Pesti Srácok

Külpolitikai káoszt okozott az amerikai légicsapás

Külpolitikai káoszt okozott az amerikai légicsapás

Amerika megtámadta Szíriát. Ez volt a fő hír péntek reggel, miután az amerikai hadsereg 59 Tomahawk (nagy hatótávolságú, hangsebesség alatti manőverező robotrepülőgép) rakétát lőtt ki egy szíriai katonai célpontra a keddi, állítólag Aszad elnök által a bevetett vegyifegyver-támadásra reagálva, amelyben civilek is életüket vesztették. A kialakult helyzet nem egyszerű, hiszen Donald Trump szerint nincs változás az amerikai politikában, ami Szíriát illeti, mégis szokatlanul gyors, 180 fokos fordulatnak is értelmezhető az akció. Az meg csak hab a tortán, hogy a légicsapás érezhetően rombolja az orosz-amerikai viszonyt, ami szintén ellentétes az amerikai elnök korábbi kijelentéseivel. Persze az sem kizárt, hogy az egésszel csak üzenetet akar küldeni a világ vezetőinek, vagy hogy a demokratákhoz szeretne közelebb kerülni. Külpolitikai káosz.

Rakétatámadást indított az USA egy szíriai légibázis ellen a USS Porter és az USS Ross rombolókról péntek hajnalban válaszcsapásként egy keddi vegyifegyveres támadásra, amit a Trump adminisztráció szerint a szíriai kormány követett el. A Sayrat légibázis állítólag kulcsszerepet játszott a keddi eseményekben: a Fox News azt állította korábban, hogy a műholdképen jól látszik annak a repülőnek a repülési útja, amely innen felszállva szórta meg a szíriai falut a vegyifegyverrel.

Zavaros érdekek, tisztázatlan indíték

A történet egyáltalán nem egyszerű, nem tiszta ugyanis, hogy mi pontosan az amerikai kormányzat célja a légitámadással, amely még Pentagon szerint is jelentősnek számít tűzerő tekintetében. Trump a kínai elnökkel töltött floridai vacsorája előtt találkozott a nemzetbiztonsági tanácsadóival, megható beszédében pedig a meggyilkolt gyermekekről, lassú halált halt ártatlanokról beszélt és látszólag nagyon felzaklatták a történtek. Persze az amerikai elnökök nem arról híresek, hogy érzelmektől felfűtve rakétákkal lövöldöznek, az legfeljebb egy kocsmában szokott megtörténni, amikor az ember szalonspiccesen leüti a haverját, mert az szidta a volt barátnőjét. Itt valószínűleg sokkal komolyabb dolgok állnak a háttérben.

PestiSracok facebook image

Orosz kontra amerikai propaganda

Az amerikai álláspont világos: a Trump kormány nem tűrheti tétlenül, hogy Szíriában ártatlanokatat gyilkoljanak és meg szeretnék mutatni, hogy az új elnököt is komolyan kell venni. Ez érthető, de az is lehet, hogy nem csak a szíreknek üzent Trump. Dennis Ross diplomata Fox Newsnak adott nyilatkozata szerint a légicsapás egy elvrendszert alapozott meg, amely kimondja, hogy senki nem tehet meg bármit, és ez ugyanúgy vonatkozik Észak-Koreára, és az orosz nagyhatalmi törekvésekre is. Magyarul: erőfitogtatás.

Az amerikai külügyminiszter Rex Tillerson is megszólalt. A Fox News beszámolója szerint azt nyilatkozta, hogy ez nem változtat az eddigi szíriai terveken és az orosz-amerikai viszonyra sem kellene rossz hatással lennie (ami lehetetlen). Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov (aki szintén provokációnak tartja a történteket) washingtoni látogatását egyébként még midig nem mondták le, nagyon valószínű, hogy ott majd újratárgyalanak bizonyos dolgokat az események tükrében.

Vlagyimir Putyin elnök szerint a Szíria elleni amerikai légitámadás agresszió, kárt okoz az orosz-amerikai kapcsolatoknak és a terrorizmus elleni közös harcnak egyaránt - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Putyin úgy látja, hogy a Szíriára mért amerikai csapással egy szuverén ország ellen követtek el agressziót, megsértették a nemzetközi jogot, ráadásul mindez kitalált ürüggyel történt. Putyin véleménye szerint, hogy ez a lépés nem viszi a két országot közelebb a végső célhoz a nemzetközi terrorizmussal vívott harcban, hanem ellenkezőleg, komoly akadályt jelent abban, hogy nemzetközi koalíciót hozzanak létre.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője erre rákontrázva kijelentette, a szíriai kormányerőknek nincsenek vegyifegyver-készleteik. Mint mondta, ezek megsemmisítésének tényét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet, az ENSZ szakosított szervezete rögzítette.

