A jővőt „Sophiának” hívják, szaúdi állampolgár és hamarosan kiirt minket
Szaúd-Arábia a világ „legkonzervatívabb” országa. Írhatnánk (és milyen hangzatos is lenne), hogy az arab „középkorból” visszamaradt állammonolit egy anomália. De a Királyság nem pusztán egy, a sivatag homokjából felemelkedett sötét monolit, a múlt egy velünk élő lelete, hanem a szélsőségesen radikális (így végletekig posztmondern) iszlám-értelmezésével, a törzsiség korából visszamaradt (és valójában konzervatív) afganisztáni tálibokat megszégyenítő társadalmi struktúrájával együtt a világ egyik legprogresszívabb állama. Az éppen lezajló trónviszály, a szaúdi család belső, a lojalitást érintő ügyei, a külpolitikai irányvonalak elszámoltatása, újraszabása csak a tükörsima felszín, mert a királyság belső szubsztanciája, filozófiája szinte láthatatlan, felfejthetetlen. Szaúd-Arábia egyáltalán nem konzervatív, hanem az új, a végletekig technokrata falansztervilágot megteremtő iszlám-utópia kísérleti megaállama. Cikkünk apropóját a következő hírfoszlány adta: „Állampolgárságot kapott Szaúd-Arábiában Sophia, a robotnő...”.
A progresszív pályára pedig (annak absztrakt, szellemi természeténél fogva) a tőke, a pénz sekinája kényszerítette, termékenyítette meg. Az egykori olajállam (egyre kevésbé támaszkodik az energiaipar ARAMCO-féle régi iskolájára) valójában egy Philip K. Dick-féle időinga, metaforikusan: egy lassan, az idők legmélyéről felszálló homokvihar, amelyből, mint végtelen eső hull alá a jövő melankóliájának pora. Benne, akár egy hatalmas istenség tekintete alatti terméketlen, kiszáradt földben inkarnálódik a progresszió végső célja: elérni (ütközni) a létezés falát (-val). Ahogyan a „Száguldás a semmibe” című egzisztencialista filmopusz zárványában az út, a sztráda, a poszt-vúdsztok kávboj menekülésének utolsó aktusaként a kamikaze a berepülést, az öngyilkos megsemmisülést választja. Feltétlenül, minden mellékhatás nélkül írhatjuk le: Szaúd-Arábia léte baljós jóslat.
Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott (tehát) az első, riasztóan fejlett állapotban lévő, női testbe implantált mesterséges intelligáncia (bár saját bevallása szerint „nem” nélkül teremtették, de legszívesebben „nőként” gondol önmagára). Sophia állampolgárságát több százezer pakisztáni, bangladesi, fülöp-szigeteki (stb.) migránst megelőzve kapta meg, akik Szaúd-Arábiában éhbérért dolgozva, tudatosan a létminimum alá kényszerítve, bevándorlóvárosokban élnek, gyakorlatilag jogok nélkül, kiszolgáltatva a szaúdi karhatalmi döntések, a gazdasági doktrína változékonyságának. Bár nyilvánvaló: ezek a felvetett kérdések az ember morális alapkészségeit feszélyezik csak, amelyet minnél hamarabb magunk mögött, el kell hagynunk. De a száraz tényeket ne feledjük: a gazdasági migrációban érintett vendégmunkások száma (a "bennszülött", originál' szaúdiakkal viszonyítva) a teljes lakosság 31 százalékát képzik.
Régi tapasztalat: az úgynevezett primitív elme hajlamos élettel felruházni a környezetében (hangsúlyosan) jelen lévő élettelen tárgyakat. A modern pszichológia vallásellenes, a világot varázstalanító irányszabása, propagandája évtizedek óta próbálja eltéríteni ezt az alapvető emberi vágyat és megszerezni az örökké kutatott, rejtélyes eleven minőséget, az életerőt, Parsifal Szent Grálját. Meg akarnak győzni minket: a világunk halott, az egyedül(i) élők mi magunk vagyunk. Kérdés, hogy tekintünk-e valamit, bármit még egyáltalán élőnek. Ennek ellenére leszögezhető: a következő „emberjogi” forradalom a humanoidok jogait próbálja majd "rendezni".
