Pesti Srácok

Flynn-botrány: A szivárogtatás az egyetlen kézzelfogható bűncselekmény

null

Amerikában a liberális “háttérhatalom” elvégezte a piszkos munkát és a mainstream média segítségével első komoly győzelmét aratta Trump felett azzal, hogy lemondásra kényszerítette Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadót. Nem lehet tudni, ki a következő áldozat, az viszont biztos, hogy a nagy trófea maga Donald Trump, akinek innentől kezdve résen kell lennie, hiszen gyanúsan sok információ szivárog Washingtonból. Ez egyébként jelenleg az egyetlen kézzelfogható bűncselekmény a Trump adminisztráció háza táján.

Hétfőn Donald Trump elfogadta a nemzetbiztonsági tanácsadójának, Michael Flynnek a lemondását. Flynnek azért kellett ideje korán távoznia, mert kiszivárgott egy telefonbeszélgetés, amelyet még Obama idején bonyolított le az amerikai orosz nagykövettel, és a beszélgetés során állítólag az orosz szankciók is szóba kerültek. A beszélgetést Flynn letagadta még Pence alelnök előtt is. A Trump-kabinettel ellenséges média persze azonnal rávetette magát a nyíltan oroszbarát politikusra, és a nemzetbiztonsági kockázat kártyáját kijátszva, feltehetően a magyar nyelvre kevéssé érzékeny módon csak háttérhatalomnak nevezett Obama-adminisztráció titkosszolgálati túlélőinek segítségével elérte, hogy Flynn lemondjon, és Trump ez ellen ne tehessen semmit.

A cél: Trump megbuktatása

Először is semmi kivetnivaló nem lehet abban, ha magánemberként beszélget bárki, bármiről, az már valamennyire kellemetlen, ha valóban szóba kerültek a politikai intézkedések. Teljesen egyértelmű, hogy valójában az egész történet egy jóval nagyobb terv apró része, a cél pedig nem más, mint Donalt Trump megbuktatása, amelyben a mainstream média hatalmas szerepet vállalt: érdemes megnézni, hogy a liberális irányítás alatt álló Washington Post február 15-én nyolcból hét vezető cikk Flynnt vette célba.

PestiSracok facebook image
Michael Flynnek ideje korán kellett távoznia. Fotó: ABC News

Wolf Blitzer a CNN-től Seth Moulton, massechusets-i kongresszusi tagnak már úgy tette fel a kérdést, hogy “Ön szerint egyedül intézkedett Flynn?”, mire a válasz az volt, hogy “nem gondolom, hogy Washingtonban bárki egyedül csinál valamit”, utalva arra, hogy Trump már a kampánya alatt udvarolt az oroszoknak. Ugyanez az ember egyébként nyíltan választási csalással vádolta az elnököt, ami nem kis dolog. Értelemszerűen az ilyen spekulációknak nem lehet komoly jelentőséget tulajdonítani, bár az aggodalomra ad okot, hogy a Watergate-botrány szintjére szeretnék emelni a felháborodás hőfokát.

És ha már a feltétezéseknél tartunk, akkor nekünk is meg lehet ezt engedni: nem lehet, hogy Flynn telefonbeszélgetésének ártalmatlanságát éppen az bizonyítja, hogy a (volt)tanácsadó a Védelmi Hírszerző Ügynökséget vezette sokáig, tehát tisztában volt azzal, hogy a beszélgetést lehallgatják, rögzítik és adott esetben akár ki is szivárogtathatják? Ez legalább annyira megállja a helyét, mint az, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentett a hívás.

A szivárogtatás az egyetlen kézzelfogható bűncselekmény

A probléma, és jelenleg az egyetlen bizonyítható bűncselekmény az ügyben az, hogy a médiának valaki szivárogtat, és a szivárogtatástól azt várják, hogy majd az aláássa a rendszert. Ilyenek az amerikai elnök telefonon folytatott beszélgetéseiről szóló hírek, de ilyen például az is, hogy a Politico “megtudta”, hogy a Flynn által az NSC-be javasolt Robin Townley nem kapott a CIA-től engedélyt arra, hogy hozzáférjen titkos információkhoz. Sean Spicer elnöki szóvivő ezt a jelenséget komoly veszélynek nevezte, Donald Trump maga is aggodalmát fejezte ki a Twitteren azzal kapcsolatban, hogy ennyi információ szivárog ki Washingtonból. A Breitbart pedig egy titokzatos háttérhatalomnak tulajdonítja az egészet, amely Trump leváltását, pontosabban fogalmazva elűzését tűzte ki célul. A lap szerint ez a háttérhatalom ugyan elvesztette a választásokat, de a befolyásukat már nem szeretnék, ezért ők szivárogtatnak. Példaként azt hozták fel, hogy honnan tudhatott az orosz nagykövetügyet publikáló David Ignatius arról, hogy ez a telefonbeszélgetés megtörtént egyáltalán? Na, vajon?

Fotó: The American Conservative

A sors fintora, hogy a liberálisok itthon Orbán Viktort is hasonló vádakkal szeretnék lejáratni: a Clodó-ügy kapcsán például előkerült Pintér Sándor belügyminiszter és a miniszterelnök állítólagos érintettsége is, amikor az elítélt bűnöző azt állította, hogy pénzt adott át a politikusoknak, és azt, hogy erről felvétel is készült, ami Putyin kezébe kerülhetett, az orosz elnök pedig ezzel zsarolja Orbánt. Hogy mi a következő lépés, és melyik politikust, vagy Trumphoz közelálló embert veszik elő, azt nem lehet tudni. Megpróbálták a Fehér Házat cinkossággal vádolni, amikor előjöttek azzal, hogy miért csak 3 hét után mondott le Flynn (Spicer azt nyilatkozta az ügyben, hogy azért, mert nem akart elhamarkodott döntést hozni), de elkezdték elővenni Kellyanne Conwayt is: aki ellen ugyan nincsenek nemzetbiztonságot érintő vádak, csupán annyi, hogy nem tetszett nekik, amikor arra buzdította az amerikaiakat, hogy vásárolják az Ivanka Trump által tervezett ruhákat.

Flynn utódja

Flynn helyére Robert Harward kerül a helyére a Fox News információi szerint. Harwardról azt érdemes tudni, hogy az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának volt a főparancsnok-helyettese abban az időszakban, amikor a főparancsnokságot James Mattis jelenlegi védelmi miniszter vezette. Korábban Irakban és Afganisztánban is szolgált.

Vezető kép: Business Insider

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.