Pesti Srácok

Felváltva és egyszerre erőszakolták a migránsok a magyar nőt

Felváltva és egyszerre erőszakolták a migránsok a magyar nőt

Kilenc alkalommal erőszakolt meg három migráns egy 28 éves magyar nőt Németországban még 2016. augisztusában – írja a DailyMail. A bírósági tárgyaláson elhangzott, a támadók az áldozat mobiltelefonjával azt is filmre vették, ahogy megütik, megrúgják és a hajánál fogva ráncigálják az áldozatot.

A DailyMail arról ír, a bírósági tárgyaláson a könnyeivel küszködő magyar áldozat arról számolt be, hogy három migráns megtámadta, majd összesen kilenc alkalommal erőszakolta meg, miközben hazafelé tartott egy Mühlhausen-i vásárról. A portál beszámolója szerint a támadás még 2016. augusztusában történt. A magyar áldozat a bíróságon elmondta, a támadók ellopták a mobiltelefonját, és arra használták, hogy a brutális támadásukat filmre vegyék, azt, amint ütik, rúgják, és a hajánál fogva rángatják a sértettet. A nő elmondta, kénytelen volt elviselni a védekezés nélküli, orális, vaginális és anális szexet a három etióp férfitól, akiket azonosított is a bíróság előtt. Azt állította, a férfiak hol felváltva, hol csoportosan erőszakolták meg őt.

Most szexszelni fogunk

A Mühlhausen-i Városi Bíróság előtt elhangzott, a támadók egyike Isaak N. (23) követte az áldozatot, amint a vásárból hazafelé tartott. A támadó megragadta áldozata karját és azt mondta, „most szexelni fogunk”. Amikor az áldozat megpróbált elfutni, Isaak N. megragadta, a földre szorította, és nekilátott lehúzni a nadrágját. Amikor a sértettnek sikerült kiszabadulnia és próbált elmenekülni, épp a tettestársak, Medhanie A. (29) és David T. (22) karjaiba futott. Ezután az áldozatot egy híd alá ráncigálták, befogták a száját, hogy mások ne hallják a segélykérését és a kiabálást. Az áldozat vallomástételét ezen a ponton érzelmi állapotára való tekintettel a következő tárgyalási napra tették át.

PestiSracok facebook image

Közös megegyezéssel történt

A portál beszámolója szerint a férfiakat már másnap letartóztatták, kettejük DNS-e megegyezett a rendőrök által begyűjtött DNS-mintákkal. A tárgyalás korábbi szakaszában Isaak N. elismerte, közösült a nővel, ugyanakkor azt állította, hogy az közös megegyezéssel történt. Mint elmondta,

Otthon voltak, korán lefeküdtek

Hozzátette, két másik férfi is ott volt akkor, de nem Medhanie A., és David T. Utóbbiak tagadják, hogy bármi közük lenne az esethez, mindketten azt állítják, az említett időpontban otthon tartózkodtak, és korán lefeküdtek...

Forrás: dailymail.co.uk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.