Hogy ebből mennyi igaz, azt nem tudni, Marie Harf, az Obama-adminisztráció és John Kerry korábbi tanácsadója elmondta a Foxnak, hogy nem lehet nekik hinni, hiszen ezek ugyanazok az oroszok, akik azt állítják, hogy nem avatkoztak bele az amerikai elnökválasztásba, illetve akik azt állították, hogy nem szállták meg a Krímet.

Talal Barrazi, Homsz tartomány kormányzója szintén az oroszok mellé állt és közölte egy nyilatkozatában, hogy az amerikai támadás a "fegyveres terrorista csoportok" és az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet céljait támogatja

A RT orosz hírportál egyébként elkezdte összehasonlítgatni a vegyifegyver-támadásban elhunyt civilek esetét a napokban történt iraki, amerikaiak által elkövetett légicsapás áldozataival, sőt, az oroszok felfüggesztették a helyi repülésbiztonsági megállapodást Amerikával, ami garantálja, hogy a jelenlévő felek nem lőnek majd “véletlenül” egymásra.

Republikánus-demokrata összeborulás?

A légicsapás miatt ezúttal Trump nem ütközött ellenállásba, sőt, néhány demokrata kritikusa is mögé állt az ügyben. A Trump adminisztrációt mindig élesen bíráló Chuck Schumer szenátor, is támogatta a szíriai bevetést a Fox News-nak adott interjújában, szóval úgy tűnik, hogy ekkora belpolitikai egyetértés az eddigi adminisztráció alatt még nem volt semmivel kapcsolatban. A kérdés csak az, hogy a katonai akció időzítésének köze van-e olyan belpolitikai vitákhoz, mint például Neil Gorsuch jelölése a legfelsőbb bíróság egyik székébe, az orosz választási beavatkozás, vagy Obama lehallgatási botránya?

Forrás: The Mercury News

Az MTI beszámolója szerint Ausztrália, Franciaország, Lengyelország, Törökország, Szaúd-Arábia Németország és Japán támogatásáról biztosította és helyeselte az akciót. Az ügyben Szijjártó Péter is megszólalt. A külügyminiszter kifejtette: Amerikai-orosz megegyezés nélkül nem lehet feloldani a szíriai konfliktust, ám ettől most vagyunk a legmesszebb.

Korábban is lógott már hasonló a levegőben

Obama adminisztrációja szintén fontolgatta 2013-ban a Tomohawk-támadást, de akkor elvetették az ötletet. A demokrata elnök akkor a kongresszushoz fordult és elvesztette a támogatást, bár többször is megfordult ennek elehetősége, de senki nem ment bele egy aktívabb katonai akcióba egy olyan területen, ahol bármi történhet ennek következményeként, például megsértődhet a Hezbollah és megtámadhat egy amerikai bázist.

Ez azt jelenti, hogy a légicsapás azzal kapcsolatban is üzenet, hogy az Obama-korszaknak valóban vége van, és Amerika riválisainak meg kell értenie, hogy egy új korszak kezdődött, amit mindenkinek komolyan kell vennie. Az még senkinek nem világos, hogy ez milyen hatással lesz Donald Trump elnökségére.

A National Review egyébként éppen csütörtökön, néhány órával a légicsapás előtt írta meg, hogy Trumpnak három lehetséges logikus lépése van a szíriai helyzetre adott reakcióként. A lap legelső tippje a légicsapás rögtön bejött. Ezzel kapcsolatban leírták, hogy nem csak Aszadnak, de Putyinnak is üzenetet küldene azzal kapcsolatban, hogy Amerika komoly tárgyalópartner a közel-keleti rendezést illeti, viszont felvetették egy lehetséges válaszcsapásnak a lehetőségét is, amelyet valószínűleg nem Aszad fog a saját hadseregével végrehajtani. Másik két opcióként az újabb szankciók bevezetését nevezték meg Oroszországgal szemben, amelyek segítségével követelhetnék Aszad lemondatását, illetve ott lett volna még az Idlib kormányzóság (és ezáltal a lázadói csoportok) megtámogatása Törökországon keresztül.

Forrás: RT, Fox News, CNN, MTi; Vezető montázs: Daily Star

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.