Pesti Srácok

Sértő, hatásvadász, de kicsit sem veszélyes - PS-kritika a jobboldali troll, Milo Yiannopoulos könyvéről

Sértő, hatásvadász, de kicsit sem veszélyes - PS-kritika a jobboldali troll, Milo Yiannopoulos könyvéről

Jóideje nem hallhatunk már a PestiSrácok.hu által is bemutatott jobboldali vezértrollról, aki azzal lopta be magát a köztudatba, hogy szélsőjobboldali világnézete ellenére, nyíltan meleg. Milo Yiannopoulos néhány hónapnyi szünet után azonban újra feltűnt, megjelent ugyanis a várva várt könyve, a Dangerous (Veszélyes), amely bár sértő, inkább hatásvadász, semmint veszélyes.

Mióta feltűnt Milo Yiannopoulos az interneten, azóta botrányok kísérik a nevét. A nyíltan meleg jobboldali kötekedőt először a Twitterről tiltották ki, majd az amerikai egyetemeken tartott előadássorozatával (Dangerous Faggot Tour) gyűlt meg vele a baloldali világ baja, nemrég pedig akkor telt be ismét a pohár, amikor egy interjújában támogatóan szólt a felnőtt férfiak és a 13 éves fiúk közti szexuális kapcsolatról. Legalábbis így értelmezte megszólalását a liberális oldal, Milo ezt tagadja. Sajnálatos módon akkor visszavonta a szokásos konferenciájára adott meghívóját az Amerikai Konzervatív Unió, illetve felbontotta az önéletrajzára szóló – 250 ezer dolláros előleggel megtámogatott – szerződését a Simon & Schuster kiadó is. Most azonban úgy tűnik, hogy a “veszélyes köcsög” visszatért a köztudatba új könyvével, a Dangerous-szel.

A Yiannopoulos általa magánúton kiadott olvasnivaló gyorsan az Amazon "Best Seller" listájának az élén találta magát, ami valljuk be nem kizárólag a zsenialitásnak, hanem inkább a botrányokon keresztül felépített kivételes marketingnek köszönhető. Meglepetések azonban nem igen vannak benne azok számára, akik követték Yiannopoulos munkásságát az elmúlt időszakban, talán annyi, hogy sajnos nem tudunk meg belőle többet a szerzőről, ahogy a Breitbart és az alt-right színfalai mögé sem enged benézni.

Az előszóban a szerző a szerződése visszavonását eredményező interjút magyarázza azzal, hogy őt magát is zaklatták gyerekkorában szexuálisan, és ezért gondolta, hogy nyíltan beszélhet a témáról. Szerencsére azonban nem fullad bele az önsajnálatba, egy huszáros vágással rátér a lényegre, ami ezúttal nem feltétlenül a politika, hanem az a gondolat, hogy az ember, hátrahagyva a politikai korrektséget, ki kell, hogy álljon a véleményéért. Ebben pedig teljesen igaza van, ahogy abban is, hogy sokkal több értelme van, ha az ember kimondja amit gondol, még akkor is, ha másokat ezzel megsért. Sértésből egyébként nincs hiány.

PestiSracok facebook image
Fotó: Vanity Fair

A "mű" egy viszonylag egyszerű struktúrára épül, azokra, akik szerinte gyűlölik őt. Ilyenek például a feministák, a melegek, a csúnyák, a Black Lives Matter, a Twitter és így tovább. A fejezetekben előkerülnek a klasszikus Yiannopoulos-vélemények, amelyeket az előadásain is erősen hangsúlyozott, ilyen például, hogy “az elhízott embereknek nincs önuralmuk”, hogy a “a nők butábbak a férfiaknál”, hogy a "feminizmus egy rák", vagy hogy “a feketék erőszakosabbak, mint a fehérek”.

Bármennyire is szórakoztató néha e gondolatokat olvasgatni, a könyv a címe ellenére egyáltalán nem veszélyes senkire nézve, az egyetlen dolog, ami őszintén elmondható róla, hogy nagyon hatásvadász, ahogyan az is, hogy továbbra is (egyébként zseniálisan) a származásából és szexuális irányultságából adódó sebezhetetlenség mögé bújik a szerző, ez pedig saját bevallása szeirnt a legfőbb oka, hogy veszélyes. De persze éppen az ilyen kiszólásai miatt kedveljük, még akkor is, ha ismét részletesen tárgyalja a Twitterről való kitiltásának történetét, valamint az amerikai egyetemi kampuszokon tapasztaltakat és rendre előkerülnek a már unalomig ismételt mondatok a liberálizmussal, a kereszténységgel, a konzervatív értékekkel kapcsolatban, miközben az egész fel van ütve egy olyan mennyiségű egóval, ami még a napot is képes lenne túlragyogni, ha akarná.

Hogy lesz-e magyar fordítás, azt egyelőre nem tudni, aki elolvasná az megrendelheti az Amazonról 18 dollárért, vagy elektronikus formában 12 dollárért. Ennyit egyébként megér, még akkor is, ha többet vártunk tőle. Milo viszont Milo marad, és reméljük nem hagyja abba az írást.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.