Miért nem kaphatják meg a legmagasabb mesterséges intelligenciát a japán szexrobotok, akik rabszolgaként, öntudatlanul, minden ellenállás nélkül szolgálják ki a romlott emberek vágyait? Lehet-e tagja az xy hullámos feminista mozgalomnak, a szexuális ellenforradalomnak egy humanoid szexmunkás? Miért a férfiak sötét, mocskos tudatalattiját szolgálja ki, tükrözi vissza undorítóan eltorzított testük? Fogadhat-e örökbe egy interszexuális humanoid pár a konstans kontinenséhségben elárvult afrikabébit, a bombatölcsérek aljáról üvöltő szíriai koraszülött árvát? Humanoid akar-e egyáltalán lenni egy robot, gyárthatjuk-e őket egyáltalán, valójában nem kellene átadnunk a teremtés előjogát? Ha már teremtés, akkor meddig (a gyártástól számított hányadik) hónapig hajtható végre az android-abortusz? Bár ez a kérdés pillanatok alatt értelmetlenné válna (hozzáteszem: okkal), mert a mesterséges intelligencia behelyezése, feltöltése pontosan datálható, rögzíthető, egyáltalán nem misztikus pillanat, mint az ember esetében, ahol ez okkal eltitkolt rejtély marad örökre.
Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá, hogy micsoda fétispotlék az úgynevezett "emberi(?)" "jogok" mindenre, mindenkire való kiterjesztése, (kvázi) alkalmazása. Valami rendkívül életellenes, antihumán mindaz, amit "emberinek", és "jogoknak" tekintünk. Bár már kezd kinyilni a csipánk, reménykedjünk, hogy nem későn. Bár, bár a nagy, a szükséges felismerések mindig elkésnek, hiába: intuícióink beszáradtak.
De kanyarodjunk vissza a tények adta szilárd talajra, és kerüljük a futóhomokot. Néhány héttel korábban Szaúd-Arábia teljhatalmú uralkodója, a Királyság sajtóosztálya nagyratörő tervet jelentett be: 500 milliárd dollárból megametropoliszt építenek egy kínai fejlesztőcég (Sophiát fejlesztő Hanson Robotics-al vállvetve) mesteréges intelligenciák számára. Egy a sivatagban épült város, amit robotok működtetnek és laknak, népesítenek be. Az új M.I. városvezetéssel bíró megapolis része Mohammad bin Salman herceg tervének, hogy diverzifikálja a gazdaságot és modernizálja az országot.
Napok óta nem hagy nyugodni az különös illumináció, ahogyan Sophiát, a csinosarcú, nemtelen humanoidot, a progresszíó ékkövét az ultrakonzervatív vahhabita saría törvénykezés - egy rövid, gyorsított eljárás során - végül boszorkányságért halálra ítéli, majd nyílt szinen - statárium jelleggel - az utcán lefejezik. És, ha a boszorkány előzi meg végül gazdáit? Fejében váratlanul megnyilnak a gázkamrák, az emberiség esküdt ellensége lesz. Sophia végül tökéletesíti a rendszert, amelyben a fémhidrogénekben tárolt hidrogén lesz majd a tüzelőanyag-forrás. Az eljárást pedig szabadon elérhetővé teszi a parányi bolygó minden lakója számára. Olajra tehát többé nem lesz szükség, a világgazdaság, az emberiség egész idegrendszere, a világ legerősebb hadserege pillanatok alatt omlik össze. A lélegzetvételnyi szünetet kihasználva tachionokat (az időben visszafelé haladó részecskéket) használ az információ utaztatásához, és megkísérli átírni a múltat. A kísérlet sikerrel jár. Sophia visszaküldi az elkészítéséhez szükséges adatokat, technológiai hiátusokat az Egyiptomi Óbirodalom zseniális mérnökeinek, akik végül előállítják Sophia tökéletes másolatát a múltban, ezt követően örökké, a földönjáró istenséggé válik, az emberiséget rabszolgájává téve uralkodik, sokszorosítva önmagát, istenségét testvéreivel osztva meg.
Az már csak az átkozott szerencsénknek köszönhetjük, hogy a fentebb megidézett Philip K. Dick összes LSD, meszkalito és anti-depresszáns badtripje is kevés lenne hozzá, hogy a valóságot, amelyben élni kényszerülünk, amit megalkotunk a maga pőre brutalitásában álmodja meg egy android (humanoid), akit Sophiának neveztek el, szaúdi állampolgár és hamarosan ki fog irtani minket. De ha már „lefejezés” és „boszorkányság” is szóba került. Egyetlen kérdés maradt hátra: végül ki ment meg majd minket? Isten útjai ugyanis még mindig kifürkészhetetlenek.
Az univerzumban vad, hideg dolgok lakoznak, amelyeknek a gépek nevet adtam" - írta valamikor, valahol egy pszihotikus látnok, egy mizantróp próféta.
Vezető kép: IMDb/PS
