Pesti Srácok

Helyretették Macront a visegrádi négyek

Helyretették Macront a visegrádi négyek

Új, intenzív párbeszéd kezdetét jelentő, előremutató, barátságos és konstruktív megbeszélést folytattak a visegrádi országok vezetői Emmanuel Macronnal. A találkozó célja elvileg az volt, hogy a visegrádi csoport miniszterelnökei bemutatkozzanak a francia elnöknek.

A V4-ek vezetői az uniós csúcstalálkozó pénteki ülésnapjának kezdete előtt folytattak megbeszélést a tavasszal elnökké választott Emmanuel Macron francia elnökkel, aki először vesz részt uniós csúcstalálkozón. Az összejövetelre rányomta a bélyegét, hogy Macron a találkozó előtt élesen bírálta V4-es országok vezetőit, mondván: az EU nem szupermarket, ahol válogatni lehet a kötelezettségek között. Orbán Viktor erre úgy reagált, hogy “Macron még új fiú az európai politikában, és nem jó bemutatkozás belerúgni a partnerekbe”. Beata Szydlo reményét fejezte ki, hogy inkább tényekről, és nem előítéletekről fognak beszélgetni. Szydlo arra is kérte Macront, hogy a stílusán árnyaljon, több tisztelettel közelítsen a visegrádiak felé. Hozzátette: a kelet-európai országok is az európai elvek mentén politizálnak, csak más nézőpontból közelítenek hozzá.

Angela Merkel a szupermarketes hasonlattal kapcsolatban még csütörtök este elmondta: alapvetően egyetért a francia elnökkel, és örömét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság nyomást gyakorol a vonakodó tagállamokra.

A V4-ek és a francia elnök a külföldre delegált munkavállalók jogállásáról, a migrációról, az éghajlatvédelem kérdéseiről és az egységes piacról egyeztettek az egyébként jó hangulatú találkozón. Ezt a visegrádi országok vezetői is megerősítették, amikor eredményesnek nevezték a megbeszélést, ugyanis elmondhatták álláspontjukat a francia elnöknek.

PestiSracok facebook image

A lengyelek szerint nincsenek alapvető értékkonfliktusok, inkább csak értelmezési különbségek a V4 csoport és a francia kormány között. A csehek is jó hangulatú találkozóról számltak be, amivel a szlovákok is egyetértettek. A találkozót követően egy francia diplomata újságíróknak elmondta, a megbeszélésen Franciaország a szembenállás és az előítéletek megszüntetését tartotta szem előtt. Macron olyan államokkal kíván asztalhoz ülni, amelyekkel bizonyos kérdésekben szembenállás mutatkozik.

- mondta a diplomata. Az ellentétek elsimítására állítólag felállítanak egy munkacsoportot is.

Emmanuel Macron nyolc európai lapban megjelent csütörtöki interjúban egyebek között azt mondta:

Erre Brüsszelben csütörtökön Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy reagált, hogy Macron "belépője nem túl biztató, mert azt gondolta, hogy a barátság legjobb formája, hogy rögtön belerúg a közép-európai országokba. Ez itt nem szokás, de majd ő is kiismeri magát".

Forrás: MTI,/PS; Fotó: lengyel miniszterelnöki hivatal

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.