gyorgy 2015.12.19 foto:Horvath Peter Gyula
Hölvényi György Fotó:Horvath Peter Gyula/PestiSrácok.hu

Amennyiben ez nem következik be, és a helyzet nem javul egy bizonyos idő elteltével, akkor annak súlyos következményei lehetnek: az egyik ilyen az, hogy újabb bevándorlási hullám indulhat Európa felé. A képviselő kérdésünkre elmondta, hogy egy ilyen esetben az EU biztosan nem fogja pozitívan diszkriminálni a keresztény menekülteket.

Irakban a 2003-as amerikai inváziót megelőzően másfél millió keresztény élt. Moszul térségében egy-két évvel ezelőtt 3-400 ezren laktak közülük, ma számuk legföljebb 70-80 ezerre tehető, ők belső menekültek.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.