Pesti Srácok

Vajon hogyan lett a legnagyobb nevadai lap slágertémája az Orbán-Soros-vita?

Vajon hogyan lett a legnagyobb nevadai lap slágertémája az Orbán-Soros-vita?

Egyelőre rejtély, hogy a CEU ügye vagy éppen a magyarországi Soros-plakátok letépése hogyan érintheti meg annyira Nevada állam tekintélyes napilapját, hogy ezekről rendszeresen cikkezzen még akkor is, amikor az amerikai közvéleményt leginkább az 59 ember életét követelő tragédia foglalkoztatja. Mégis, megkíséreltünk utána járni a jelenségnek.

A Las Vegas Sun tegnapi lapszámában arról olvasni, hogy a CEU-t "meg akarja fojtani" a magyar kormány és ennek érdekében még törvénymódosítást is alkalmazott, de szerencsére az intézmény megugrotta ezt az akadályt, így a "Soros-gyűlölő magyar kormány" terve nem sikerült. Kissé érdekes meglátás, hogy a "CEU sürgeti a magyar kormányt, hogy írja alá a szerződést", pláne, hogy tavasszal még arról szóltak a hírek, hogy nem lehet teljesíteni az elvárásokat "ilyen rövid idő alatt". Emlékezetes: a rektor korábban azt mondta, lehetetlen teljesíteni a feltételeket, most azonban valamiért mégis sikerült betartani őket.

A Las Vegas Sun nem csupán a CEU ügyét viseli a szívén

Alig néhány nappal a Las Vegas-i mészárlást követően, az egyik tekintélyes helyi lap, a Las Vegas Sun már azzal foglalkozott, hogy Budapesten Soros-plakátokat tépkednek az Együtt aktivistái. Megpróbáltunk utánajárni, hogy vajon miért fontos annyira a budapesti plakáttépő akció a Las Vegas Sun-nak, hogy míg az amerikai lapok kiemelt témaként az 59 halálos áldozatot követelő terrortámadással foglalkoznak, addig a Las Vegas-i lap hasábjain a Budapesten történtekről írnak felháborodva, holott a Vajda Zoltán (Együtt-PM) nevéhez fűződő megmozdulás egyébként még a hazai sajtó ingerküszöbét is csak minimálisan érte el. Izgalmas részlet, hogy Vajda Plakáttépő Zoltán is a CEU-n végzett és vált megrögzött Soros-védővé.

PestiSracok facebook image
Fanatizmus a csúcson, ő lehetett a Soros-tábla alatt az első, akit lefotóztak - vagyis lefotóztatta magát. Forrás: Facebook

Az Együtt képviselője egyébként tavasszal feltűnősködött először látványosan Juhász Péter mellett a füttyögésével, és természetesen nem hagyta ki a CEU-s tüntetéseket sem. De vajon hogyan került a Las Vegas Sun látókörébe? Vajda Zoltán ugyanis nem túl izgalmas szereplője a hazai politikai életnek, bár az igaz, hogy néhány év alatt szinte minden ellenzéki párt környékén fellelhető volt, közösségi oldalán pedig vagy a CEU-t élteti vagy plakáttépést szervez, bár a Las Vegas Sun-nal ellentétben ő nem számol be utólag annak sikeréről. (Ez némiképpen érthető is, hiszen a négy-öt nyugdíjas aktivistával elvégeztetett plakátáztatást nem igazán lehet sikeres akciónak értelmezni). Bár a hazai közvélemény ingerküszöbét nem lépte át a Vajda által kitalált plakátáztatás, végül mégis értelmet nyert: így legalább az amerikaiak olvashattak a "hazug, Soros-gyűlölő" magyar kormányról, akik milliókat dobnak ki a gyűlöletkeltő kampányra. A plakáttépés elkötelezett híve egyébként a XVI. kerület önkormányzati képviselője, aki előszeretettel tünteti fel magát a fejlődés motorjaként, miközben rendre nem szavazza meg a fejlesztésekhez szükséges forrásokat a testületben. Nem meglepő ez a politikai szivárványszínűség annak tükrében sem, hogy a kétezres évek végén Vajda a Gyurcsányhoz köthető Demos politikai iskolát is kijárta, becsülettel kipengetve a többmilliós tandíjat. Az MSZP-hez dörgölőző, a párt környékén karriert remélő káderek számára a pletykák szerint ez akkoriban szinte kötelező volt. Vajdának még nem sikerült választ adnia, hogy a Gyurcsány-alapítványi iskolai tandíját miből finanszírozta, pedig többször feltettük neki ezt a kérdést.

"Nagykoalíció": balról jobbra - Mizsei László ifj (LMP), Hollai Gábor (Momentum), Sebők László (DK), Abonyi János (MSZP), és én, Vajda Zoltán (Együtt). Forrás: Vajda Zoltán Facebook oldala

Kissé meglepő, hogy Vajda lelkes lokálpatriótaként próbálkozik az utóbbi időben kockás ingét magára öltve feltűnni, bár reálisan nézve ez egyelőre abban merült ki, hogy a XVI. kerületben él és egy lila színű fejléccel ellátott kerületi lapban fényezi önmagát oldalakon keresztül. Természetesen ezt sem tudni, miből fizeti, de úgy tűnik, hogy jól keres - bár ezt vagyonnyilatkozata nem igazán támasztja alá. Az indokolatlan plakáttépő akcióval azonban sikerült elérnie, hogy a Las Vegas Sun is említést tegyen róla és mi is felfigyeljünk a füttyögősék XVI.kerületi üdvöskéjére. Eddigi életútját tekintve viszont elgondolkodtató, hogyan és miért landolt a XVI. kerületben, mint az Együtt-PM képviselője.

