Trump Amerikája helyett inkább Szaúd-Arábiáról szól a Szolgálólány meséje
Manapság szinte lehetetlen úgy megnézni egy filmet, hogy az ne Trumpról, a feministákról, a PC-ről, vagy a transzneműek házasságáról szóljon. Most éppen Margaret Atwood A szolgálólány meséje című mű van terítéken, ami sajnos nem azért lett kimondottan népszerű, mert egy jó könyv, egy jó történet adaptációja, hanem azért, mert a haladásban gondokozó nézők szerint Donald Trump Amerikájáról, a nők elnyomásáról szól. Hasonló hisztériát láthattunk annak idején a Szellemirtók második része, illetve nemrég a Wonder Woman kapcsán is. Rég óta látható, hogy a hisztéria a tengerentúlon elképesztő méreteket öltött, de az embert még mindig érhetik meglepetések.
Hazugság lenne azt állítani, hogy Margaret Atwood A szolgálólány meséjének nincsen politikai üzenete, a kanadai írónő ugyanis Ronald Reagen konzervatív kormánya inspirálta, de semmiképpen sem Trump Amerikájáról szól, ahogy azt a New York Times megpróbálta megállapítani, miközben a haverjaik a The Washington Postnál szorgalmasan megerősítették ezt. Itthon az Index és a 24.hu írt a sorozatról nagy egyetértésben a Trump-ellenes külföldiekkel, és megállapították, hogy utálják nézni, mert szörnyű képet fest a valóságról, de azért nézni fogják.
De nézzük meg miről is szól a történet. A képzeletbeli Gileadban járunk, ahol egy fanatikus vallási csoport hatalmat szerez az USA-ban, ahol a vegyifegyverek miatt sokan meghaltak, a túlélők többsége pedig nemzőképtelenné vált. A kialakult helyzet miatt a nőket tulajdonképpen rabszolgasorba taszítják, befagyasztják a bankszámláikat, nem dolgozhatnak, a termékenyebbeket pedig szolgálólányokká teszik azzal a feladattal, hogy a gazdagoknak gyerekeket szüljenek. A homoszexuálisokat Gileadban szexuális árulóknak tartják.
A baloldal szerint ez nem más, mint Donad Trump nagyon is valós diktatúrája, amelynek alapját a jelenlegi elnök abortuszellenes politikája biztosítja és akik ezt komolyan gondolják, azok szentül hiszik, hogy Texas tulajdonképpen máris olyan, mint Gilead, de akkor meg már Indiana is Gilead és Mike Pence Gileaddé akarja változtatni Amerikát. A feministák között ennek apropóján nagyon népszerű lett a #gilead, amit közösségi platformokon használnak, ha valami nem tetszik nekik. Vagyis szinte folyton. Orbán Viktor családtámogatási ötleteiről nem esett szó egyelőre a sorozat kapcsán, ami bizonyára csak a véletlen műve, viszont a 24.hu azért megemlítette, nekünk is aktuális az üzenet a "hivatalos személyek és intézmények áldozathibáztató kommunikációja miatt". Ez alatt a magyar rendőrség a „tehetsz róla, tehetsz ellene” szlogennel indított kampányt értik, amely a szexuális visszaélések csökkentése érdekében indult.
A dologban a legszomorúbb, hogy maga Atwood is beállt a játékba, amikor egy interjúban azt mondta, “egyik reggel felkelt a filmek készítő stáb, és elhatározták, hogy nem egy fikciót, hanem dokumentumfilmet fognak forgatni”.
Margaret Atwood története azonban nem Trump uralkodását írja le, hanem egy olyan örök érvényű igazságot, mely szerint soha nem szerencsés, ha az intézményekben és a közösségekben uralkodóvá válik egy bizonyos morális “igazság”, amelynek semmilyen alternatíváját nem tűrik el. Ezt egyébként pont nem a jobboldal és nem Trump, hanem a liberális baloldal problémája jelenleg, amit testközelből is megtapasztalhatunk itthon is, például, amikor műemlékeket dobálnak meg festékkel, vagy halállal fenyegetik a munkáját végző rendőrt azok, akik nem tudják elfogadni egy demokratikus választás eredményét, annak ellenére, hogy ők magukat progresszív demokratának nevezik. Ezek az emberek egyébiránt máris fanatikusan rajonganak olyan morális igazságokért, mint azt hogy aki hisz a klasszikus családmodellben a gyűlöli a nőket, vagy aki támogatja a Párizsi Klímaegyezmény újratárgyalását az valószínűleg a környezetszennyezést támogatja.
Van azonban egy dolog, amihez kísértetiesen hasonlít Atwood története: Szaúd-Arábiához például, ahol nem számít bűncselekménynek a házasságban elkövetett szexuális-erőszak és ahol a nők nem vezethetnek, plusz mindig kell melléjük férfi kísérő. Sőt, a Perzsa-Öbölben található Bahrein-ben a bíróságon egy nő vallomása fele annyit ér, mint egy férfié. Felhozhatnánk persze Palesztinát is, ahol a nőknek csupán a 17 százaléka dolgozik, és többségük nem tud olvasni sem.
Vezető kép: i.ytimg.com
