Pesti Srácok

Zajlik az integráció: muszlim vallásra oktatnak angol gyerekeket Londonban

Zajlik az integráció: muszlim vallásra oktatnak angol gyerekeket Londonban

London egyik előkelőnek számító negyedének óvodájában angol gyerekeknek azt tanítják, hogyan kell muszlim módjára imádkozni napi ötször - hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét egyik olvasónk, aki fotót is mellékelt egy tájékoztató füzetről, amit a szülőknek szántak annak bizonyítékául, mennyire hasznosan töltik az intézményben az időt gyermekeik.

"Gyakoroltak hogyan kell imádkozni, bemosakodni, és még egy makett-mecsetet is építettek a gyerekekkel"- írta levélben a PestiSrácok.hu egyik olvasója, akinek birtokába került egy tájékoztató füzet, amelyet a szülőknek szántak az intézmény munkatársai annak bizonyítékául, mennyire hasznosan töltik a gyerekek az időt a South Kensington-i óvodában. A dolog csak ott nem stimmel, hogy a füzetben különböző muszlim rituálék vannak, természetesen muszlim ruhákkal kiegészítve. A küldött füzetből nem látszik minden tökéletesen, az viszont világos, hogy az óvoda – ha igaz a történet – akkor az Eid al-Adha, vagyis az áldozás ünnepének alkalmából próbálta toleranciára és az együttélés fontosságára nevelni a porontyokat úgy, hogy megismerteti velük az iszlám 5 alappillérét.

Az iszlám öt oszlopa a vallás öt legfontosabb parancsolatát jelenti, amelyet minden hithű muzulmánnak követnie kell. Ezek az alapvető parancsolatok a szunnita iszlámra vonatkoznak. A síita iszlám követői nyolc parancsolatnak vetik alá magukat, amelyek jócskán meghaladják az öt oszlop által előírtakat. Az Eid al-Adha egyébként Ábrahám ünnepe annak tiszteletére, amikor Isten parancsának engedelmeskedve hajlandó lett volna feláldozni a fiát.

A neve elhallgatását kérő olvasónk azt írta, 15 éve él Londonban és “nanny-ként” gyermekek nevelésével foglalkozik. Körülnéztünk, hátha máshol is találunk hasonló “programokat” külföldi óvodákban, de a londonihoz hasonló szolgáltatással egy intézmény sem szolgál. Olvasónk azt állítja, hogy az óvoda jó hírnévnek örvend és főleg keresztény gyerekek járnak oda. Ez a feltételezés megalapozott lehet, hiszen a London nyugati részén fekvő kerület az egyik leggazdagabb a városban, de persze a tehetős angolokon kívül jómódú muszlimok is élnek ott.

PestiSracok facebook image

Forrásunk azt is elárulta, hogy szerinte a nemzeti tanterv változott az elmúlt időszakban annyit, hogy ezt már a vallási kisebbség markánsan megnövekedett aránya miatt bele kellett venni.

- tette hozzá.

Nagy-Britannia iszlamizációjáról nemrég a 888.hu is írt egy történetet.. A lap a Times-ra hivatkozva azt írta, „a brit tanfelügyeleti szervezet, az Ofsted megdöbbentő dolgokra lelt a Nagy-Britanniában egyre inkább elterjedő muszlim iskolákban. Az egyik iskola könyvtárában például találtak egy Nők, akiknek a pokolban a helyük című kedves irományt.” Ebben a könyvben az áll, hogy „a férj iránti hálátlanság elítélendő”, akárcsak a nők „törekvése”. Az Ofsted állítólag egyéb tananyagokat is talált, amelyekben például az áll, hogy a feleségnek tilos elutasítania a szexet férjével, valamint engedély nélkül nem hagyhatja el a házat. Ha ezeknek az utasításoknak a nő nem tesz eleget, a férj veréssel "térítheti jobb belátásra".

Vezető kép: alkhairschool.org.uk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.