Pesti Srácok

Fidesz-politikusok szólaltak fel a Soros-terv ellen tiltakozó macedón nagygyűlésen

null

A migráció az egyik fő témája az október 15-i macedóniai helyhatósági választás kampányának; míg a muszlim albánokkal szövetkező baloldali kormány - Soros György érdekeit kiszolgálva - a bevándorlók letelepítését és a görög-macedón határon álló kerítés lebontását tervezi, a jobboldali ellenzék népszavazást követel a betelepítésről. Az ellenzék hétfőn tartott tömegtüntetést Ohridban, ahol Németh Zsolt és Gulyás Gergely is felszólalt, hatalmas tapsot érdemelve ki a közönségtől. Szarvas Szilveszter kollégánk a helyszínről tudósított, s hamarosan Nikola Gruevszkival, a "macedón Orbán Viktorral" készített interjújával jelentkezik.

A szociáldemokrata kormány még nyáron jelentette be, hogy tíz év alatt 150 ezer bevándorlót telepítene be körülbelül 20 macedón kisvárosba. A befogadóközpontok építését még az idén megkezdenék. Az ötlet felháborodást keltett, sokan "Soros György tervét ismerik fel az elképzelésben". A terv részleteit kidolgozó munkaügyi és népjóléti miniszter ugyanis korábban egy, a Soros-alapítvány és az amerikai nagykövetség által támogatott szervezeteknek dolgozott.

Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a hétfői gyűlésen tart beszédet - Fotó: PS

Nikola Gruevszki korábbi miniszterelnök, a jobboldali ellenzék vezetője azt kezdeményezte, hogy a választással egyidőben az érintett városokban tartsanak referendumot a betelepítésről. A macedón választási hatóságok viszont elutasították a javaslatot, mondván, hogy ilyen horderejű kérdésről helyi szinten nem dönthetnek. Az ellenzék szerint a döntéssel a kormány meg akarja fosztani az állampolgárokat a véleménynyilvánítástól egy olyan kérdésben, amely megváltoztathatja egy város etnikai összetételét. Ezzel kapcsolatban a macedóniai Ohridban hétfőn összejövetelt tartott a jobboldal, amelyen magyar politikusok is felszólaltak. (Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese a helyszínen Gruevszkival, "a macedón Orbán Viktorral" készített interjút, amit hamarosan portálunkon elolvashatnak!)

PestiSracok facebook image

Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta,

a macedónok és a magyarok testvérnépek, mert a nyelvünk a vallásunk és a kultúránk tart meg mindkettőnket”.

Hozzátette:

Kiemelte, nem csak testvérnépek vagyunk, hanem harcostársak is, mert korábban kommunizmus ellen, most pedig az illegális migráció ellen küzdünk közösen. Hangsúlyozta azt is, Macedóniában a jobboldali párt (VMRO-DPMNE) képviseli Európát, a demokráciát és ők jelentik a reményt is.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az ohridi tüntetésen elmondott beszédében emlékeztetett: a két ország majdnem ugyanakkor, hazánk 1990-ben Macedónia pedig 1991-ben szabadult fel a kommunizmus alól. Elmondta, ekkor nyertük vissza a szabadságunkat. A választási kampányról azt mondta, a Fidesz és mi magyarok minden olyan befolyáts elutasítunk, ami nem látható. Ezzel nyilván Soros György tevékenységére is utalt.

- fejtette ki Gulyás, aki ezért a mondatért hatalmas tapsot kapott a közönségtől.

Gulyás Gergely és Németh Zsolt is óriási tapsot kapott a macedón ellenzéki tömegtől - Fotó: PS

A poltikus végül azzal zárta beszédét, hogy "olyan ülést látna szívesen az Európai Tanácsban, ahol Magyarországot Orbán Viktor, Macedóniát pedig Nikola Gruevski képviseli miniszterelnökként".

A magyar kormányt egyébként nagyon tisztelik Macedóniában, az albán kisebbséggel összefogó Soros-párti szocialistákat leszámítva szinte mindenki ismeri Orbán Viktor nevét, akit gyakran példaként is felhoznak.

Macedniában már jó ideje húzódik a politikai belharc. A PestiSrácok.hu stábja még 2017 májusában járt Szkopjéban, ahol egy régóta létező, etnikai-kulturális ellentéttel felturbózott politikai krízisre bukkantunk, amelyre a helyiek szerint Soros György még egy lapáttal rátett. Azóta hatalmasat változott a politikai helyzet, Zoran Zaev baloldali pártja az albán pártok és néhány megrendezett műbalhé segítségével kormányt alakíthatott, és annak ellenére, hogy még mindig a jobboldali VMRO a legnagyobb párt, az ország jelenleg leginkább albán érdekeket szolgál ki.

A jelenlegi baloldali kormány egyik gyengesége abban rejlik, hogy a rájuk voksoló albán muszlimok jövőbeli elköteleződése megjósolhatatlan, hiszen többségük nem egy erős Macedóniában, hanem a Koszóvóra és Albániára is kiterjedő Nagy-Albánia létrehozásában reménykedik. Az is majdnem biztos, hogy az SDSM és az albán pártok leginkább az albán miniszterelnöknek, Edi Ramanak tartoznak elszámolással mindenért, aki viszont már megígérte, hogy ha nem jön össze Macedónia EU-csatlakozása, akkor szorgalmazni fogja Nagy-Albánia egyesítését.

Forrás: PestiSrácok.hu, MTI. A vezető képen Nikola Gruevszki volt miniszterelnök beszél.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.