"Az ellenzéki párt aktivistái eltávolították a magyar kormány hirdetőtábláját, amely Soros urat kritizálta" FOTÓ: SZABÓ BERNADETT / REUTERS

MINDEN LÉBEN KANÁL - Vajda Zoltán röviddel a rendszerváltást követően, magyar delegáltként két alkalommal is részt vett az Ifjúsági Európa Parlament budapesti, illetve brüsszeli hetes ülésszakán, ahol több témában is kifejtette a álláspontját. Később a Közép-Európai Egyetemen (CEU) M.A. in Transition Economies diplomát szerez. Egy évet az angliai University of Essex-en tölt. A The Washington Workshops Foundation Washington D.C.-ben tartott szemináriumán illetve a Prágában tartott American Institute on Political and Economic Systems nyári-egyetemén – az Egyesült Államok politikai működéséről tanul. 2007-ben a Nemzetközi Bankárképző Központ Vagyon-, Alap- Portfolió (VAP) befektetés-kezelői programját, 2008-ban a Demos Delta Politikai Iskoláját, 2010-ben a Common Purpose Magyarország „Meridián” tapasztalt vezetői leadership fejlesztő kurzusát végzi el. Ezután az Állami Pénztárfelügyelet elemzőjeként dolgozik. A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Társaságnál (Organisation for Economic Cooperation and Development - OECD) másfél évet tölt, ahol a nyugdíjrendszereket érintő összehasonlító elemzéseket végzi. Később a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) helyezkedik el, majd az Egészségügyi Minisztérium, Egészségügyi Reform Programiroda munkatársa. Több mint öt éven át a PSZÁF Felügyeleti Tanács elnökének, nemzetközi és kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsadója, további közel egy éven át pedig a Pénzügyi Stabilitási Tanács szakmai titkára.

Vajda szeret MSZP-s képviselőkkel mutatkozni vagy éppen fotózni őket. Ismét egy "hurráfotó" a plakáttépő Facebook oldaláról

Azt már kezdjük megszokni, hogy ellenzéki képviselőink hobbiszinten próbálják lejáratni hazánkat az Európa Parlamentben, de úgy tűnik, meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal is, hogy az amerikai napilapokban is találkozhatunk majd ilyen jellegű írásokkal azokban a sajtóorgánumokban, ami - nyilván véletlenül - szoros üzleti és/vagy ideológia kapcsolatban áll Sorossal. Pikáns "véletlen"lehet, hogy a Las Vegas Sun kiadója, a Greenspun család tulajdonában levő vállalat, akik pedig lelkesen támogatják Hillary Clintont is tetemes pénzösszegekkel, kampányának támogatói között évek óta fellelhetők a Las Vegas Sun tulajdonosai.

A Las Vegas Sun Nevada állam egyik legkedveltebb napilapja, kiadója, a Greenspun Media Group közel hatvan éve piacvezető médiacég, akik a "piac teljes egészét" behálózó lapokkal büszkélkedhet és nyomtatott változata több, mint 27 millió példányban kelt el eddig.

A Soros György védelmében megjelent írások természetesen a magyar kormány lejáratásáról szólnak, az amerikai tőzsdespekulánst bizonyára érzékenyen érinthette a CEU-törvény és a róla szóló plakátkampány. Ez ugyanis példa nélküli, egyetlen kormány sem vállalta eddig fel nyíltan, hogy felveszi a küzdelmet a Nyílt Társadalom utópiáját megvalósítani készülő milliárdossal szemben.

Az Anonymoussal és számos amerikaival ellentétben természetesen akad magyar, aki más véleményt képvisel és abszurdnak tartja Soros tevékenységét

A Twitteren mindeközben a magyar kormányt és Orbán Viktort éltető többszáz amerikai bejegyzést találni, a felhasználók egyébként rendszeresen tweetelnek Sorosról, mint "Ördögről" és Soros-terrort emlegetnek vele kapcsolatban.

Többezer kedvelést kapott a Twitteren a felhasználóktól Orbán Viktor beszéde Forrás: Twitter

Míg a média a plakáttépéssel foglalkozik, addig az amerikai emberek közül sokan Orbán Viktort idézik és nevezik "igazi államfőnek". Fura, hogy ők a parlamenti küszöb eléréséért véresen küzdő pártot és annak képviselőjét nem említik még hozzászólásaikban sem.

Soros váratlan pénzügyi manővere: vagyona jelentős részét alapítványainak utalta át

Tegnapi hír, hogy több mint 18 milliárd dollárt (nagyjából 4716 milliárd forintot) utalt át a saját alapítványának Soros György, az alapítvány ezzel a világ második legnagyobb egyesületévé nőtte ki magát a Bill és Melinda Gates Alapítvány mögött. Soros György ezzel vagyonának döntő részét az alapítványra bízta, emellett a Soros Fund Management befektetési alapkezelő a vállalat fölött gyakorolt befolyását is megosztotta az alapítvány beruházási bizottságával, amelyet most hívott életre. A bizottság elnöke ő maga, de a lap szerint a konstrukciót úgy alakították ki, hogy "túlélje őt". A Soros-cég új beruházási vezetője elsődlegesen nem kereskedelemmel foglalkozik majd, hanem belső és külső vagyonkezelőkhöz történő tőkekihelyezéssel. A korábbi beruházási vezetőkkel ellentétben az új tisztségviselő, Dawn Fitzpatrick nem Sorosnak vagy a cég más vezetőinek tartozik beszámolási kötelezettséggel, hanem az alapítvány beruházási bizottságának.

PestiSrácok.hu, fotó: Twitter

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.